Szeretném figyelmeztetni a hölgyeket, hogy a kamera lencséjén végigcsorgott valami nyálszerű váladék, amitől a képek hatása művésziskedővé torzult, a mondanivaló pedig nem vált érthetővé.
Tippem: egy tehén vánszorgott, a Mille strada sarkán fordult, mikor a belebotlott látványotoktól erős nyálazhatnékot kapott, rácsöppent a folyékony turha a kamera aljára és belefolyt a váladék.
Piros pulcsi, homályveresre avult, lézengő éttermi sóhajok, vadul szemcsatázó francia dzsigolók, bármekkora képzavarral éljék is életüket, beleképzelt hónaljszagot ürítenek az ilyen látványára.
Benyomásaimon túlverekedve magam, megállapíthatom, hogy a váladékozó kameramozgás sem tette kívánatosabbá őket, ahogy a frissen vásárolt "mon ami" bájoló térfigyelő kamera kacsintása is roppant mód feszélyez, úgy egy hervadásnak indult nő magamutogatása is lehet mulatságos.
Most nem ez történt, a világ beszűkülve várt, a szétesett szeletkéi nem könnyítették meg a tájékozódást, rengetek baj és lényegtelen semmiség keveredett, hirtelen elszomorodtam, a segítőmet kirúgtam, a végén még nekem kellett megsiratni, elnyúltam a kanapoén, patakzottak a könnyeim, ő meg ridegen bámult, gondolatban gyilkolt.
A piros takonyfátyol szerencsére kitart, oda-oda pillantva megnyugtatóan tudomásul vesz, figyeljük egymást, sőt gyűlöljük. A stradale egyáltalán nem gondolkoztatott el, a fénytelenül szálló por koncentrálva hatolt hörgőim mélyére, megzörgette a dohányfüsttől elszenesedett karácsonyfa díszeim, majd lesajnálóan szövetséget kötött néhány éppen csak burjánzásnak indult rosszindulatú sejtelemmel.
A szél megtámad, gondokat nem fúj, a tetőcserepek a lábaim előtt hevernek, a bűz átsomfordál a gyűlölt szomszédok földjére. A folyóm elsárgul, csontjai zörögve bukkannak elő az irtóztatónak vélt örvények mélyéről, a csupasz kövek látványa dermeszti halálra az uszályok vaslebenyeit, a bene lakók szerencsétlenek önként harapdálják ereiket. Vér helyett olajos iszap keveredik az őket körülvevő iszapos olajjal.
Egyszer régen, egy kicsapott nyári délutánon elámult, kérdőre vonta a természet bájaiban sütkérező stricit, neki miért nem lehet csillogó, türkizkék bírvágya? Fémes zengésű ékszerzaja,
Lepaktáljon talán az ördöggel érte? Igen és megérte! A rogyadozó kényelem, a flitterhimlő kéjes vigyora karolgatja ráncosodó alakját, megkapott mindent, amit a pataburzsuj megígért, és csak egyet kért cserébe.
Ne nézzen körbe!
Megszegte az ukázt, a beteljesüléses álmok ötödik percében, ugyanúgy tett, mint a bibliai Sodoma pusztulásánál jelen lévő szökevény. Rögtön ítélő lassú szenvedésorgia lészen jussa. A marha jól beszopta. Vitt magával 7 milliárdot, most mind ezt issza.
Nézett, nézett és a látvány megereszkedett, belébújt, rácsavarodott. Látni kezdett, a ránc, akkor is ránc, ha aranyból formázzák, a halott erdő akkor sem okád magából oxigént, ha erre a törvények kötelezik, hatalmasok verőlegéyneinek erélyes fenyegetése sem használ. A buzi!
Irtózatosan elcseszte a többi marha! Hogy tehették ezt? Elpusztították az ő paradicsomát, viselhet gyémántberakásos aranymaszkot, szűrni a szálldosó porfikákat. Strassz berakás, interzianyál, mozaikfing, briliáns elmékből kiöntött tagadás.
A világot mindez nem érdekli, egy feketerigó fészkének építését figyeli. Decemberben, a tavaszi hamisnap sugarában. Jó móka készülődik. Januárban a tévedésből kikelő fiókákra borított fagyhalál lesz műsoron.
Megnézheted te is.
