RSS ikon Facebook ikon

Almazállapot

Írta: Almaleves

2011.12.01. 21:30

 

Leradírozott homloklebennyel ébredünk, amit a körülöttünk talált világ tölt fel majd tartalommal. Élmények, vágyak, remények és megannyi egyéb értéktelen kacat zuhan be egy üres dobozba.


Keveredik valami korábbról hozottal, ami megfoghatatlan, mégis benned van.

Enyészik, kihullik és a pokolbéli sárral vegyülve, cipőtalpba ragad. Mint a kutyaszar.
Bűzlik az egész szoba, ott van, levakarhatatlan.
Állítólag szerencsét hoz.

A létező hunyorított, nem tudta hogyan került a tengerpartra.
A szél hűvös novemberi táncot járt a sápadt napkorong előtt.
Várt.
Hallgatta a hullámok zúgását, percek vesztek a semmibe, órák és napok is lehettek volna, ugyanúgy értelmetlen halálba zuhannak, mint a meg nem született gondolatok.
Elérkezett az idő.

Elindult a tenger irányába.
Az este közeledtével a morajlás felerősödött, a hullámok bátrabban növekedtek.
Meztelen lába alatt a homok engedelmesen behorpadt.
Elérte a nedves homokot, lábujjait a víz nyálasra harapdálta.
Ment tovább, elmerült a bokája, aztán a térde, végül a mellkasa is.
Egy utolsót harapott a légből, azon kapta magát, hogy nem esett jól.
Utoljára a feje merült el a hideg, sós vízben.
Azért mert az volt a legmagasabb pontja.

A víz felett, szárnyával szinte súrolva azt, egy sirály repül.
Megpillantja a víz alatt ütemesen ringó hajszálakat, egy pillanatra mindent elfelejt.
Észbe kap, ki kell vernie ezt a fejéből. Nem ezért jött.
A hold énekelni kezd.

 

kép: Karla Nolan - Moonlit Sea

Szólj hozzá!

Címkék: levegő tenger örökség végtelen

A bejegyzés trackback címe:

https://almaleves.blog.hu/api/trackback/id/tr803430062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.