RSS ikon Facebook ikon

Tényleg szex - A párkapcsolatok forradalma

Írta: Almaleves

2010.09.02. 16:30

Ha szétnézünk magunk körül, láthatjuk, hogy tombol a kényszeres párosodási düh. Hajlamosítva van  rá  a humanoid, ez nem vitás. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a néha csak pillanatokra összekeveredő párok egyszerűen képtelenek hosszabb távon együtt élni. Sőt még rövid távon se. Erre kínál megoldást a most következőkben ismertetendő rendszer, mely természetesen a hamarosan megalkotandó EJEI részévé fog válni.

 


A létező világok legjobbikának felépítése tovább folytatódik. Tegnap non-stop ülésszakot rendelt el Osama Bin Csaba, látva kreatív energiánk duzzadó mirigyeit. Mondhatom, igaza volt. Ismét maradandó mű esett ki a kezeink közül. A legutóbbi témánk a párkapcsolatok forradalma volt és mondhatom, ebben a kérdésben is nagyszerűt alkottunk.

 

Elég volt abból, hogy olyan emberekre bízzuk a párválasztást, akiknek fogalmuk sincs, hogy merre van az előre, továbbá abszolút hiányzik belőlük az ön- és emberismeret egyaránt. Nem meglepő, hogy ilyen erős ellenszéllel az emberiség nagyjából 97,5 %-a magával tökéletesen össze nem egyeztethető partnert választ elsőre, a későbbiekben végigszenvedett, egyébiránt rövid és jelentéktelen élete során ráadásul mindezt, több tucatszor makacsul meg is ismétli. Számunkra nem vitás, hogy ezért saját magától meg kell kímélni az embert. Ideális, új modellünkben, ezek az homo couple-hoz méltatlan gondok és az ezeket kísérő lelki gyötrelmek egy csapásra megszűnnek. Ez mostantól a múlté! Az emberek végre boldogok lehetnek, mert megérdemlik. (ezt Mata Harakiri, a terrorlány fűzte hozzá, aki széplelkű és emellett kellően ostoba is)

 

A megalkotandó törvény kiküszöböli az emberi jellem ferdüléseit, ugyanis teljesen más alapokra helyezi a párkeresés eddig eléggé kínos aktusát. A hamarosan területiséggel is rendelkező Szabad Marsi Paleolit Császári Köztársaság létrehozza a Párkapcsolatokat Felügyelő Médiatestületet. Tudósaink, Telefon Leves vezetésével megalkotják a Véletlen Szex Generátort (a továbbiakban VSZG). Ez egy örökéletű, zsarnok-számítógép lesz, amely rafinált számítási módszerek alapján, párt választ az egyedüllétben szenvedőknek. Meg mindenki másnak is.

A regisztráció nem ingyenes és természetesen minden marsi lakos számára kötelező. A regisztráció során mindenki megadhatja szexuális irányultságát és a gép ennek megfelelően fog véletlenszerűen kijelölni egy pár a számára. Ezzel a személlyel egy évet kell rendeletileg együtt élnie, ami kölcsönös megfelelőség esetén évente megújítható. (Kizárólag illeték befizetése mellett természetesen.)

A későbbiekben tervezzük tárgyak felvételét is a rendszerbe, így az, aki egy dögös mocival akar majd együtt élni, annak biztosan lesz majd módja rá. De mindent csak szép sorjában!

 

A VSZG jelenleg tervezési fázisban van, de a hamarosan elkezdődik a prototípus legyártása.

 

Egyúttal szeretnénk bejelenteni, hogy a Szabad Marsi Paleolit Császári Köztársaság elkezdi a lakosság toborzását. Minden kedves érdeklődő jelentkezését várjuk.

Jelentkezni az alábbi linken lehet: www.fucktheotherlife.com/registration

 

a Szabad Marsi Paleolit Császári Köztársaság kisdobosa

 

Szólj hozzá!

Címkék: szex sex párkapcsolat emberiség egyedül mégsokkaltöbbszex

A bejegyzés trackback címe:

https://almaleves.blog.hu/api/trackback/id/tr452267045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.