RSS ikon Facebook ikon

A teremtő egy napja

Írta: Almaleves

2012.01.17. 23:19

A hanyagul elhelyezett bútorok között felébredt a halk düh. A nemek feletti divatpápa, Armani úr ráncos seggét, egyik nővé maszkírozott "fia" markolássza. Kiesik szerepéből, dicséretet zeng: - Giorgio te annyira nagyszerű vagy! – csodálja őt lelkendezve a lányfiú.


- Hagyd békén! - szól rá az öreg gyilkos tekintettel, amit a halk düh súgott a megereszkedett fülébe. - Ki nem állhatom, ha nem tudsz méltóságot erőltetni magadra! A fenekemhez hozzáérni csak kellő visszafogottsággal és nem ilyen elcsúszott sminkkel lehet. Löttyedt, de azt nem tűröm, hogy ezt egy rezdülésed is elárulja, azt meg végképp nem, hogy ilyen kisfiús pózolással hízelegj! Légy hisztis kurva, vagy akármi, de ne csecsemő!
A fiatal fiú hátrasimítja enyhe hullámokkal redőzött haját, eközben az öreg fenekétől visszahúzott karja céltalanul keresi helyét. Egy ritka, elegánsan sértődött pózban megtalálja az ideillő pozitúrát, könyökét behajlítva, tenyerét mintegy kérdőn Armani felé fordítva. Tekintete visszazuhan a mindent túlélő maszkba.

- Giorgio, tudod mit olvastam? - kérdezi az öreg divatmágust.
- Te tudsz olvasni? - Armani meglepődöttnek tetteti magát.
- Nagyon vicces! De tényleg, nagyon kemény cikk volt!
- Remélem nem csak a cikk kemény! - vetette ismét közbe Armani.
- Na, hagy mondjam el! Szóval egy hatalmas szmog felhő belepte Kínát, alig lehet átlátni rajta.
- Ted, engem ez nem érdekel, majdnem nyolcvan éves vagyok, ez a ti dolgotok. Rajtatok én meg átlátok! Pénz kell, azért dörgölődzöl?
- Nem! - tiltakozott Ted - Azon gondolkoztam, hogy mit fogunk felvenni, ha elér idáig ez a bűzös köd?
- Bármit, amit eddig is.
- Te Giorgio, ki vagyok én?
- A teremtményem.
- Ha te meghalsz, mi lesz velem?
- Nem érdekel, találd ki saját magad! - Giorgio fáradt volt - menjünk, igyunk egy koktélt, hátha az feldob. - útközben megpróbálta helyretenni az előbbi dolgot köztük: - Fiatal vagy, az életed még értéktelen. Ellentétben veled, én minden percért aranyban fizetek! - mondta éles hangon.
Nincs túl jó kedve ma, állapította meg a szajhafiú.
- Azt hittem szeretsz Giorgio! - az öregember szánakozva nézett a szerencsétlen fiatal szemébe. Az fogta mind a húsz évét és elindult az emelet irányába, fölsétált a lépcsőn, majd eltűnt egy hatalmas, fafaragásokkal díszített hófehér ajtó mögött.
- Te is követsz majd engem. Hamarosan. - az illómodell lábnyoma elpárolgott, a levegőben Armani átkaiból lecsapódott, édeskés illat terjengett. Ettől az öreg megnyugodva feküdt le az egyik kanapéra. Hátra volt még Róma felgyújtása, e nélkül nem távozhat el - kezdett formálódni a hogyan is, kortyolt elégedett arccal az italából.

Ted 20 perc múlva fehér dominanciával takarva kilép az ajtón, kimunkált gyásztekintetével végigvonul a folyosón, egyenes gerinccel, melyet a ruha puha szövetébe belevarrt keményítőnek köszönhet, a rejtett merevítéstől arisztokratikus csavargó alakjában pózolhatott. Önmaga pusztulását gyászoló nemessé vált, akinek leghőbb vágya megsiratni az elkártyázott gyémánt mandzsettagombját. A kecses, finommetszésű katedrálüveggel betömködött ablakok előtt elhaladva, a bevágódó fény elbizonytalanodva tanakodott a megvilágított lény valódi természetén, hol nőnek, hol férfinak tűnt, mindenesetre az ábrázatát erős színekkel festette meg.

Armani észreveszi.
- Miért fehér? - szakad ki azonnal a nemtetszés belőle, mialatt a fejbarázdái kusza fonalakká rendeződtek az arcán. A ráncok igazán nagylelkűek, nem takarják ki teljesen a régmúlt simaságát, így a gombolyag alatt még felismerhető az egykor volt ember minden törmeléke. Egykor csillogó tekintet, hamiskás ajkak előzékenyen átadták helyüket az egyre jobban megnyúló füleknek és egy ormánynak, talán a jövő évi divat a metamorfizált elefánt lesz, ez enyhíti valamelyest az öregkor agóniáját.
Ted komoly tekintettel, száját alig mozgatva válaszolt, szinte ledorongolta az öreget, aki elmosolyodott: - Gyászolok, a tegnapi szabász meghalt!
Armani dühbe gurult: - Ez lázadás! Mocsokban fetrengő, tudatlan ribanc! - Majd elmosolyodott: - Legalább már nyiladozik a szemed. Remek.

A magasan szabott franciás nyegleségét olaszos tökélyre fejlesztette az öreg, tudja ő, hogy a letépett szüzek mindössze néhány napig alkalmasak megjeleníteni korcstorzó tökéletességeit, a férfitestek valamivel tovább kitartanak, néhány hét, sőt a szerencsésebbek néhány hónapig tudják testüket transz nemű ifjúistenné maszkírozni. Utána könyörtelenül elkezdődik a romlás, az elmerevedett állak fölött előbukkannak a tucattá silányított mosolyok, a trónkövetelő sápítozó ifjak szeme láttára kegyvesztetté váló hajdani lányfiúk menekülnek vagy süllyednek egyre mélyebbre, a felismerhetetlen középszerűségbe, a tucat arcok tengerébe. Nincs visszaút. Az első ránc felfedezésével számukra is nyilvánvalóvá válik, miért kell élve eltemetkezniük. Nem az öreg akarja, korántsem, hanem az eszme! A gyilkos teremtő így alkotta meg a világot, ez ellen nem lehet mit tenni.
Egy ilyen tökéletes arcot nem lehet napfényre engedni megereszkedve, romlottan. Amerika felfedeztetett, a patkányok kiáramlottak a hódítók hajóiról, az indiánok pusztulása mostantól a jelen időben zajló jövő. Gyorslefolyású kór söpör végig a civilizálatlan szemlélődök riadt tekintetű sorain, az egyszerűségbe belefásult parasztok, a monoton munkától agyongyötört, álmodni nem merő munkások, egy letűnt kor gyermekei, helyükbe máris kapaszkodnak a milliók, hirdetik a másodpercnyi tökély mindenhatóságát, elvetik az ancien regime egysíkú poklát. Szeretnének stílusosan élni, a teremtő pedig maga a stílus.

Armani utolsó és egyben legragyogóbb teremtménye „az éjszakai pillangó halála a hajnali fagy sóhajától” nevet viselő ruhaköltemény. Éjfélkor ölti magára az erre az alkalomra kiválasztott ifjú, egy különleges illattal egyetemben. A zsenge nap első sugarával elpusztul mindkettő, kíváncsi sugarai nem vetheti rá pillantását. Ha megérinti a fény, egyszerűen elolvad, felizzik és az ifjú sikolyától kísérve megtér az örökkévalóság emlékezetébe. Ez a teremtőre vallana, mindig szerette a színpadias megoldásokat, a kifutó mindenesetre erre bíztatta, a tapsviharral jutalmazta az ő tökéletes álmát.

Ő aztán tudja, minden nap annyira más, hogy nem lehet tiszteletlenül ugyanabba öltöztetni. Csak a bántó középszer éli át ugyanazt éveken át minden szent nappal és éjjel, egykedvű szerelmi csaták, slampos nők és ötlettelen férfiak között. Mennyire közönséges és elavult. Minden éj mást kíván, nem lehet ugyanazzal eltakarni az undort, mint a fellobbanó éji tüzet. Mind más formát és színt kíván. Legyen hangsúlyos, különbözzék mindentől, takarja el az avítt nemiséget, izgalmas talányt formálva az alatta megbúvó lényből.

Ezután megszülethetnének végre a pillanatba tűnő divatszimbiotikák. Lassan bontanák ki szirmaikat, ő megadná végső formájukat, a vágy héját aggatva rájuk, majd mindet vonat elé lökné. Többé ne lássa senki arcuk. A parancsszóra összecsukló vézna testek, akik félik mesterük minden rezdülését, követik őt sötét sikátorok borzongató mélyére, ópiumbarlangok bódító füstjébe, elvont ideák örökké fogva tartó mocsarába. Ők lesznek a sírjába élve eltemetett kísérői.

Giorgio nézd! - kiáltotta izgatottan Ted, kizökkenve szerepéből, a gyönyörű tejfehér padlóra mutatva. A márványpadlón gombszemű rágcsálók úsztak! Fejvesztetten próbálták elhagyni a rezidenciát. - A patkányok menekülnek! – állapította meg.
Az öreg mester a nyitott ablak mellett, szótlanul bámulta a naplementét. Ez lenne az utolsó talán?
A patkányok már elmentek.

2 komment

Címkék: halál divat pillanat elmúlás teremtő

A bejegyzés trackback címe:

https://almaleves.blog.hu/api/trackback/id/tr223572377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.02.28. 20:43:40

Egész jó. Te ugye olvasol Zelniket? :-)

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2012.02.29. 12:55:38

Kösz. Nem volt hozzá még szerencsém. De majd megnézem, szeretem ha ajánlanak szerzőket.