RSS ikon Facebook ikon

Az emberiség boldogsága – szar szex

Írta: Almaleves

2010.08.31. 18:55

Újabb tagokkal bővültünk, azaz hogy régebbről visszamaradottak jöttek vissza hozzánk.

Ugyanis tegnap Bob és Bobek, meg a Zűr és a Zavar lépett be a földalatti terrorcsoportunkba.

Egy kicsit paprikás is lett a hangulat, mert egyből jöttek a szokásos hülyeségeikkel.

Bob azt mondta: - Kevés a szex! Bobek erre csak annyit reflektált: - Ja! És szar is! Mindezt olyan unott pofával tette, hogy a Szomszéd eb meg akarta harapni. Végül sikerült lebeszélnünk róla.

Egyébként meg hol?

Tiszta hülyék ezek! Nemiség közöttünk nem létezik! Csak az ÜGY!

Egyetlen cél vezérel minket, mégpedig az emberiség boldogsága. Ezért jöttünk létre, ezzel kell törődnünk és nem a kufircolással.

Bobek erre megvonta a vállát és csak annyit mondott: - Attól még szar a szex!

Leintettük és megvontuk a bús földbolygó eheti mérlegét:

1. Az egyik ismerősünket kirabolták éjszaka a saját házában úgy, hogy közben ő meg benne aludt.

2. A CHF rekord magasságokban repül. A Nasa tervezte, ez most már biztos.

 

Conclusio ergo sum - ami beteges latinsággal annyit tesz, Konkluziálok, tehát baszok!

 

Magyarán, két hét alatt meggyógyult a közbiztonsági beteg és ráadásul kaptunk egy svájci petárdát, ami elég nagyot szólt!

 

Ezek jó hírek, de lássuk be, hogy csak a felszínt kapirgálják. Mi nem elégszünk meg ilyen csekélységekkel, nekünk távlati terveink vannak. Nagyívű monográfiákat írni a tetvek párkapcsolatáról, vagy ilyesmi.

 

A tanácskozázunk eredménybe fulladt. Mindig az, egyébként, de most is. Az eredménye egy újabb intergalaktikus program alapköveinek a letétele volt. Lássuk hát ezt:

 

A túl sok emberről már szóltunk, ez a mai napig jelentős gond, változás tegnap óta nem észlelhető. A kérdés végleges megoldásáig egy áthidaló módszert dolgoztunk ki a kezelésére. Ami egyébként egy újabb jelentős problémát fog orvosolni. Ez pedig a kerítések renitenskedő hiányzása! Ha már ennyi kedves ember (tapló) él a földön, akkor miért kellene egymással közösködniük? Mi közöm van nekem a többi ismeretlen, vagy plána ismert, kiállhatatlan alakhoz. A lebetonozott földet kerítésekkel kell fölparcellázni, majd az így létrejövő birtokokra kizárólagos belépési jogot adni a tulajdonosaiknak. Akiknek nem jut - és lesz ilyen, mert frankó kapitalizmusban élünk - azoknak bérleti díjat kell fizetniük a más birtokán való tartozkódásért. Ha erre nem képesek, akkor a hatóságoknak ki kell őket toloncolniuk a holdra. Ezt ugyancsak rögzíteni kell az EJEI-ben (Emberi Jogok Egyetemes Idiotizmusa) http://almaleves.blog.hu/2010/08/30/szex_kurvak_kinyilatkoztatasok_a_halak_vajon_hogyan_basznak#more2259130

 

A jövőben pedig foggal-körömmel és értelmes törvényekkel meg kell gátolnunk a tulajdon nélküli helóták létrejövetelét.

 

A következő pontunk a levegő kérdése volt:

Ezen a bolygón semmi sincs ingyen, miért pont a levegő volna ez alól kivétel. Minden élőlény, aki a bolygón tartózkodhat (kizárólag engedéllyel természetesen) köteles lélegzetvételenként a díjfizetésre. Ennek nyomon követésére meg haladéktalanul meg kell alapítani az Egyetemes Lélegeztető Műveket (EGYLÉM, egyúttal minden le nem betonozott élőlényre (a növényeket is beleértve) légzésmérőt kell felszerelni, amit minden hónap első napján az EGYLÉM hivatalos megbízottjának be kell mutatni. Leolvasás céljából.

 

A tanácsülés befejeztével megállapíthattuk, hogy jól haladunk. Az emberiség üdve egyre közelebb, a boldogság napjai már a látóhatár peremén kacsingatnak ránk. És persze RÁTOK!

Ha áttekintettük az összes fontos ügyet, akkor egységes rendszerbe foglaljuk az EJEI-t, majd nekilátunk megvalósítani a terveket.

 

a Szabad Marsi Paleolit Császári Köztársaság kisdobosa

 

Szólj hozzá!

Címkék: szex emberiség jólét kurvák élvezet civilizáció luvnya

A bejegyzés trackback címe:

http://almaleves.blog.hu/api/trackback/id/tr92262437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.