RSS ikon Facebook ikon

A földi lét értelmének kutatási eredményei

Írta: Almaleves

2013.04.09. 22:19

2587086_d328c773af65e2f475e3fee22eb42a62_tet.jpg

Az élet értelmét és a minket körülvevő világot, csak és kizárólag tapasztalati úton érdemes és szabad kutatni. A saját kutatásom eredményeit az alábbiakban foglalhatom össze.

Először is a módszereimről. Saját megfigyeléseken alapuló vizsgálatokat folytatok, melyekhez, nem szükségesek drága berendezéseket gyártani, milliószoros nagyításban vagy kicsinyítésben vizsgálni a tényeket. Ezek csak elvonnák a figyelmet saját tapasztalatainktól, így félrevihetik a vizsgálatot.

Sőt, az általuk kapott, néhol értelmezhetetlen és zagyva eredmények, a tisztánlátásunkat negatív irányban befolyásolhatják. Ez nem jelenti azt, hogy a tapasztalatainkat könnyű értelmezni, hanem csak azt, hogy a saját érzékszerveink által közvetített tapasztalatok pontosan elegendő információt szolgáltatnak ahhoz, hogy megértsük a körülöttünk zajló eseményeket. Ha mégis maradna néhány nyitott kérdésünk, akkor az csak azt jelenti, hogy van még olyan dolog, amit nem tapasztaltunk meg, vagy pedig semmi közünk hozzá.

A fizika és egyéb tudományok állításával szemben, az ember saját lényének mérési eredményeinek a pontossága tökéletesen megfelelnek az elvárhatónak, képes a jelenségek olyan fokú érzékelésére, amely lehetővé teszi a megfelelő következtetések levonását és az összefüggések feltárását. 

 

 Kutatásaim összefoglalója:

  • A földi létet bárki által megtapasztalható törvények szabályozzák.
  • A vonzás törvénye nem engedi szétszéledni a körülöttünk lévő dolgokat.
  • Minden kapcsolatban van mindennel.
  • Az általunk érzékelhető világegyetem és a földi lények létrehozatalának lehetett valami célja.
  • A cél jelenleg nem megismerhető.
  • Elképzelhető, hogy a földi lényeket isten, vagy istenek, esetleg azok megbízottjai hozták létre.
  • A létezésünk szigorú korlátok között zajlik, előre lefektetett szabályrendszer alapján. Nevezhetjük ezt operációs rendszernek. A szoftver által nyújtott szabadság az egyetlen dolog, ami konstansnak és egyben végesnek tekinthető.
  • A belénk égetett genetikai kódállomány, a minket körülvevő környezet és a természeti törvények együttesen jelzik, hogy a szabad akarat csupán illúzió.
  • Az azonos fajú földi élőlényeket különböző, beégetett viselkedési / gondolkodási mintákkal hozták létre. Ennek célja a kapcsolódási szituációk vizsgálata.
  • A földi lények valahogyan mind ugyanazok. Legyenek állatok, emberek, növények. Az életközösség részei továbbá az élettelen dolgok is, mindkettő ugyanannak egy másik megjelenési formája.
  • A tendenciák alapján feltételezhető, hogy a földi bioszféra egy kísérlet része, mely azt hivatott eldönteni, hogy képes-/lehetséges-e a különböző viselkedésű mintájú és érdekű csoportokkal konszolidált létformát létrehozni, avagy a vége káosz, rákos burjánzás, totális önkiirtás, stb. lesz.
  • Elképzelhető, hogy a kísérlet azért jött létre,mert a létrehozók/isten/istenek sem tudtak erre választ adni.
  • A végtelen hosszú életű istenek is meghalhatnak.
  • Isten képes a tévedésre, mert ő mindenható. De nem biztos, hogy létezik, vagy hogy Istennek hívják.
  • Isten lehet, hogy halott, vagy csak elfelejtette ezt a kísérletet.
  • Elképzelhető, hogy egy alsó tagozatos diák fizikaversenyének szimulációja a világegyetem, amiről időközben megfeledkezett a készítő is.
  • Ha az alkotónak nem tetszenek a földi történések, módja van beavatkozni.
  • Eddig nem derült ki, hogy mi készteti beavatkozásra, de ez alapján a hozzá való beszéd (ima) nem biztos, hogy hatástalan.
  • isten beavatkozására eddig nincs példa, csak emberek között terjedő legendák alapján tételezhető fel, hogy már megtörtént.
  • A létezés egyik célja lehet a szabad akarat spontán kifejlődésének vizsgálata.
  • Feltehető, hogy a minket megalkotóknak sincs szabad akarata, de már hallott róla valahol és ki karta próbálni.
  • A földi lények gyakran érzékelik a körülöttük lévő korlátokat. Valószínűleg azért nyúlnak tudatmódosítókhoz, mert ez az egyetlen kapu, amely segít őket kivezetni abból a ketrecből, amiben minden élő és hol létezik a világegyetemünkben. A ketrec szövete az operációs rendszer, mely körülöttük és mindenkin belül is létezik, láthatatlan, de gyakorlatilag áttörhetetlen, így szökés biztos. Akinek mégis sikerül ideig-óráig függetleníteni magát tőle, azt a program vagy azonnal likvidálja, vagy ellehetetleníti. Kifinomult és végtelen eszköztár áll a rendelkezésére, ebből látható, hogy a létrehozójának nagyon sok idejük, türelmük és tapasztalatuk volt a megalkotásakor.
  • A világegyetem azért tűnik végtelennek a földi bioszféra számára, mert valamiért nem szeretnék, ha bármi elvonná önmagunkról és a köztünk lévő interakciókról a figyelmet. Nem véletlenül vesz körül minket a végtelen űr, és vagyunk távol minden egyéb objektumtól.

 

Hajlamos az ember jeleket látni mindenben, azonban a kitartó figyelő nem jeleket vizionál, hanem összefüggéseket kutat. Döntéseink hiábavaló voltára legjobb példa, azok a tevékenységek, melyekbe a múltban rendkívül nagy energiák fektetünk be, a legcsekélyebb eredmény nélkül. Később, egy meghatározott alkalommal viszont minden igyekezet, sőt szándék nélkül elérjük, amit korábban képtelenek voltunk.

Emberként kapcsolataink, vagy azok hiánya, felszínessége, mélysége is bizonyos láthatatlan törvényszerűségek, ha úgy tetszik magasabb akarat, vagy az operációs rendszer által létrehozott törvényszerűségek függvénye.

 

Egy példa ezt jól megvilágítja. A környékünkön van egy mézbolt. A tulajdonossal szimpátiát éreztünk a kezdetektől, és most úgy tűnik együtt is működünk. Közös témánk a méz és a méhek, melyeket harmincéves koromig utáltam. A méztől hányingerem volt. Aztán történt valami megmagyarázhatatlan, a méz elkezdett ízleni, elolvastam Rudolf Steiner antropozófikus fejtegetéseit a méhekről és valahogy közel került hozzám az egész. Naponta eszem a mézet és tisztelem a méheket. Ennek most van itt az ideje, valamit be kell teljesítenem,valakinek akaratomon kívül segítenem kell, részt kell vennem egy vállalkozásban vagy ilyesmi. Nem korábban,most. Lassan megértették velem a kötelességeimet. Nem lehet kibújni alóla, sőt, ha megpróbálok, figyelmeztetést kapok és visszataszigálnak. Megtehetném, de akkor a saját létemet kockáztatnám.

 

Végső következtetésként megállapítottam, hogy a világegyetem alkotóelemei nem mások, mint bitek. Önmagukban az égegyadta világon semmi értelműk sincsen, kizárólag kölcsönös együttműködésük eredménye miatt hasznosak, létük és sorsuk csak a 'mostban' képvisel értéket. Jövőjük, múltjuk nincsen, minden ilyen irányú elképzelés illúzió vagy kitaláció. 

4 komment

Címkék: jövő föld ember akarat

A bejegyzés trackback címe:

https://almaleves.blog.hu/api/trackback/id/tr885214265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sztefanó 2013.04.20. 20:01:20

Érdekes írás! Amit elmondasz az mintha a Matrix lenne: "A szoftver által nyújtott szabadság az egyetlen dolog, ami konstansnak és egyben végesnek tekinthető". Saját megfigyeléseim legalábbis nem mondanak ellent a megfogalmazottaknak. Ismerős a "méz" minta is, miszerint évtizedekig közömbösen, sőt ellenszenvvel szemléltek egyszeriben megmagyarázhatatlan hirtelenséggel pólusváltozáson esnek át és beépülnek a tudatunkba, hogy személységünk részeivé váljanak. Mintha valaki beültetné a gondolatot, mely rabul ejt. Mondjuk úgy mint az Eredet (Inception) c. produkcióban.

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2013.04.23. 08:14:38

A 'szoftver' kifejezés nagyon idézőjeles. Azért írtam, mert korlátaink érzékszerveink számára láthatatlanok. Mégis minden jel arra mutat, hogy léteznek.

A beültetett gondolatot nem tapasztaltam, inkább a közvetett ráhatás működhet.
Tehát a predesztináció létezésünk korlátaiból, és nem valami más entitás közvetlen utasításaiból következik.
Elég önhittnek kell lenni ahhoz, hogy azt higgyük, hogy személy szerint velünk foglalkozik "valaki" vagy "valami".

Gondold csak meg, például a testedben áramló vérsejtekkel te személyesen tartod a kapcsolatot? Kiválasztasz egyet és utasítod, hogy legyen a többiek vezére? Vagy megbünteted, ha nem arra 'úszik' amerre te akarod?
Persze, hogy nem.
Ha véletlenül megsebesülsz és elpusztul néhány millió sejt, az neked egy karcolás, nekik holokauszt. De nem haragszol rájuk, az biztos.

Egyszerűen úgy lehet felfogni ezt az egészet, hogy az egymásra épülő élő rétegek mind saját dimenziót alkotnak. Mi is vérlemezkék vagyunk egy óriási testben, amely egy szélesebb társadalmi közegben él. Minden hordozó test, egy dimenzióa benne élőknek. Lehet, hogy át tudunk jutni valahogy egy másikba, csak éppen nem biztos, hogy érdemes. Ez a mi világegyetemünk, ehhez idomultunk.

Ezért értelmetlen a sokkal nagyobb, vagy sokkal kisebbet kutatni, mert nem fogjuk tudni megérteni a kapott eredményeket. Ez az egymásra utaltság, az egymásban élés, közös szellemi létet feltételez, ezért azok a guruk, akik a szellemi világot kutatják, közelebb állhatnak a megismeréshez, sőt a világ valódi természetéhez is.

Ezzel a logikával túlvilágot is le lehet vezetni. Testünkben élő vérlemezke 'halála' esetén mi történik vele? Részévé válik valaminek. Ez a túlvilág. Újabb dimenzióba kerülés, mely se nem jobb, se nem rosszabb, hanem csak más.

A tudat kapcsolódásáról mindehhez, még nem töprengtem, sőt magának a tudat természetét sem vettem számba, viszont azt hiszem, hogy ez lassan elkerülhetetlenné válik.

etibor (törölt) 2013.04.29. 16:10:29

Kutatási eredményeidhez nagyban hasonló tapasztalatokra jutottam jómagam is, ám az empirikus kutatásban járatlanként és filozofálásra hajlamos kutatóként sokkal több kérdést találtam, mint választ, amit sikerként könyveltem el :)

Mi a helyzet azzal a jelenséggel, amikor a mi érzékszerveinknél valami sokkal kisebb léptékű, "más dimenziójú" dolgot vizsgálunk, és mégis a mi világunkra és életünkre erősen releváns következtetéseket vonhatunk le belőlük? Példa lehet erre a kémia, az orvostudomány és az elektronika, meg az egész IT világ, amin keresztül most kapcsolódunk egymáshoz és virtuális világokat építünk fel.

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2013.05.12. 20:53:58

@etibor: Ez a kérdés irreleváns. Tapasztalataink a saját dimenziónkban ugyanazt mondják, mint a mikro vagy a makro világban, így lehet vizsgálni, de újat nem fog mondani. Mint írtam, szerintem elegendő a saját érzékszerveink által felfogható információ, mert nem véletlenül vannak "csak" ezek az érzékszerveink. A többi kíváncsiság, játék, vagy amit akarsz.

Az ember egy korlátozott időtartamra megalkotott biorobot, mely élete végére tökéletesen elhasználódik. Ami "hasznos" benne, az még életében részévé válik az őt körülvevő világnak. Halála után nem tudom mi lehet még érdekes benne.

Vajon egy program halála mit jelent? Semmit. Bármikor feléleszthetik, de van értelme a saját korán kívül futnia? Maximum az antropológusok kíváncsiságát kielégítendő...
süti beállítások módosítása