RSS ikon Facebook ikon

Mezőgazdasági csoda

Írta: Almaleves

2010.10.06. 15:00

Spanyolországban nyilatkozott az a vizsgálóbíró, aki kihallgatta a két elfogott baszk terroristát. Az, hogy mit követtek el, milyen ideológia mocskot kentek magukra vagy igazuk van-e, teljesen lényegtelen. Aki figyelte a híreket, az sokkal fontosabb dolgokat hallott ki a vallomásukból.

Elmesélték ugyanis, hogy őket Venezuelában képezték ki és az egyik kiképzőtiszt történetesen az ottani mezőgazdasági minisztérium egy magas rangú alkalmazottja volt. Már amennyiben egy alkalmazottnak létezhet egyáltalán rangja. Venezuelában, azt hiszem bármi megeshet, Chavez csillaga ugyanis fényesen ragyog.

Miért érdekes ez számunkra? Hát mert az ottani mesztic-junta világban ezek szerint megoldották a növények megregulázását. Szó mi szó, az utóbbi időben eléggé elkalászodtak ezek a néma álldogálók. Csapnivaló termésátlag, kétes minőség és úgy totális érdektelenség jellemzi a legutóbbiakban szárba szökkent növényi életet. Először csak a vadon élők sipákoltak, de ezt már megszoktuk. Azok úgy is hamarosan befogják végre a pofájukat Az esőerdőkkel például egész jól haladunk, máshol meg szégyenkezésre sincs okunk. Mostanában azonban az úgynevezett kultúrnövények is elkezdték a hülyeségüket. Rövidített aratási szezont és több műtrágyát követelnek.

Arcátlanságukban odáig mentek, hogy önmagukat gyújtogatták Oroszországban, veszélyeztetve ezzel elsősorban a Szent Autós Rend (SZAR) élelembiztonságát, de rajtuk kívül úgy általában véve mindenkit igen kellemetlen helyzetbe hoztak.

Ezt elégelte meg a tehetséges venezuelai üstökös, aki a hadseregre bízta a Mezőgazdasági Minisztérium irányítását. Sikerült kapcsolatba lépnünk egy neve elhallgatását kérő minisztériumi dolgozóval, aki elmondta hogyan is zajlik a növények kiképzése:

Kelés hajnali hatkor. Körbejár egy locsoló kocsi és megáll minden növény előtt. Pontosan öt percük van a napi vízmennyiség felszívására, utána tovább indul.
Reggel nyolckor állománygyűlés, aminek a helyszíne a földbe gyökerezettség miatt a termőföld. Ugyanis ez a visszamaradott életforma képtelen volt mind a mai napig lábakat növeszteni, ehelyett a gyökereket erőltetik. Ily módon a helyváltoztatása pedig meglehetősen nehézkes és csak kifejezett testi erőszak alkalmazásával megoldható. De itt még nem tartunk, ez csak a renitensek osztályrésze. Ezután az ügyeletes vezénylő tiszt elordítja magát: - Buzaaaaatábl' viiigy'z! Napfelé ford'l! Maaaagot éééérlel!
A növények az utasításnak megfelelően addig folytatják ezt a tevékenységet, míg ellenkező értelmű parancsot nem kapnak. A nap további része hasonló katonás fegyelemben zajlik.

Az eredmények egészen megdöbbentőek. Óriási termésátlag, semmi morgás. A jövőnk meg van mentve, az éhezés a múlt rossz emlékévé vált. Így kell ezt csinálni kérem! Éljen az örök életű Vezér és éljen az emberiség boldogsága!

Szólj hozzá!

Címkék: búza mezőgazdaság kiképzés csoda növény

A bejegyzés trackback címe:

https://almaleves.blog.hu/api/trackback/id/tr242350787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.