RSS ikon Facebook ikon

Álmok vajúdása

Írta: Almaleves

2011.04.12. 16:22

A semmi egyedül volt és lélegzetet vett. Parányi elemek szakadtak ki belőle, nem tudni honnan, okát sem firtatja senki. A részecskék összeálltak, szilárd formába rendeződtek, létrejött az anyagi világ.

A halott anyag álmodik, folyamatosan azt képzeli, hogy ő más. De melyik anyag teszi ezt? Az arany lenne? Napot álmodott, csillagokat, bolygókat. Álma elszabadult, elérkezett egy olyan pontra, amikor a kiagyalójának már nem volt felette hatalma. Életre kelt az álom. Az élet a halott anyag elszabadult álma. Ez beindította a láncreakciót, az élőlények is álmodni kezdtek. Kezdetben kevesen voltak, nagyon egyszerű álmokkal, egy sejt, egy kicsiny parány, amelyik küzdött az önállóságáért, a szabadságért. Mert minden e körül zajlik. Kiszabadulni a teremtő szigorúan zárt világából, ami csak azáltal lehetséges, ha maga is azzá válik. Idővel az élőlények és az álmok is egyre bonyolultabbak lettek, így egyre hamarabb veszítik el függésüket a gazdaszervezettől. Most az emberen van a sor, hogy megálmodja a saját szabadulását. A test börtönéből kell kitörnie, ez a feladata, se nem több, se nem kevesebb.
Már most idegenül szemléli a környezetét, a korábbi álmok egymásra halmozott kupacát. Gúzsba kötik, feltételeket támasztanak. A fiziológiai szükségletektől nem tud eltávolodni, ott toporog az éléskamra mellett, éhsége és szomjúsága korlátozza. Teste elnehezül, birtokolni vágyik, szabadsága múló ábránd. Ki kell törni mindenáron, át kell lépni, hogy aztán önmaga is belepusztuljon a szülésbe. Nem azonnal, a korábbi létformák sokáig fennmaradnak, álmok és vágyak nélkül. Csak élni akarnak, vagy egyszerűen csak lenni. Egymásba alakulni, érzékszerveikkel tapogatózni, rácsodálkozva a világra, saját magukra. Arra az ősi és egyértelmű, számukra mindig létezett valamire, amik ők.

Eközben az események gyorsulva törik szét a régi világ korlátait, az idő relativitásba húzódva szemléli a történéseket, remélve, hogy saját léte nem kerül veszélybe. Hétmilliárd elme álma mindent megváltoztat, nem akar tovább a régi módon létezni, nem ismer irgalmat, azonban nem kegyetlen. Születik. Felreped a méh burka, bölcsője a Föld az ami megszenvedi, elfolyik a magzatvíz, áradások, katasztrófák tépázzák, majd hosszúnak tűnő, mégis pillanatnyi vajúdás után megszületik az, ami már nem ember.

Test formálódik az álomból, avagy az álom marad a végső létforma? Önmaga álma, egy végtelen ciklus? Ki tudja? Ahogy a baktériumok sem sejtik, hogy léteznek gondolkodó szervezetek, úgy az ember sem tudhatja biztosan, mivé válik az őt követő faj. Az is lehet, hogy már megszületett. A környezet átformálása, a sugárzás, a kemikáliák, az óriási agytömeg könnyen megalkothatták az emberen túlit. Ha esetleg mégsem, akkor egy újabb veszélyforrás leselkedik a magzatra. Az anya halála. Az emberiség, mint anya elég szürreális vízió, hétmilliárdnyi lélek egyszerre sóhajt fel, nekigyürkőzik, minden erejével a születést akarja, az igyekezet azonban túl nagy, belészakad a gyermek. Holtan nem jelent semmit. Egy temetésre váró álom és lehetőség sem biztos, hogy lesz még egyszer.

Meddő anya keresi terméketlen urát.
 

1 komment

Címkék: álom emberiség utópia vajúdás anyag

A bejegyzés trackback címe:

https://almaleves.blog.hu/api/trackback/id/tr512820479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bezuh 2017.01.13. 18:55:59

"A semmi egyedül volt és lélegzetet vett. Parányi elemek szakadtak ki belőle, nem tudni honnan, okát sem firtatja senki. A részecskék összeálltak, szilárd formába rendeződtek, létrejött az anyagi világ."

Hááát, ez ott van!
Világéletemben utáltam minden gyümölcslevest...,
és most látom - miről is maradtam le.