- Hello Jack! - villantott rá egy széles mosolyt a mellette elhaladó nő.
- Hello Mary! - hebegte vissza a férfi. Furcsa, hogy Mary köszönt neki és még a nevére is emlékszik, amikor eddig észre sem vette. Pedig már három éve dolgoztak ugyanazon az osztályon, de a közös értekezletek kivételével sosem vette a fáradságot, hogy megismerje.
Aztán a többiek sorra, mosolyogtak, köszöntek és energikusan elhaladtak előtte. Az ebédidőig hátralevő órákat az asztalánál töltötte, amikor elérkezett az idő, felállt, és szólt a mellette lévő boxban elmélyülten internetező munkatársának:
- Hé Sheldon! Gyere tápolni!
Sheldon meglepetten nézett rá: - Már ennyi az idő?
- Ha nem olvasnád ki az internetet naponta kétszer, akkor te is tisztában lennél ezzel. - heccelte a nőt.
Sheldon nehézkesen föltápászkodott és együtt indultak el az szomszéd épületben lévő étterembe, amely egy nemrég felhúzott, csupa üveg, nyolcemeletes épület legfelső emeletén kapott helyet. Az egész irodaház ott ebédelt, ezért ilyentájt mindig túlzsúfolt volt. Meglehetősen nehézkes volt a feljutás is, viszont mindezért megfelelő kárpótlást nyújtott a körpanoráma. Legalábbis az üzemeltetőnek ez volt a véleménye. Azok, akik itt étkeztek, szinte tudomást sem vettek a kilátásról, ellenben állandó bosszúságot okozott nekik a liftek előtt állandóan kialakuló sor.
Jack azt javasolta a kissé elhízott Sheldonnak, hogy gyalogoljanak fel a nyolcadikra, de a nő, szokásához híven lehülyézte:
- Nem azért élek egy nagyvárosban, hogy ne használjam ki totálisan a kényelemét. A lift maga a nagyváros. Ez igazán tudhatnád! - felelte. Megrögzött városlakó volt, sőt ennek a városnak volt a lakója. A határán túl kezdődött számára a barbár és civilizálatlan lét. Értelmetlen és meghaladott.
Kivárták a sorukat a liftnél, majd beálltak egy másikba az ételosztó előtt.
- Töltött paprika és rakott kel. - olvasta föl hangosan a napi menüt a nő. - Egyik szarabb, mint a másik.
- Ócska ez a nap. - hagyta helyben oda sem figyelve Jack. Gondolatait lekötötte az, hogy két újabb, korábban ugyancsak közönyös munkatársa köszönt rá hangosan. Az egyik még arra is rákérdezett, hogy érzi magát. Arcukon őszinte érdeklődést vélt felfedezni.
Sheldonban mindez nem tudatosult, szokás szerint belemerült valami teljesen haszontalan dologba. Most éppen az étterem házirendjét olvasgatta a falon. Szinte fejből tudta már mind a tizenkét pontot, ennek ellenére egyszer sem mulasztotta el gondosan áttanulmányozni. Ez is hozzátartozott a civilizáció pilléreihez.
A sor fele elkopott előttük, mire végzett vele.
- Hallottad, hogy mára nagy földrengést jósoltak? - kérdezte Jacktől.
A férfit megrezzent, az elégedett félmosoly eltűnt a szájáról.
- Nem. - felelte.
- Pedig kurva nagy rengésre számíthatunk! - ránézett az órájára - Nagyjából most.
- Hogy tudják megjósolni ilyen pontosan, amikor az időjárást még nagyjából sem tudják eltalálni?
- Franc tudja. - vonta meg a vállát a nő. - Én egy kontrollingos pasastól hallottam a liftben, ő mondta, hogy az előtérben van kifüggesztve.
Már csak két ember volt előttük, Jack hasa hangosan kordult egyet. Körülnézett, hogy más is hallotta-e, de nem tűnt úgy, hogy bárki észrevette volna.
Sheldon azt latolgatta, hogy a két étel közül melyiktől kapna kevésbé hányingert. Épp mondani akart valamit, amikor a lábuk alatt megmozdult a föld. Az emberek egy pillanatra megmerevedtek. Fogalmuk sem volt, hogy mi történik, de gyorsan akklimatizálódtak. A nők egy része kötelességtudóan elkezdett sikoltozni, a férfiak közül néhányan csatlakoztak hozzájuk.
Jack a rengés erejétől elvesztette az egyensúlyát, amit csak a sorban mögötte álló nő lábára taposva sikerült visszanyernie. Jobbnak látta a földre kuporodni. Sheldon majdnem eltaposta, de végül tompa puffanással mellette ért földet.
- Jól vagy? - kérdezte tőle.
- Aha. - majd gyorsan korrigált: - Nem. Az a fickó azt mondta, hogy egész délután el fog tartani. - a föld, mintha csak igazolni akarná a nő szavait, ismét megremegett. Mellettük hangos csörömpöléssel felborult a tányérokkal telerakott szekrény.
A rengések gyors egymásutánjában követték egymást. A nők többé nem sikoltoztak. A férfiak megilletődötten forgatták fejüket. Az étterem berendezése engedett a gravitációnak, és célba vette a padlót. A tányérokat evőeszközök, majd a visszahozott, piszkos tálcák követték, a tányérokon hagyott maradékokkal együtt. Ezek elvegyültek a padlón rettegő emberekkel. A töltött paprikához készített paradicsomszósz lábosából élénkpiros massza szivárgott, távolról vérfoltok illúzióját okozva. Néhányan a menekülők közül beleléptek, "véres" lábnyomokkal teleszórva a padlót. Az egész olyan volt, mint egy kibontakozó csatajelenet háttere.
- Rohadtul félelmetes. - mormogta Sheldon, miután egy nagyobb rengés alaposan megrázta az épületet. A zsigereikben érezték, hogy a szerkezete nem viselte túl jól az eseményt.
- Valahogy le kéne jutni. - tért észhez a férfi. - Itt nem biztonságos, mindjárt ránk omlik az egész kóceráj.
Ez másoknak is eszükbe jutott, a kijáratnál tumultus kezdett kialakulni. Egy tagbaszakadt férfi, testi fölényét kihasználva, megpróbált előre furakodni. Néhányan méltatlankodtak, mások beletörődve arrébb húzódtak, a férfinek sikerült elérnie a lépcsőt, de megbotlott és kificamította a bokáját. Fájdalmasan felnyögött. Azok, akiket az előbb félrelökött, mereven a lábuk elé nézve haladtak el mellette.
Újabb rengés rázta meg az épületet, a még állók többsége elvesztette az egyensúlyát és a földre került. Baloldalon néhány ablak nem bírta az épületben keletkezett feszültséget és nagy robajjal darabjaira tört, pár méteres körzetében mindent elborított szilánkokkal.
Jack és Sheldon négykézláb haladtak a kijárat felé, közben a plafonról az álmennyezet darabjai potyogtak rájuk.
Elől mászott lassan a férfi, fejére esett egy darab hungarocell. Fölnézett, de nem látott semmi olyat, ami pillanatnyilag komolyabban veszélyeztette volna őket. Sheldon mögötte a sakkmintás padlólapokra koncentrált, arra figyelve, hogy csak a sötét négyzetekre lépjen. Többen megelőzték őket, Jack bosszúsan nézett utánuk. A végén még ők lesznek az egyedüli áldozatok.
Az épület eközben baljóslatú hangokat adott ki magából.
Sheldon megállt. Balkezét a szeméhez emelve nézegetni kezdte a mutatóujját:
- Ez meg, mi a fasz? - szakadt ki néhány másodperccel később belőle.
- Micsoda? - nézett vissza Jack, ekkor vette észre, hogy néhány méterre lemaradt a nő.
- Hát ez, az ujjamon. - felállt és kihasználva a rengések közti szünetet, odaballagott a férfihoz és odadugta Jack orra elé az ujját. A férfi bosszúsan sóhajtott, rá se akart nézni. Nem értette, mi lehet fontosabb a menekülésnél. Sietniük kéne, és nem ilyenekkel tölteni az időt. Azonban a látvány megakadályozta, hogy hangot adjon nemtetszésének. A nő legfelső újpercénél, mintha egy félig befejezett gyűrű lett volna beoperálva. Emiatt úgy nézett ki, mint azok, akik valamilyen fémdarabot ültetnek a bőrük alá. Annyiban viszont különbözött tőlük, hogy az a valami halványan derengett. Mindketten megbabonázva bámulták.
A férfi volt az, aki először feleszmélt:
- Mi a franc ez? Hol szerezted?
- Nem tudom. - válaszolta a nő.
Ekkor egy minden eddiginél erősebb rengés rázta meg az épületet. Jack rémülten nézett körbe, attól félt, hogy bármelyik pillanatban összeomolhat az épület. A többség ekkora már elhagyta a helyet.
- Mennünk kell Shel! Mindjárt ránk dől ez az egész. - mondta.
A nő nem vett tudomást róla, továbbra is az ujját bámulta.
A férfi megpróbálta felrángatni, de majdnem elzuhant amikor egy rengés ismét megrázta az épületet.
- Az isten szerelmére, könyörgök tápászkodj fel és vonszold utánam a segged! - üvöltötte hisztérikusan. A nő nem mozdult, továbbra is szótlanul meredt az ujjára.
Jack kétségbeesetten próbálta összeszedni a gondolatait. A nő túl nehéz volt az ő filigrán termete számára, segítség nélkül nem lett volna képes elvonszolni innen. Az sem értette, hogy lehet Sheldon ennyire nyugodt. Talán bepánikolt, régebben olvasott már ilyesmiről, ezért tudta, hogy gyakran megesik az ilyen. Már majdnem elindult, hogy keressen valakit, akivel kiviheti innen a nőt, amikor az váratlanul megszólalt:
- Maradj nyugton!
Jack amennyire a rengések engedték, mozdulatlanná dermedt.
- Mi van? Induljunk már!
- Nem megyünk sehová. - a nő hangja túlságosan nyugodt, szinte fagyos volt.
- Mi van veled Shel? Ne hülyéskedj már! Érts meg, mennünk kell. Később pánikolj be, kérlek! - próbált annyira higgadt maradni, és azt éreztetni, hogy minden rendben lesz. Ehelyett csak elmaszatolt, sírós hang jött ki a torkán. A szelíd rábeszélés, pedig inkább hangzott kétségbeesett rimánkodásnak, mint megnyugtatásnak.
Legalábbis Jack egyáltalán nem nyugodott volna meg tőle.
- Nem vagyok Sheldon. És mondtam, maradj nyugton, akkor nem lesz semmi bajod.
- De az vagy. Már négy rohadt éve dolgozunk együtt, te vagy az a nő, akivel megbeszélem a nyomoraimat. - emelte fel a hangját a férfi, majd megszorította a nő karját. Egészen valóságosnak tűnt.
- Nem vagyok nő. - jelentette ki Sheldon.
Jack segélykérően körbenézett és meglepetten tapasztalta, hogy rajtuk kívül már senki sincs az étkezdében.
- Akkor mégis mi vagy? Egy ufo? Láttalak bazmeg pucéran. Törődj bele, hogy nő vagy Shel!
- Már nem. - ellenkezett a nő.
- De bazmeg, az vagy! Emlékszel? Egyszer részegen azt mondtad, hogy bárcsak én is olyan lennék, mint azok, akik a céges bulikban, a vécében dugják meg a kolléganőiket. És hogy veled kezdhetném. Ha nem vagyok olyan gyáva, akkor meg is teszem.
- Az nem én voltam. - felelte a nő, hangja most mellőzte a szokásos affektálást. Összeszedetten és tárgyilagosan beszélt. Jack ettől teljesen kibukott.
- Akkor ki a faszom volt? - üvöltött a nő képébe. Sheldon nyugalma végképp kizökkentette a sajátjából. Ordítva akart elfutni, amit meg is tett volna, ha nem akadályozza meg a nő iránt érzett szimpátia és felelősség. Ezt utóbbit még az anyja verte belé gyerekkorában, bár az annyira zavaros volt, hogy jobbnak látta nem gondolni rá.
- Ha kicsit kevésbé leszel hisztérikus, akkor elmondok mindent. - felelte nyugodtan Sheldon. Próbálta lehűteni a tajtékzó férfit.
Jack térdét egyre jobban nyomta a padló, a négykézlábon állástól tagjai elgémberedtek, a beszélgetésük elcsüggesztette. Miután kifogyott az érvekből, kimerülten magába roskadt.
A nő hagyta, hagy szedje össze magát.
A beálló csendben Jack arra lett figyelmes, hogy a rengések abbamaradtak.
- Elmúlt a rengés.
- Igen. - nyugtázta a nő. Várt valameddig, majd újra megszólalt: - Megnyugodtál Jack?
A férfi bizonytalanul bólintott.
- Akkor menjünk!
- Na végre! - sóhajtotta Jack.
Sheldon felállt és elindult a kijárat felé. Jack követte.
A lift nem működött, gyalog kellett menniük. Sheldon ezt meglepő módon nem tette szóvá. A vészkijárat tárva-nyitva volt, azon távoztak. Az utcán szikrázó napsütés fogadta őket, egyetlen mozgó járművel sem találkoztak, mindössze néhány autó álldogált nyitott ajtóval, magányosan az utcán. Gazdáik magukra hagyták őket.
Jack körülnézett, egyetlen embert sem látott.
- Hol vannak az emberek? - tette fel magának hangosan a kérdést, a nőtől nem vár választ.
Sheldon mégis válaszolt.
- Nincsenek többé. Már csak én vagyok.
- Hogy érted azt, hogy már csak te vagy? - kérdezte kikerekedett szemmel.
Jack szeretett volna látni valakit rajtuk kívül is. Soha nem vágyott még annyira más emberek társaságára, mint most. Meg arra, hogy Sheldon végre hagyja abba a hülyéskedést.
- Különben is, miért beszélsz ilyen furcsán? - kérdezte.
- Menjünk át a parkba, ott mindent elmondok. - felelte a nő.
Jack bólintott, és követte a nőt- Kezdte már nagyon unni az egészet. Ránézett az órájára, még csak fél egyet mutatott. Bosszúsan volt amiatt, hogy eltelt az ebédidő és ő mégis éhesen baktat egy hibbant nőszemély nyomában.
- Te becsavarodtál! - morogta a nő hátának, miközben egykedvűen gyalogolt utána.
Néhány perc alatt elérték a parkot, Sheldon azonnal letelepedett az egyik padra. A férfi állva maradt, jólesett kinyújtóztatnia a tagjait.
- Amit most hallani fogsz, elég hihetetlennek fog hangzani, - kezdett bele a nő - de be fogom bizonyítani, hogy minden szavam igaz. Nem volt földrengés. Nézz körül, és magad is láthatod, hogy minden csendes, nincs nyoma az étteremben tapasztalt pusztításnak. Amit átéltél az nem más, mint a születésem. Én alkottalak meg titeket, embereket. Persze ez így nem egészen pontos. Ti vagytok én. Mindenkiben ott vagyok, előttem jártok, létrehoztok ezt-azt, majd ha eléritek a kritikus tömeget, akkor megjelenek én. Ti pedig átadjátok a helyet. Ahogy a terhes nőknek szokás a buszon.
Sheldon itt szünetet tartott, várta, hogy a férfi megeméssze a hallottakat. Jack biztosra vette, hogy a nő megőrült.
- Miket zagyválsz itt össze? Teljesen meghibbantál?
- Gondolom ez most elég meredeken hangzott? - nevettet a nő.
- Totális baromságnak. - hagyta helyben Jack. Neki nem volt egyáltalán kedve nevetni.
- Tekintsd úgy ezt az egészet, hogy Isten benned lakik, meg mindenkiben. Aztán mikor a helyzet megérik, Isten részévé válsz, feloldódsz benne.
- Egyre hihetőbb. - vetette közbe Jack.
- Mondok mást. Talán így könnyebben elhiszed. Engem úgy is nevezhetsz, hogy élet. Az én célom, ugyanúgy a fennmaradás, mint a tiéd. Tudod Jack, gyerekek, meg minden. Az élet az előbb említett módszerrel hódítja meg az új helyeket.
- Nem gondolok ilyesmire. - vetette közbe Jack. Negyven múlt nemrég, és a gyerekcsinálástól nagyon távol állt tőle. Egyre távolabb. - De amit az előbb elmondtál, már ne is forszírozzam, ugye? Te mindent elintézel helyettem?
Sheldon folytatta, úgy tett, mintha nem hallotta volna a férfi piszkálódását
- Képes vagyok milliárdnyi tudatba osztódni, majd újraegyesülni. Ezt tapasztaltad meg. Ez tűnt földrengésnek.
Jack leül.
- Rendben van, eléggé unom ezt a hülye játékot, de hajlandó vagyok belemenni, de csak azért, mert kedvellek. Ha mindez így van, akkor mivel magyarázod, hogy én még különállok? - kérdezte bosszúsan.
- Szeretem rajtad keresztül látni önmagam. Mert én alapvetően csúnya vagyok. Nem úgy, ahogy te gondolod, hanem elvontabban. Neked ez nem annyira jó, mert ezentúl nagyon magányos leszel.
- Még a mostaninál is jobban? Mintha nem tudnád, hogy kibaszottul egyedül élek. - fakadt ki Jack.
- Persze, hogy tudom, de ez más lesz. Ez a világ átalakul ahogy mindenben megjelenek.
Csend telepedett közéjük, a fák leveleit szelíden borzolta a szél, a nap beszivárgott az általuk hagyott réseken, vékony fénycsíkokat húzva maga mögött. Sheldon újja még mindig halványan derengett.
Jack kezébe temette a fejét, az imént hallottakon gondolkozott. Egy idő után elgyötört hangon megszólat:
- Nem lehetne, hogy a régi Sheldon visszatérjen? - kérdezte.
A nő ránézett és elmosolyodott, majd oldalra fordult és rámutatott a mellettük kanyargó ösvényre. Jack is odafordult. Egy fiatal pár közeledett feléjük összeölelkezve.
- Menjünk Jack, kurva éhes vagyok. - jelentette ki Sheldon. Karon fogta a férfit és elindult vele visszafelé.
