RSS ikon Facebook ikon

Az élet értelmetlenségébe vetett hit

Írta: Almaleves

2011.12.15. 13:40

Hosszas töprengés után arra jutottam, hogy egyetlen értelmes dologban értelmes hinni, mégpedig az élet totális értelmetlenségében.

Tudnom kéne, hogy miért élek, jó volna reggelenként úgy ébredni, hogy valami távoli cél is lebeg az eseményhorizonton. Legalábbis az uralkodó nézetek, az elfogadott társadalmi norma alapján. Nem tudok megfelelni ennek.
A világ körülölel, a része vagyok, mégsem érzem, a manapság már ritkán látható természet azt sugallja, hogy a része vagyok, hozzá tartozom és nem vagyok egyedül. Talán az életnek is van értelme.

Gyerekkoromban szoktattak a falak realitásához, a természetről meg csupa olyan dolgot hazudtak, ami nem volt igaz. Csodálatos világ, karosszékből szemlélve, lefilmezve. Ha sokáig nézem, beférkőzik az agyamba, elfoglalja a kitöltésre váró teret, azzal ámít, hogy megláthatom magam benne. Ezt a képességemet már rég elveszítettem, elkoptatták a civilizáció évszázadai. A métely bennem van, ez lett az én emberi természet, okozója a kettős identitásomnak. Kint is vagyok, bent is vagyok, sehol sem vagyok igazán. Lehetek a szemlélődő és a megszemlélt, de végső soron azért mégiscsak egyedül gubbasztok a négy fal között. Valahogy megtörténnek velem a dolgok, mégis olyan idegen tőlem ez az egész.

Hatalmat adott valaki és rejtett tudást, lehetővé téve egy hatalmas világegyetem felépítését. A test és a fizikai érzékelés alárendelődhet a tudatnak. A képesség adott. Mostani tudásom alapján annak adnék több esélyt, hogy a tudat birtokolja a testet, azonban ha a valóságra tekintek, ezt a lehető legkevesebbszer látom visszaigazoltnak. A testben vergődik, levegő után kapkodva, egy lehetetlen életet élve.

A test és a tudat közötti viszonyrendszer mindig is súlyos viták tárgyát képezte, a probléma ott kezdődik, hogy nem lehet eldönteni még ezt sem: a fizikai való kóros elváltozása lenne a szellem, vagy a szellem projekciója a test?

Ezzel a kérdéssel sikeresen eljutok a gondosan került határvonalig, itt nem úszom meg és fel kell magamnak tennem egy másik kérdést is: mi értelme van az életemnek?

A klisék borzasztóan félrevezetőek, az élet fenntartása, utódnemzés, élmények, tapasztalatok gyűjtése, különleges viszonyrendszerek kialakítása, vagy szimpla küzdelem, a’lá Madách. Semmitmondó válaszok, készen kapva is hosszú évek kellettek ahhoz, hogy valamennyire fel tudjam fogni a lényegüket, majd rájöjjek hasztalanságukra.

Általuk, a magasztos ideák okán vált érthetővé számomra, a mát jellemző hedonista filozófia. Egy be nem vallott céltalan létezést, csak a fények és hangok szakadatlan pulzálásával lehet valamennyire is elviselni. Egyedül a dekadens hozzáállás a célravezető, de még ezzel együtt is felkészülten vonogatni a vállad. Ennek ellenére is bármelyik pillanatban megtámadhatnak a balsejtelmek, a kellemetlen érzések, amelyektől csak a mentális vagy fizikai önbántalmazás tud elterelni. Aminek azért legjobb tudomásom szerint vannak korlátai, amit jobb híján halálnak hívnak.

Azt hiszem, hogy az ember csak azért kapta az értelmét, hogy képes legyen felismerni azt, hogy semmi értelme a létének. Ez egy igen rendes dolog volt attól, aki megajándékozott minket ezzel. Bár az is igaz, hogy rendelkezésünkre bocsátott annyiféle tudatmódosítót, amivel ideig-óráig el tudjuk viselni a lét elviselhetetlenségét. Minden óra, amely gondolatok nélkül telik, áldás. Csak még egy kicsit kihúzni, csak még egy óra, még egy perc, egy másodperc.

És utána?

A megváltás nem önmagunk transzformálása egy habkönnyű létezésbe, a sugallatok ellenére sem. A feltételezett Paradicsom, a fejekben uralkodó közállapotokkal, a totális nihiljével, teljesen elviselhetetlennek tűnik. Céltalan lebegés az aranyozott semmiben, ennek aztán még kevesebb értelme van, mint a már egyébként is felháborító földi létezésünknek. A legnagyobb baja, hogy örökké ott kell lenni, ha már azt az egyetlen szabadságot sem kaphatom meg, hogy eldöntsem azt, hogy kiszállhatok belőle, mert nem tetszik, akkor mi marad nekem?


A Paradicsom ezért nem különbözik semmiben a Pokoltól, az arany állandó csillogása, a semmittevés elmét pusztító zihálása, egy idő után ugyanannyira elviselhetetlen, mint a húsunkat szünet nélkül perzselő tűz.


Öröklét, persze, az kéne még!


Ha szeretnék unatkozó, retardált milliomost játszani, akinek a szüntelenül bombázott agya megbomlott a végtelenszámú, de nagyságrendileg egyforma élménytől, akkor jöhet. Egyébként csak igen szigorú feltételekkel.

Találni egy célt.

Amint a létezés más minőségének kérdéseire terelődik a szó, ugyancsak kiüresedett szóvirágokkal találom magam szembe. Amik attól még lehetnek igazak, csak éppen nem jelentenek számomra semmit. Ismét ez a szó, semmi, már beférkőzött a bőröm alá is, rossz szájízt ad még a legfinomabb falatnak is.
Persze a semmi nem létezik, mint ahogy más sem, az ember talán nem más, mint egy olyan műalkotás, amely magát készíti el. A többi műalkotás ugyan hat rá, de végső soron egy egyedi, megismételhetetlen valami, ami igazán csak önmagának fontos, akár belátja ezt, akár nem. De ez a műalkotás egy sokkal nagyobbnak is a része. Ez a Föld, az élet jelenleg ismert közössége.

A spirituális felfogás szerint ezért a földi lét célja, hogy átéljük a fejlődésünkhöz szükséges tapasztalásokat, hogy megtanuljunk átlépni a saját korlátainkon. Ez már jobban hangzik, azonban van ennek is achilles sarka, mégpedig maga a fejlődés. 

Fejlődés?

Mi az?

A legegyszerűbb, ha egy szerepjáték hősét képzelünk el, aki miután legyilkol néhány „gonoszt” és véghezvisz pár hőstettet, olyanokat, mint az ellenség legyilkolása (mindenki lehet, ez egy hálás szerep), aztán a rejtett kincsek felkutatása és elköltése újabb fegyverekre, amivel aztán még több ellenséget tud legyilkolni.

Ugye mekkora hős? Egy kedves, szerethető lény áll előttünk, hasonlít hozzánk, ami nem csoda, hisz őt is mi teremtettük. Ha már itt van, gyerünk, kapaszkodjunk össze vele, én meg a fejlődés, a két jóbarát, közösen nagyon fejlettek leszünk ám!

Az olyan magyarázatoktól végképp eltekintek, miszerint kizárólag a túlélés és a fajfenntartás jelenti az élet értelmét, mert ez esetben kénytelen lennék azonnali hatállyal beszüntetni minden értelmesnek gondolt tevékenységet, az alkoholfogyasztás és a nemi érintkezés kivételével. 

Adódik a kérdés ha lehet fejlődni itt a földön is, akkor mi szükség van erre a leszületek annyiszor, ahányszor csak szükséges macerára? Valami ismeretlen kívánja ezt tőlünk, vagy ez már megint csak nekünk jutott eszünkbe? Kezdem azt hinni, hogy az élet értelme az unalom csillapítása. 

A fejlődést úgy tűnik mi találtuk ki, egy unalmas délutánon kelt életre, azóta pedig ez lett a kizárólagos hivatkozási alap. Egy nem létező fogalom. Ha ez így van, akkor meg mi értelme erőlködni?

Nem meglepő, hogy a társadalom egyetlen, minden korban változatlan, fő célja, hogy a passzív szabadidőt a lehető legrövidebb időben limitálja, mert ellenkező esetben még korbáccsal sem lehetne munkára kényszeríteni a tömegeket.

Amikor eljön az idő és itt maradok egyedül a gondolataimmal, amikor nem tölti be a képzelt teret az értelmetlen zaj, amikor a szemem előtt csak valami érzéketlen köd lebeg, és a fények a színekkel azért nem jönnek létre, mert nem akarom őket létrehozni, amikor az akaratom is egy megengedő sóhajjá silányul, akkor tényleg nehéz bármiről is azt gondolni, hogy van értelme. Pláne nem az életemnek.

Azért az elkeserítő, hogy nem tudok egyetlen okot sem mondani, hogy miért élek.


Bevezető kép: Henri de Toulouse-Lautrec – Alone
Tartalom kép: Abhijit Bhattacharya - "Hope"

8 komment

Címkék: élet halál semmi egyedül az élet értelme

A bejegyzés trackback címe:

https://almaleves.blog.hu/api/trackback/id/tr123465897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zotyp 2011.12.16. 18:05:34

talán az élet értelme a körforgás, de ha ezt vesszük alapnak akkor persze már nincs így. Katarzis akkor történhetne annál a pontnál amikor újra minden ugyanúgy megszületik és kezdődik előlről - közben persze mindenki kussolna, mert ez az alap, sehol egy effekt -. De a vég ill kezdet vonala nem találkozik, egyre távolodik és spirállá alakul. Tágul vagy szűkül? Szinte mindegy, a végén vagy a szakadék pereme, vagy a fekete lyuk tátong. A manapság multikörökben managementi szájakat gyakorta elhangzó oly kedves „pozitív ill negatív spirál” kifejezés sokmindent elmond erről. Rohadt nagy baj, hogy az élet értelme kérdés egyáltalán felmerül...az élet egy csoda!

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2011.12.16. 19:30:39

@zotyp:
oké, de azért te is érzed, hogy az általad megfogalmazott kijelentések semmiben sem különböznek azoktól a mantráktól, amiket én is felsoroltam:

"talán az élet értelme a körforgás" - igen, ez egy helyes meglátás szerintem is, azonban ha ez igaz, akkor valaki, vagy valami elég kegyetlen játékot űz velünk. Egyszercsak bekerülsz a körforgásba, aminek a célja teljesen ismeretlen, lehet, hogy te vagy a haleledel! Sokkal jobban érzem magam.

Viszont azt nem igazán értem, hogy a spirál a körforgásba hogyan illeszkedik?

MI van ha szűkül? Az ősrobbanás mese ellentéte, az lenne a nagy reccs?

"az élet egy csoda!" - ez nem kétséges, csak ha nincs valami célja, akkor értelmetlen. én ezt kerestem, kaptam válaszokat, de nem elégítettek ki.

Végezetül kijelenthetem, hogy nem fogom az ereimet egyelőre szétharapni, méghozzá azért, mert további vizsgálódásokat kívánok tenni a témában.

Bónuszként pedig elárulom, hogy vannak dolgok amiket szeretek, csak néha úgy érzem, hogy az arányuk nem túl nagy, az egyébhez képest.

etibor (törölt) 2011.12.16. 23:43:44

Jól megfogalmaztad:

"...Legalábbis ez lenne az elfogadott társadalmi norma. Nem tudok megfelelni ennek."

Valamiért társadalmunkban azt a játsszuk, hogy ez a világ legfontosabb kérdése, melynek keresésére érdemes rááldoznunk az egész életünket. Aztán ha valaki talál valami számára kielégítő választ, akkor persze azonnal készen állunk bebizonyítani, hogy amit a másik talált, az nem az élet igazi értelme :)

"Azt hiszem, hogy az ember csak azért kapta az értelmét, hogy képes legyen felismerni azt, hogy semmi értelme a létének."

Én inkább azt mondanám, hogy az ember értelme révén képes arra, hogy olyan kultúrákat alkosson, ahol ezt releváns kérdésnek képzelik és megkeserítik vele az életüket, meg arra is, hogy enélkül is teljes és tartalmas életet éljen. Tehát egy újabb kulturális baklövésnek tűnik a dolog. :)

Ha még nem olvastad, ajánlom Birtalan Balázs egy korábbi posztját: birtalan.blogspot.com/2009/11/mi-az-elet-ertelme.html

De mint ebben a társadalomban szocializálódott egyén, sajnos nagyon is átérzem, amit leírtál.

zotyp 2011.12.17. 18:30:08

@Almaleves:
A hozzászólásom nem vitaindító kívánt lenni, inkább csak amolyan félhallgatólagos beleegyezés az írottakba.
A spirál úgy értettem, hogy már nem körforgás van, a vég ill a kezdőpont nem találkozik hanem egymástól eltolódik vagyis nem kezdődik minden előröl, tehát nem fenntartható. Ezért ha választanom kéne akkor inkább maradnék a körforgásban álá „haleledel”. Persze nem választhatok…
Azért van egy olyan érzésem, hogy te már jóval messzebb jársz az emlegetett síkon és már bőven körözöd le a hasonló ihletettségű versenyzőket. De azért ne csak az tartson életben, hogy megleld a fényt az alagút végén.
Minél többen teszik fel a kérdést, hogy mi az élet értelme az is csak azt mutatja, hogy milyen a helyzet körülöttünk. Ettől függetlenül ha meglesz mindenképp szólj! etibor hozzászólására is reagálva: akkor majd megcáfolom:D

Fritz David 2011.12.20. 16:58:00

"a fizikai való kóros elváltozása lenne a szellem, vagy a szellem projekciója a test?" - mindkettő csak címke

"Tökéletesen érthető a mai hedonista filozófia" - ha alaposan megfigyeled az uralkodó értékrendet, az aszkétikus

"az ember csak azért kapta az értelmét, hogy képes legyen felismerni azt, hogy semmi értelme a létének"

Az élet értelmetlenségének felismerése elég egyszerű ujjgyakorlat, azért ennél az agyunk többre képes.

"a feltételezett Paradicsomban uralkodó közállapotokba belegondolva, teljesen elviselhetetlennek tűnik a mai tudatunkkal. Céltalan lebegés"

1) Nem is mondták, akik a paradicsomot hirdették, hogy a mostani eszünkkel kell tudnunk elképzelni.

2) A céltalan azt jelenti, hogy nem másért csinálják. A céltalan a csúcs, a legnagyszerűbb. Ahogy az élet értelmetlensége, pontosabban: az értelmes dolgokon túlisága is jól mutatja az élet értékét.

"Azért az elkeserítő, hogy nem tudok egyetlen okot sem mondani, hogy miért élek."

Okot tudsz. Hát mert az atomok úgy mozogtak, stb.

Célt nem tudsz. Ha valaminek célja van, az azt jelenti, hogy azért csináljuk azt a dolgot, hogy elérjünk egy, ezen a dolgon kívüli másikat. Mondjuk dolgozunk, ennek az az értelme, hogy legyen pénzünk. Mi az a valami, ami kívül áll az életünkön, és az életünket azért csináljuk, hogy azt elérjük? Ilyesmi nincs. Ha feláldozod magad, azt is azért csinálod, hogy az életed hősi élet legyen. Az életnek nem tud célja lenni, csak életen belüli részcélok vannak, kivéve akkor, ha eszköze vagy valakinek, tehát rabszolga. Pont azért nincs célja az életnek, mert nem rabszolga vagy, hanem szabad. Ennek a jó hírnek örülni kellene. A bevett értékrend ezt a jó hírt el akarja sumákolni, ezért is aszkétikus.

Fritz David 2011.12.20. 17:02:04

@etibor:

"Tehát egy újabb kulturális baklövésnek tűnik a dolog"

Ez jó szöveg. Bár persze attól függ, mi a baklövés. Ezek a kultúrák elérik a céljukat, tehát azt, hogy sikeresen elfoglalják a bennük élő embereket és ezáltal stabilizálják a társadalmi rendszereket. Tehát ez maguk a kultúrák szempontjából nem baklövés, csak az őket elszenvedők szempontjából :))

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2012.01.13. 21:43:00

Az élet olyan, mint az alvás, tudományosan semmi értelme, de nagyon jól esik.

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2012.01.14. 09:33:25

@nomad:
hozzátehednéd, hogy a mai tudománynak sincsen túl sok értelme, mert kiragad és elkülönít, ahelyett, hogy az egységet vizsgálná és az élet megjelenítése.
"nagy kevésről tudunk, nagyon sok mindent"