RSS ikon Facebook ikon

A magyarság szerepe a Föld bolygó megújításában

Írta: Almaleves

2012.04.08. 20:56

Eddig tévesen úgy gondoltam, hogy Magyarországgal nem érdemes foglalkozni, mert az úgysem a Föld bolygón található, hanem a Szíriusz rendszer egyik napja körül keringő exobolygón, amit egyébként kizárólag magyarok népesítenek be. Pontosabban van ott még néhány kihalófélben lévő ember is, akik egyébként a magyarok elődei, valahogy úgy, mint ahogy a csimpánz meg az emberé. Számuk nem jelentős, alig hétmilliárd.

Ez alighanem életem egyik legnagyobb tévedésének bizonyult, mert tegnap több olyan cikket olvastam, melyben határozott bizonyítékokat véltem felfedezni arról, hogy a naprendszer negyedik bolygólyán is lennie kell egy ilyen országnak. A legfőbb bizonyíték, hogy megjelent egy Jóságos Úr, mely kísértetiesen hasonlít a távoli magyar hon szeretett vezetőjére. Azzal a különbséggel, hogy itt még nem mindenki szereti. Ez nem nagy gond, kezdetben ott sem mindenki rajongott érte, jótéteményei azonban hamar meggyőzték a kétkedőket.

A tévedésem beismerése ugyanakkor nem jelent egyértelmű coming outot, továbbra sem lehet másként jellemezni, mint országunk leglelkesebb drukkereként, aki a miniszterelnökéhez hasonlóan óriási, és megingathatatlan küldetéstudattal rendelkezik. Kijelenthetem, hogy csak a magyarság és az emberiség felvirágoztatásáért fogok lelkesedni. Igaz, hogy a szíriuszi lakhely külföldi társaságban jobban hangzik, mint a közép-európai, azonban ne feledjük, hogy Oroszország is azután lett rendkívül menő , hogy legyilkolt pármillió embert, majd mikor úgy tűnt, hogy mégsem sikerült mindenkit kiirtani, Szibériába deportálta a fél birodalmat. Azóta van virágzó élet az Urálon túl, gondoljunk csak Norliszkra, ahová a príma levegő, a gigantikus távolság és az őrjítő hideg ellenére, minden évben ezreket vonz, pezsgő kulturális kénközponttá varázsolva a várost.
Legjelentősebb eredménye, mégis a volt KGB-s ügynök beépülésének volt, miután álnéven többször szerepeltek amerikai valóságshow-kban, az ottani lakosság imádni kezdte őket, no meg vette a vodkát, mint a cukrot. A recept tehát adott, meg kell magukat ismertetni a nagyvilággal, onnantól kezdve mi leszünk a cuki örültek, akin jókat röhöghet a munkában megfáradt munkás és a wall street-i nagykutya egyaránt. Tévét mindkettő néz, internet nélkül sem megy lassan sehová. Van itt ez az ismeretlenül vigyorgó fickó, akinek videója milliós nézettséget ért el néhány óra alatt, megkérhetnénk, hogy vallja magát magyarnak.
Ha a népszerűségünk, mely egyébként az elmúlt időszak eseményei folytán egyébként is szépen alakul, a zenitre ér, akkor hozzá lehet fogni a nagystílű kereskedelem beindításához. Az ideológiai exporttal kell kezdeni, melyet egyéb, hungarikumok követhetnek.

Az oroszoknak van olajuk, ha elfogy, még mindig elég gáz lesz, mi persze szokás szerint nem rendelkezünk ilyesmivel, ezért nekünk máshogy kell nélkülözhetetlennek lennünk. Meg kell mutatnunk, hogy felsőbbrendűek vagyunk, majd az amerikai demokrácia exporthoz hasonlóan, erősítenünk kell a hungarikumok kivitelét. És melyik a legcsodálatosabb hungarikum, hát persze, hogy a magyarságunk.

Szerencsére nem kell kitalálnunk semmit, mert a szíriuszi magyarok jóval előttünk járnak, így elegendő az ottani tapasztalatokat hasznosítanunk.

A szíriuszi Magyarország rendkívül fejlett, virágzó állam, melyet a katolikus vallás kötelező bevezetésének és az erős, központosított igazgatásának köszönhet, melynek élén a Jóságos Úr áll. Őt jobb és balkéz felől is segítik. A közigazgatás legfontosabb újítása, egy igazán impozáns, ötvenezer fős futball stadion felépítése volt az ottani Kossuth téren, mely alapjaiban változtatta meg a korábban rendkívül sportszerűtlenül küzdő ellenzék hozzáállását a mindennapokhoz.

A Jóságos Úr egyébként élete végéig kormányozni fogja a magyarokat, de mielőtt azt gondolnánk, hogy felhatalmazás nélkül, önös elhatározásból teszi ezt, megemlítem, hogy népszavazáson kapott felhatalmazást erre, az emberek túlnyomó részétől. A szavazást évente megismétlik, általában nagyon magas részvételi aránnyal, elsöprő többséggel nyilvánítja ki az akaratát a boldog nép, a Jóságos Úr maradjon még.

Mitől ennyire sikeres az ottani Magyarország?
A siker receptje egyszerű, a világ népei számára bérbe adják a különleges magyargént, mely nélkül gyakorlatilag a világ összes állama rövid időn belül lebénulna, anarchiába hullana. Mivel különleges, csak a magyar földben termett ételt fogyasztó, magyar anya által szült felnőttben található meg, és Magyarország területén kívül csak korlátozott ideig marad felhasználható állapotban. Ezért kelendőbb és drágább, mint az arany vagy az olaj.

Felmerülhet a kérdés, hogy vannak-e az ottani bolygón a Földihez hasonló problémák? A drága benzin, a peak oil, a környezetszennyezés, a pusztuló vadon, az atomháború réme, a mérgekkel teletömött élelmiszer arrafelé ismeretlen?

Ismerik, azonban mindez mára a múlté. A különleges magyar gén, a hagyománytiszteleten alapuló társadalmi berendezkedés és a felbecsülhetetlen értékű magyar termőföld, továbbá a katolikus egyházba vettet hit együttesen megoldotta ezeket a problémákat. Egyértelműen kijelenthető, hogy stabil, szépen fejlődő társadalom jött létre, mely békében él szomszédaival és a kisebbségekkel. Előbbiekkel azért, mert hálából lemondtak a szuverenitásukról, utóbbiakkal pedig azért, mert miután belátták évszázados bűnük súlyát, önként elvonultak egy kőbányába vezekelni.

1 komment

Címkék: magyar föld környezet végső megoldás

A bejegyzés trackback címe:

https://almaleves.blog.hu/api/trackback/id/tr674372013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása