RSS ikon Facebook ikon

Döntés

Írta: Almaleves

2017.11.02. 13:16

Felült az ágyon, a férfi szemébe nézett:

- Nathan, nekem ez nem megy.

Erre a férfi is fölhúzta magát, háta mögé rendezett egy kispárnát és az éjjeliszekrényhez nyúlt. Kézbe vette a szemüvegét, tisztogatni kezdte, mintha a válaszadáshoz feltétlenül szüksége lenne rá.

- Fontos a tisztánlátás. – jegyezte meg a nő gúnyosan.

Nathan figyelmen kívül hagyta a megjegyzést és feltette a szemüveget, komoly embernek látszott tőle. Olyannak, aki a szexben is nagyon akkurátus.

Első pillantása a nő mellein akadt meg, felhúzta szemöldökét, majd megkereste a nő szemeit.

Azok a barna szemek őt bámulták.

forbiddenfruitpicker_highres_1000x669.jpg

- Nézd... - de nem folytatta, mert a nő tekintetéből látta, hogy amit mondani készül, az nem tetszene neki.

- Ne! - szólt rá a nő élesen, eközben kikelt az ágyból és keresgélni kezdte a bugyiját. - Most mennem kell.

- Kérlek, várj! Beszéljük meg. - próbálta visszatartani a férfi, de a nő folytatta a keresését.

Az ágy mellett talált rá a bugyijára, lehajolt, hogy felvegye. Pontosan háttal a férfinek, aki így szemügyre vehette a fenekét és a combjait, a kissé szétnyílt szeméremajkait meg a szemmagasságba került rózsaszín ánuszát.

Merevedése lett. Előrébb hajolt és gyengéden maga felé húzta a nőt, de az kibújt a készülő ölelésből.

- Ezt most magadnak kell elintézned! - hárította el a nő és sietve magára kapkodta a ruháit, eközben a férfi az ágy szélén ülve nézte. Merevedése gyorsan lelohadt.

- Nem kéne így elmenned. - szólalt meg Nathan, a nő látszólag nem figyelt rá, a táskájában kotorászott, a mobilját kereste.

- Akkor hogy kéne? Még egy baszás után? Úgy korrekt? - csattant fel a nő.

Nathan válaszolni akart, de végül meggondolta magát.

- Ne keress. - ezek voltak a nő utolsó szavai, mielőtt magára zárta az ajtót. Ismerte annyira önmagát, hogy ezt úgyis megteszi majd ő.

Mikor kilépett a liftből tompa fájdalom hasított a hasába, megállt egy pillanatra, mindkét kezét a hasára tette és görnyedten kivárta, amíg elmúlik a nyilallás, utána továbbindult. Mostanában elég gyakran előfordult vele, hogy fájt, de nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget.

Léptei visszhangzottak a sötét lépcsőházban, a fájdalom miatt nem kapcsolta fel a villanyt, emiatt nem vette észre, hogy valaki a kapu mellé támasztott egy fémállványt. Lendületből belerúgott.

- A kurva életbe! - szakadt ki belőle. Cipőjén egy jókora hasadék tátongott.

Kézitáskáját a hónalja alá csapva indult a villamosmegállóba. Barna szövetkabátja szorosan tapadt testére, az utcalámpák bántották a szemét, haja ziláltan tapadt a fejbőréhez.

Egy kirakatban megpillantotta önmagát. Zaklatottan vette elő a fésűt, rövid haját élesen kettéválasztotta, majd sietve továbbindult.

 

Lekéste a vonatot, majdnem egy órát kellett várnia a következőre. Amíg várakozott, sétálgatott a megálló környékén, de egy gyanús alakra lett figyelmes a közeli kapualjban, emiatt visszasietett az állomásra.

Nem várt rá senki. Férje kiküldetésen, lánya egy barátnőjénél aludt. Ezt nem bánta, amúgy sem volt kedve senkihez. Miután hazaért beült egy kád vízbe, valami egzotikus fűszerezésű teát kortyolgatott. Máskor a forró víz ellazította, most hányingere lett tőle. Vagy mástól.

Sietősen elhagyta a kádat, berohant a vécébe. Letérdelt és hányt. Először hányt, de amikor már nem jött belőle semmi, az öklendezéstől kicsordultak a könnyei. Nem tudta elállítani, meg sem próbálta. Mindig sírt, szinte minden nap. Rájött a vizelési inger, ráült a deszkára. Alig látott, arcát elborította a nedvesség, próbálta letörölni, de a kezére fröccsent hányása csak szétkente az arcán a taknyát és a könnyeit. Körülötte émelyítő hányásszag terjengett, szájában epe és gyomortartalmának visszaöklendezett darabjai úszkáltak. Egy rosszul sikerült levegővétel alkalmával némi nyállal kevert maradék került a tüdejébe, amitől köhögő rohama lett. Nehezen csillapodott, egy pillanatra az is megfordult a fejében, hogy mennyire elcseszett egy dolog lenne így meghalnia.

Végül abbamaradt a szivárgás, testéből nem kívánkozott ki többé semmi. Gyengének érezte magát, rázta a hideg.

Hiába akarta lemosni magáról a férfi szagát, mert most határozottan nem illatként gondolt rá, nem volt ereje hozzá. Megtisztulásból talán pont elegendő annyi, amennyit a vécében átélt belőle. Talán nem is érdemel ennyit az egész, talán csak a túlfeszített idegei okozzák, az érzékenysége, ahogy Nathan mondaná.

A gondolattól felébredt benne a düh, ettől erőre kapott. Átvonszolta magát a hálószobába és lefeküdt.

Azt hitte nehezen fog elaludni, az ilyen esték, mint a mai, a lopott gyönyör, az el nem hangzó ígéretek, a férfi érintése, általában álmatlanságot hoztak magukkal.

Ezen az estén azonban szinte azonnal sikerült. Ahogy feje a párnához ért, a világ szétesett.

Nem is elaludt: kikapcsolt. Mint egy érző robot, akinek az a dolga, hogy szenvedjen, aki olyan helyzetekben érzi jól magát, ahol kutyául érezheti magát. Micsoda paradoxon.

 

Reggel hatkor a telefonja ébresztette, meg egy semmitmondó üzenet a férjétől. Illedelmesen válaszolt és elindult rendbe szedni magát a fürdőbe. A vécé még mindig hányásszagot árasztott, kitárta az összes ablakot, hagy távozni tudjon a bűz. Talán elér oda, ahová kell. Ebben azért annyira nem reménykedett.

Taszította a tükörben látott nő. Az arca egyáltalán nem volt mártírarc. Csak egy fáradt, negyvenes nő, fiatalsága morzsáit összekaparni igyekvő, valaki. Alig bírta elfordítani a fejét a tükörtől, mert az a másik folyton bámulta.

Miután összeszedte magát, felöltözött, egyedül a cipő volt hátra. Fel akarta húzni, de meglátta rajta a szakadást. A cipője olyan volt, mint egy elejtett őz, aminek felszakította a testét egy barbár vadász tőre. Csak reménykedni lehet, hogy nem a szívét érte a szúrás. Szívből sajnálta. Amint letelt a kötelező gyász ideje, keresett egy másikat és belebújt. Elhatározta, hogy vesz egy újat, még ma, és a neten fogja megrendelni.

Amint beért a munkahelyére, egy reménytelenséget árasztó kormányhivatalba, azonnal hozzáfogott a kereséshez. A képernyőt pillanatokon belül elárasztotta a webshopok kínálata. Próbálta leszűkíteni, de így is több ezer darab alkalmasnak tűnt a régi cipő utódlására.

Az egyik kolléganőjének a hangja zökkentette ki a kutakodásból.

- Megjött a jövő heti menü! - mondta és egy órarendhez hasonló, ételnevekkel teleírt lapot tett az asztala szélére. Mindegyik neve mellett, volt egy kis négyzet, amit bepipálva választhatta ki, hogy mit szeretne enni a következő héten. Gyűlölettel nézett a papírra. Honnan a francból tudja, hogy egy hét múlva mihez lesz kedve? Egyelőre félretette, visszatért a cipőkhöz. Teljesen elvesztette az időérzékét, kattintgatott és próbálta felállítani a saját feltételrendszerét. Ár, szín, bélés, anyag, fazon. Eleinte végtelen számú lehetőségként tekintett a dologra, de lassanként maga alá temette. Kényszert érzett, hogy megtalálja a tökéletest, ami minden paraméternek megfelel, egy idő után azonban rájött, hogy az eredeti elképzelésének mindenben megfelelő cipőből is szinte végtelen számú van.

- Cipőt keres? - főnőkének a hangja mentette meg a kétségbeeséstől. Szemrehányó volt, neki mégis a megváltást jelentette.

- Már végeztem. - biztosította róla az asztala fölé tornyosuló alakot és mivel az nem tágított, kénytelen volt bezárni minden megnyitott böngészőablakot.

Miután ezt megtette, teljes intenzitással kezdett hozzá a munka imitálásához. Volt benne rutinja. A főnöke ettől megnyugodott és lelépett.

Ekkor pillantása a monitor mellé tett menüre siklott, maga elé vette és elkezdte mérlegelni az ételeket. Szeretett főzni, majd mindegyik listán szereplő ételt el is tudta készíteni, de arról fogalma sem volt, hogy jövő hét szerdán, cigánypecsenyéhez, carbonárához vagy tengeri halhoz lenne-e kedve. És ez csak a főétel volt. Nézte egy darabig a listát, végül szinte találomra beikszelgette és letette a kolléganője asztalára. Délben átment a konyhába, megnézte a hűtőre kifüggesztett papírt, amin az iroda dolgozóinak aktuális heti rendelése volt összesítve. Az ő nevénél csurgatott tojásleves, orosz hússaláta, desszertnek krémes volt írva. Annak a gondolatától is hányingere lett, hogy bármelyikből akár egy falatot is le kell nyelnie. Visszament a helyére és körbeírta, hogy bárki elviheti, magában hozzátette: kellemes okádást faszfejek.

Üres hassal folytatta a cipők keresését, fél szemmel a főnök mozgását követve. Délután kettőkor ismét jelentkezett a hasi fájdalma, a szokottnál is erősebb volt, egy pillanatra elsötétült minden. Ettől megrémült. Rosszullétét többen is észrevették és azt tanácsolták neki menjen haza, mert falfehér. Senki sem szereti a környezetében haldoklókat, így ésszerű kívánságnak tűnt. Főnöke szokatlanul megértően viselkedett, és arra bíztatta, hogy menjen el orvoshoz mihamarább.

 

Megnézte a rendelési időt, aznap délután hatig fogadott az orvosa. Egyenesen a rendelőbe ment, szerencséje volt, mert nem kellett sokat várnia. Az orvos megnyomkodta a hasát és kapott tőle egy hasi ultrahang és röntgen beutalót az ügyeletes kórházba. Időpontra kellett mennie, ahol pontosan meg is jelent, ennek ellenére majdnem két órát kellett várnia, mire rá került a sor. A vizsgálatok végén közölte vele egy gyűrött képű, fáradt orvos, hogy egy hét múlva lesz meg az eredmény, akkor kell visszajönnie.

 

A megbeszélt időpontban ugyanaz az orvos fogadta, akivel legutóbb beszélt.

- Foglaljon helyet. - mutatott egy székre az orvos.

Leült, az orvos a papírjaiba mélyedt, ő meg várta, hogy mikor mond már valamit.

- A vizsgálatok arra mutatnak, hogy a hasnyálmirigyével gondok vannak. – mondta az orvos.

- Milyen gondok? - kérdezett vissza.

- Daganatos elváltozásokat találtunk, amik...

- Rosszindulatú? - vágott az orvos szavába. Az sóhajtott, végre belenézett a szemébe és annyit mondott:

- Elképzelhető, de további vizsgálatokra lesz szükség.

Az orvos szavai letaglózták, hiába beszélt hosszan, a nő szinte semmit nem fogott fel a tartalmukból. Jelentés nélküli szavak kavarogtak körülötte. Egyszer aztán véget ért, nyomasztó csend telepedett közéjük, amit az orvos tört meg. Elmondta a további teendőit és sajnálkozó tekintettel elköszönt.

Alig bírt feltápászkodni a székből, az összes balsejtelem megrohanta, ilyen lehet egy KO, megütik a bokszolót, aki először azt sem tudja, mi történt vele. A továbbiak csak a szerencsén múlnak, hogy kiheveri-e a csapást, hogy fel tud-e állni?

Ment keresztül a kórházi labirintuson, fogalma sem volt, hogy merre van a kijárat. Karjával véletlenül meglökött egy idős nőt, aki ahelyett, hogy nemtetszésének adott volna hangot, rámosolygott és megkérdezte:

- Jól van?

Egy ideig megszólalni sem bírt, majd elcsukló hangon válaszolt:

- Azt hiszem. Nem találom a kijáratot.

- Jöjjön, megmutatom. - intett az idős hölgy és ő követte. Elvezette a főbejárathoz, majd elköszönt.

Amint kilépett a korház kapuján, jeges szél vágott az arcába, lehunyt szemmel állta a rohamait. Egy darabig hagyta, hogy mindenét átjárja a fagyos levegő. Óvatosan nyitotta ki szemeit, különös nyugalom szállta meg, elővette a mobilját és tárcsázta Nathant. A második csörgésnél a vonal megszakadt. Nathan kinyomta. Néhány másodperc múlva üzenetet kapott tőle: "Mondtam, hogy ne hívj ilyenkor! Később visszahívlak."

Azonnal rányomott a válaszra: "Nem szükséges." és gondolkodás nélkül elküldte az üzenetet.

Egy percen belül csörgött a telefonja: Nathan hívta vissza.

Kinyomta és lenémítva visszatette a táskájába.

Azután keresett egy cipőboltot, néhány perc alatt vett egy csatos, magas szárú, közepes sarkú, bélelt cipőt. Ebben sétált ki az üzletből, régi cipőjét a kukába dobta.

 

Kép: Wangechi Mutu, Forbidden Fruit Picker

Szólj hozzá!

Címkék: szerelem elmúlás

A bejegyzés trackback címe:

http://almaleves.blog.hu/api/trackback/id/tr4813146162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.