RSS ikon Facebook ikon

Klasszikus melankólia

Írta: Almaleves

2013.11.03. 23:19

Lapunk hangvételéhez igazodva, ismét brutális szomorkodást rendezünk. Ezúttal klasszikus fronton kerestük meg azokat a szerzeményeket, amelyek alkalmasnak látszanak elvenni a további létezéstől a humán létforma kedvét.

 

classical_melancholy.jpg

Néhány, viszonylag kortársnak mondható mű kivételével, a múlt távoli régióiban kanonizált alkotásokkal akartunk szolgálni, azonban sorra kiderült róluk, hogy azok nem elégítik ki az értő, depressziós közönség igényeit. Alaposabban kellett a témába belemélyednünk és igen érdeks eredményekre jutottunk. Felfedeztünk néhány összefüggést az idő múlása és a klasszikus zene változásai között. Megállapítottuk, hogy kellett hozzá az ipari forradalom, az atomkor magánya és milliók kivégzésének szakszerű és tömegméretű elterjedése, hogy valóban szomorú műveket tudjanak létrehozni szerzőink.

Kellett hozzá a popkultúra és a szexuális forradalom. A szerelem soha nem volt ilyen olcsó, egyben ilyen fájdalmasan borzasztó, mint manapság. A szájbarágós pop uralkodása sosem volt ily átható, emellett mégis, mintegy ellentételezéseként, szuicid fronton is remekművek születtek. Soha ilyen könnyen nem harapta szét az ereit az ember, mint manapság, a korszerű melankólia dallamait hallgatva. 

A Nibelung-énekek magasztalása, a lovagkor eszményei, a romantika odaadása, a klasszicizmus siránkozásai szóra sem érdemesek. Apollinaire kurvái, Byron forradalmi ábrándjai és a világháborús lágerek rádöbbentették az írókat világunk rútságára. Ez igencsak meglepte őket. Viszont végre lehetett valóban szenvedni. Eddig azt hitték, hogy kegyetlen, barbár és félkegyelmű az emberiség, ekkor viszont már látszott, hogy ezeknél sokkal rosszabb. Közömbös.

Olyan autisták számára, mint amilyen én is vagyok, ők betűkkel is megvilágították a folyamatot. Konklúzió nincs, remek tájleírás viszont igen. Kivétel ez alól a Coelho nevével fémjelzett irányzat, melytől minden valamirevaló szuicid alkat igyekszik önmagát távol tartani.

Persze mindezekről azt hittük, hogy minket ez nem érint. Boldogok leszünk, családot alapítunk és szeretjük egymást. Aztán egyszer becsengetett hozzánk egy bácsi, akiről, kiderült, hogy az apánk, de csak a bőröndjéért ugrott be, amit véletlenül itt felejtett körülbelül tizenöt éve.

Anyánk finomabbat főz az ölebének, mint nekünk, és nem hajlandó adni belőle. A legjobb haverod meg azt tervezgeti, hogy mit fog kezdeni az örökségével, ha elpatkolnak a szülei. Aztán mikor nyolcévesek lesztek, rátalál a faterjára a pincében. Szerencsére az nem kérdezi meg tőle, hogy mi volt ma suliban, mert épp felakasztotta magát.

Mindezeket a többség egészen rendben lévőnek találja, mert ilyen az élet és valamiről beszélnünk is kell. Amúgy is rohadt unalmas itt már minden.

Az anyákat már nem érdeklik gyermekeik, és a gyermekeket is hidegen hagyják szüleik. A szerető kifacsarva hever a pamlagon, a férj minden gátlás nélkül, mosolyogva hazudja, hogy nem dugott soha a titkárnőjével. Elidegenedésünk, saját fajtánk ellenkező nemű tagjaitól, rokonainktól, mostanra igazán fájdalmas méreteket öltött, elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy senkiben sem bízhatunk. Jó hír viszont, hogy a random jóindulatra igenis számíthatunk, és még ez sem minden. A véletlen törődést hamarosan fel fogja váltani az intelligens, mindenki számára elérhető, sőt kötelezően igénybe veendő gondoskodás, valószínű, hogy valamilyen okostelefonra letölthető app formájában.

Viszont mindez hiába. Megöregszünk és csúnyák leszünk. Valósínű, hogy előbb leszünk csúnyák és csak aztán öregek. Emiatt sokat fogunk szenvedni. Aztán meg a testünk szép lassan megadja magát. Minden annyira szomorú.

Addig is, míg ez bekövetkezik, íme itt van ez az igazán kellemes időtöltést, és könnyed depressziót ígérő válogatás: (szinte minden angol helyesírással lett feltüntetve, mert lusta vagyok magyarítani)

Frederik Chopin: Nocturne Op. 9 No. 1 in B-flat Minor (Arthur Rubinstein) 

Tchaikovsky: Symphony No.6 "Pathetique" Movement 4 (IV. Finale) 

Shostakovich: string quartet no. 8 

Purcell - Dido and Aeneas - Dido's lament 

J. S. Bach - Cantata, 'Ich hatte viel Bekümmerniss', BWV 21 - Aria: Bäche von gesalzen Zähren (olyasmit jelent, hogy sós könnyeim patakzanak) 

Sculthorpe: Memento Mori 

Vaughan Williams: The Lark Ascending  

Michael Nyman: The Promise 

Barber: Adiago For Strings 

Brahms: Walts No 15 in A Flat 

Erik Satie: Gymnopedie No 1 

Rachmaninov: Rhapsody On A Theme of Paganani 

Ludvig V. Beethoven: Piano Sonata No 14 in C sharp minor 'Moonlight' Op 27 No 2 

Gorecki - Third symphony, 'Symphony of Sorrowful Songs'  

Sibelius: 5. szimfónia

2 komment

Címkék: halál depresszió öngyilkosság

A bejegyzés trackback címe:

http://almaleves.blog.hu/api/trackback/id/tr455613486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.