RSS ikon Facebook ikon

Félhomály

Írta: Almaleves

2013.10.21. 10:09

A konyhaasztalnál ült. Lassan kanalazta a félig kihűlt levest, közben a tányérjára meredt.

- Kate is ott volt? - kérdezte a férfi, aki a szőnyegről figyelte. Körülötte mindenfelé szétdobált játékok, gyűrött újságok hevertek. Előtte egy csecsemő turkált a kacatok között.

- Csak az elején, utána ment a konyhastúdióba megnézni valami beépíthető tűzhelyt.

- Aha.

- A fizetésemelés mellé kap valami kinevezést is, annyira meg vannak elégedve vele.

- Hú de jó.

- Hiába vagy lekezelő, ez nekik nagy dolog. Végre kezdenek egyenesbe jönni.

- Nehogy azt hidd, hogy nem örülök. Csak ennyire tudom kimutatni.

- Tudom, hogy nem örülsz nekem, és a hátad közepére sem kívánsz. Legszívesebben egyedül élnél, mint a haverod.

A férfi nem válaszolt. Másfél éves gyermekét nézte, aki eltökélten próbál felhúzni a lábára egy zoknit.

- Ha lefektettük, elmegyek futni. - szólalt meg a férfi.

- Zek is futni készült. Kérdezte, hogy te jársz-e még?

- És mit mondtál neki?

- Hát, hogy, azt hiszem, nem.

- De miért? Még csak egy hete voltam utoljára.

- Ezt nem tudtam.

- Ennyire érdekellek.

- Téged sem érdekellek.

- Két hete a szenvedő arcodat bámulom. Rohadtul unalmas.

- Azok után, hogy azt mondtad, szerencse, hogy nem vettél feleségül, mégis mit vársz?

- Rohadtul érzem magam, te, a munkám, minden kikészít.

- Pontosan én is ezt érzem. Meg azt, hogy már nem szeretsz. Bármit csinálok, neked nem tetszik, állandóan kijavítasz. Még mások előtt is.

- Ez nem így van.

- Mit csináljak, én így érzem. Lehet, hogy nem így van, de én akkor is ezt érzem. Nem értékeled azt sem, hogy a gyerek mellett dolgozok. Majdnem minden nap éjfélig fenn vagyok.

- De értékelem. Mindig mondom is. Csak nem erről van szó. Nem akarok róla beszélni, mert csak azt tudnám elismételni, amit már annyiszor elmondtam. De nem akarom, mert azt hinnéd megint baszogatni akarlak. Pedig nem így van. De nézz szét.

A padlón heverő szanaszét dobált játékok között bizonytalanul botorkált a kisgyermek. Felvett valamit, majd szinte azonnal el is hajította.

- Tudom, nem vagyok jó háziasszony, nem felelek meg neked, mert képtelen vagyok rendet tartani.

- Nem akarom elismételni, amit már annyiszor megtettem. Nincs semmi értelme. Nem változik semmi. Szemétládának érzem magam, ha megint felhozom.

- Ha ennyire nem jó amit csinálok, akkor miért vagyunk még együtt. Szar az egész.

- Nem erről van szó, de én is dolgozok és rohadtul fáraszt, hogy minden reggel és este nekem kell rendbe szedni ezt a rohadt lakást.

- Megcsinálnám én is!

- Ja, persze. Nézz már szét!

- Nem veszed észre, hogy minden este dolgozok?

- Akkor inkább ne dolgozz!

- Amit te keresel abból nem élünk meg. A legrosszabb az, hogy mindenből ki akarod magad húzni ami velünk kapcsolatos.

- Ez nem így van. Ma is elvitted a gyereket, pedig tudod, hogy csak délután tudok vele foglalkozni.

- Azt mondod mindig, hogy fáradt vagy. Hát hagytunk pihenni tegnap is, meg ma is.

- Nagyon jól tudod, hogy két hete alig alszok. Szerinted direkt csinálom?

- Persze, hogy nem, de nem hagyod, hogy segítsek.

- Rám se nézel. Hogy akarsz segíteni?

- Amikor megismerkedtünk, annyira éreztem, hogy szeretsz. Érdekelt amit csináltam.

Nem szóltak egymáshoz egy ideig. A férfi a gyerekkel babrált, a nő tovább bámulta a tányérját. Kerülték egymás tekintetét.

- Nehogy azt hidd, hogy szeretnék egyedül lenni. Hiába gondolod ezt, nem így van. Rohadtul senki nem kíváncsi rám. Hetek óta nem kérdezte meg senki, hogy mi van velem. Ez persze nyilván az én hibám. - szólalt meg a férfi.

- Mi van Frankkel?

- Két hete nem beszéltünk. De ilyen hangulatban szerinted kivel tudok beszélni?

- Nem tudom.

A gyermek ásítozni kezdett, emiatt megszakadt a beszélgetés. Megfürdették, majd lefektették. Míg a nő elaltatta, a férfi bevonult a nappaliba, elolvasott egy cikket a notebookján, majd magához vette a telefonját. Bedugta a fülhallgatót és zsebre vágta. Kiment a konyhába. Félhomály fogadta. A szobában utcalámpák tompa fénye derengett, elmosódott tárgyak álltak össze sötét masszává ott, ahol nemrég még együtt volt a család. Az ablakot félig eltakarta egy sötét sziluett. Olyan volt, mintha azon a részen nem létezne csak az üresség.

- Miért állsz itt a sötétben? - kérdezte a férfi.

- Csak töprengtem. - válaszolta a nő.

- Értem. Elmegyek futni.

- Rendben.

A férfi kilépett az ajtón.

Szólj hozzá!

Címkék: együtt férfiak nők

A bejegyzés trackback címe:

http://almaleves.blog.hu/api/trackback/id/tr275589003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.