RSS ikon Facebook ikon

Miért készülök a világvégére?

Írta: Almaleves

2010.11.09. 20:07

Érkezésem a földre tuti meglepetés volt.
Magam lepődtem meg legjobban.
Beszippantott egy idea.
Gondolataim iránya a készületlenség és a globális katasztrófa.
Mit tehetnék, ha bekövetkezik az ismert világ összeomlása. Egyáltalán kellene tennem valamit?
Egyáltalán van ennek realitása? Depressziós lennék?

Régebben úgy gondoltam, hogy azok, akik életük egy jelentős hányadát azzal töltik, hogy miképpen tudnának túlélni egy atomháborút vagy az annak igencsak megfelelő okológiai változást, azok totál hülyék. Most mégis eluralkodott rajtam is ez az érzés. Vagyis, hogy pontos legyek, nem a katasztrófától félek, hanem a jelen életformától émelygés kerülget. Néhány éve csak havonta egyszer-kétszer jutott eszembe, manapság viszont naponta belém furakszik. Utat tört magának az elmém legféltettebb zugaiba, megkeseríti minden percem, érzéseim besszennyeződtek, bűnösnek érzem magam. Egy olyan bűnt követek el nap, mint nap, amit az emberek többsége nem tekint annak. A saját létezésem által okozott idegremegés, önmagam túlzott csodálata,énem megszentségtelenítése.
Kaszabolt virágok orrfacsaró bűze, éktelen borjuk ocsmány igézete, rothadt kajamaradékok sikoltozása.
Olyan élettelenek a fanyar színpadok ragyogása, halványuló elveszett békék pusztulása.
Néptelen presszók ragacsos tudatalattija.
Pultos lányok fogatlan mosolya.
A kurva életben.

3 komment

Címkék: fasz buzi világvége élek meglepetés rohadék

A bejegyzés trackback címe:

https://almaleves.blog.hu/api/trackback/id/tr372436866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

40S · http://negyvenes.blog.hu/ 2010.11.14. 18:16:47

Kicsit kicsúszottalábamalólatalaj érzés, mi?

Nem vígasztalásképp, csak tényszerűen: egyre többen éreznek így.

www.youtube.com/watch?v=ptlSCNjn_BY

Készülődik a kritikus tömeg.

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2010.11.15. 09:49:06

nem csúszott, csak magamban kicsit el kellett rendeznem a dolgokat.
Nem vagyok hajlandó megadni magam. Arra sem, hogy belemerüljek egy világvége váró apátiába. Nem fogok készülődni, nem szerzek atombombát, nem gondolom, hogy a tiszta szív igazát ezekkel az eszközökkel fogom megtalálni.

Ezek a múlt csökevényei, ha mást akarunk, új eszközöket kell találnunk.

Nincs háború akkor, ha az egyik fél nem akar harcolni....

LunaPiena 2010.11.22. 21:16:36

A baj csak az a világvégével, hogy amikor úgy hiszed, nincs tovább, most kell összeomlania a világnak, az az arcodba nevet, a legszebb őszi napsugarát ragyogtatja rád és a legkékebb egét villogtatja. Te egy kicsit belehalsz, de aztán minden megy tovább, és rájössz, hogy neked is muszáj. Max. arról álmodozol, hogy szemen köpöd, ha még egyszer vigyorogni merészel, és úgy nagy általánosságban már nem beszélsz Istennel.