RSS ikon Facebook ikon

A film-kritikus fikázása

Írta: Almaleves

2012.12.05. 09:06

constructive-criticism.png

Többen megjegyezték, hogy az általuk nem olvasott blogomat mostanában nem írom. Ez nem igaz, csak még trehányabb és lazább lettem. Most például filmekről fogok értekezni. Az eredeti koncepciómhoz híven, szélesebb kontextusba helyezve megállapíthatom, hogy a mások által jónak kikiáltott filmek láttán kifejezetten örülök a közelgő világvégének. Az objektivitás köntösébe burkolódzó barátom megjegyzésén, miszerint nem a koromnak megfelelő filmeket nézek, pedig csak röhögni tudok.

Mégis mit nézzek? Thomas a gőzmozdonyt? Láttam belőle részleteket, attól is hányingerem volt. Úgy vagyok vele, hogy a gigapénzből készített mozikra bátran az ember gondolhat úgy, hogy azok neki is szólnak. Benne érzem magam mind a vertikális, mind a horizontális terükben, A közönségfilm abszolút célcsoportjába tartozom. Elhallgattatva a kritikus kritikusait végigveszem az utóbbi néhány nap végignézett "alkotásait".

Kezdtem a csodálatos Immortals-szal. Magyarul Halhatatlanok a címe. Meg kell mondjam, ebben a filmben kellemesen csalódtam. Négy részletben tudtam csak végignézni, ami először bosszantott, végül beláttam, hogy tökéletes altatót sikerült találnom. Pedig volt bennem eltökéltség, esküszöm minden kíváncsiságommal felé fordultam. Mégsem tudok jót írni róla. Az ultralineáris történetvezetés és a Pirx kapitány kalandjaiból megismert isteni kellékek újrahasznosítása már az elején elpirultam. Alvás közben persze. Ezen az sem változtatott, hogy Zeusz főisten minden logikát és épelméjűséget nélkülöző tetteitől néha dühösen felordítottam. Ennek ellenére még mindig nagyságrendekkel szimpatikusabb volt, mint a többi bánatos képű egyen istens. Mintha egy transznemű gulágba csöppent volna az ember. Theseust, az emberiség megmentőjét pedig sajnálattal csak egy anyakomplexusos izompacsirtának lehet jellemezni, aki ráront minden olyan élőlényre aki a szeretett mamájára ránéz. Megnyugtatok mindenkit, végül a világ ismét megmenekül, igaz a mama végül meghal. És ez szomorú. Ilyenkor rosszul kell magatokat érezni. Ez a világfájdalom motorja egyébként. Ha jól láttam, a zárójelenetben még Csuporka is beszáll az égen nyilazó istenek háborújába. Szóval igazi klasszikus. Waow.

immortals-movie-zeus-and-the-godss_.JPGPirx kapitány és bandája. Nagyon veszélyesek, ezért senki ne ingerelje őket.

A következő nagyszabású remekmű a Total Recall remake-je. Mikor megláttam a jövő cgi aktuális megformázását, elégedetten csettintettem. Ez már valami. A pángalaktikus gégepukkasztó és a felhúzhatós lány világának összemördzsöléséből létrejött környezetet ugyan már gyakran láthattuk, mégis a túlzsúfolt városokban lakó, életükkel maradéktalanul elégedetlen emberiséget elnézegetve, mindig gyorsabban ver az ember szíve. Azonnal elkezd imádkozni az apokalipszisért. Sehol egy fa, vagy növény, van viszont egymillió egymásba gabalyodott, több kilométer magas felhőkarcoló és a mindent elborító autótenger. A bronxosított felhőkarcolók aljában virágzik a kisstílű élet. Máris kedvet kaptam a jövőhöz. Van időn elnézelődni, mert sok mindent nem köti le az ember figyelmét, mindent elmond, hogy a legemlékezetesebb jelenet a hárommellű nő felbukkanása. Valahogy csak el telik a szabvány kilencven perc, harcolnak az emberek a szabadságért, a saját, állítólag utált identitásuk visszaszerzéséért, néha csak a harc kedvéért, meg csak úgy. Az ellenpólus hősnő próbál kedélyeskedni, őt Csisztu Zsuzsa készítette fel erre. Egyen csinibaba, tökös kémnő sablonba csomagolva. Colin meg töketlen hiperhős, gyári munkás cukormázzal leöntve. Talán a sztori még működhetett volna, ha nem láttam volna a Swarzi-féle eredetit. Ami cseppet sem volt jobban kidolgozva, viszont a tagbaszakadt gyúrógépnek nagyságrendileg jobban állt a szerep. Avagy ellepett engem is a szikárszálkás szépfiúellenes nosztalgia és egyszerűen vágyom a wanabe akcióhősökre, kurva nagy, szteroidon hizlalt izmokkal, esetlen poénokkal.

Total-Recall-2012s_.JPG
Harc az élet. Itt is a lét határozza meg a tudatot, és nem a valóság!

Ezután került sorra a Pókember-széria aktuális darabja. Kezdtem rettegni a várható unalomtól. Aztán kiderült, ez a legnézhetőbb az összes közül, főleg azért mert szerelmes vagyok Emma Stone-ba. Aki a múltkori dögös csitris filmjével ellentétben, ebben visszafogott, szófogadó csitrit alakított, vaskalapos szülőkkel és hatalmas intelligenciával. Az apja pedig nem más, mint a tinipókcsávót rettenetesen rühellő rendőrfőnök. Az anyjára nememlékszem, annyira jellegtelen epizódszereplő. Theseus után nem is bántam, hogy hangsúlyos anyuci helyett egy suburb vontatmányt sülyedt a totális jelentéktelenségbe. Dráma viszont bőven volt, hatalmas tettek és szenvedések közepette apuci elpatkol, de előtte megbánja bűneit és megesketi a pókot, hogy nem fogja macerálni a lányát. Amúgy meg hozta az elméletben létező, szigorú protestáns erkölcs megfellebbezhetetlenségét. Igen, ilyen hosszú szó volt a zsebében! Tragédiából kijut rendesen a pókicának, ezért lesz végül annyira tökös. Megacélosítja, amit Emmácska lágyítani próbál. Eleinte zavart Emma új szinkronja, végül azonban még a magyar hangjába is belepicsultam. Szörnyű mire képes az emberi psziché, főleg a sajátom. Kamaszidentitású férfiként nem tehetek róla, a világ gyermeke vagyok, tökéletlen rajongó, tök esélytelen, bárgyú seggfej.

Visszatérve a filmre, rengeteg szokott klisé és az imádott Stone kisasszony ellenére, szerethető mese egy felnőtté váló gyerekhíróról, a jellemfejlődését elősegítő eseményeken keresztül bukdácsolva találja meg végül önmagát.. Talán még egy kis kvantummechanikai nonlinearitás is megfigyelhető benne. Elbukik, amikor el kell, és feláll, amikor nagyon muszáj. Úgyhogy erre a filmre nem tudok haragudni. Nincs meg valakinek véletlenül Emma száma?

Emma-stone-gwen-stacy-amazing-spider-man-big-jpg_111939s_.JPGNot amazing Spiderman, amazing Emma! Cupp-cupp

Gondoltam feledni csak úgy tudok, ha Batman mostanában szokásos dark verziójába temetkezek. Mit tagadjam, az előző rész nagyon megfogott, Bale-t is szeretem, így hegynyi elvárással kezdtem bámulni. Háát...elállt a lélegzetem. Az előzőrészből áthozott karakterek, Batmant is beleértve olyan vérszegények voltak, hogy végig azon gondolkoztam, hogy önkéntes véradóként transzfuzionálom őket, hátha akkor kapnak végre egy kis színt. Végül letettem róla, és ennek kizárólag a gonosz volt az oka, aki következetesen hozta az elvártat. A röhejes maszkja legalább hordozott egy fontos üzenetet, miszerint mindegy ki a gonosz. Lehet bárki, vagy akit te annak tartasz. Tehát én vagyok. Ja és ő volt az egyetlen, aki nem akart lépten-nyomon ítélkezni, bár legerősebb révén folyton végrehajtói szerepbe kényszerült. Magyarán döglöttek utána, na nem a nők, hanem a bárki. Batmanről jót vagy semmit. Így marad a rossz. Képtelenek voltak eldönteni a készítői, hogy ő most öregedő akcióhős, vagy inkább gyilkoló gép, azaz egy pacifista Bruce Lee. Mert ugye az megvan, hogy ő nem öl, csak álomba csapkod. Hogy a sztoriról is mondjak néhány kedves dolgot, megemlítem a bonyodalom fő eszközét, az atombombává percek alatt átalakítható fúziós erőművet, ami egy csapásra megoldaná Gotham (és valószínűleg az egész világegyetem) energiagondját. Azt nem minősítem gyermekinél súlyosabb jelzővel, hogy az ingyen energia milyen végzetes következményekkel járna egyébként is haldokló világunkra nézve, az viszont rádiókabarévá minősítette át a mondanivalót, hogy senki nem képes kifejleszteni az erőművet csak Batman csapata, továbbá képesek hosszútávon kollaborálni negyven valahányan, hogy ez ne derülhessen ki. Aztán meg mégse, mert egy perc alatt mindent megtud a gonosz és a jövő oda lesz. Két ember sem képes öt percnél hosszabb ideig titkot tartani,nemhogy egy hadsereg! Ja és a világhírű börtöngödörből csak egy tízéves kislány tudott megszökni, figyeljétek, a hite segítségével. Batman persze utána csinálja. Neki az segít, hogy nem vesz fel biztosítókötelet. Konklúzió: HIT = Biztosítókötél hiánya.

Bane-Batman-The-Dark-Knight-Rises1s_.JPGArcátlan gonosz. A Szépség és szörnyeteg utánérzés kissé morbidra sikerült.

Összegezve: túl sok látvány, túl kevés sztori. Ez meg hozza magával az egysíkú, hervadt karaktereket.

1 komment

Címkék: kritika film sötét csodálatos emlékmás A Az Pókember Felemelkedés Halhatatlanok lovag:

A bejegyzés trackback címe:

https://almaleves.blog.hu/api/trackback/id/tr344948400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LunaPiena 2013.01.18. 15:47:41

Ezek közül az Immortalst, a Csodálatos Pókembert és az utolsó Batman filmet láttam. Nem önszántamból, hanem, mert a kapcsolatok a kompromisszumokról is szólnak :), viszont utóbbi kettőben kellemesen csalódtam, nem lesznek a kedvenceim, de egy vasárnap délutáni/esti kikapcsolódásnak jók voltak.
Én meg Tom Hardy-t bírom, kár, hogy kicsit (nagyon) szétgyúrta magát.