RSS ikon Facebook ikon

Erőss ez

Írta: Almaleves

2013.05.25. 22:48

gauguin topo.gif

- Hány éves vagy?

- Hmmm. Kettő.

- És hogy hívnak?

- Hmmm. Nem tudom. Meg kell kérdeznem az apukámat.

Elmegy. Látom, hogy felteszi a kérdést. Visszajön.

- Anna.

 

Kicsoda ő?

Másnap látom, hogy bezúzott arccal jön a játszótérre. Nem kérdezek semmit, ő is elkezd gépiesen játszani, kissé félrehúzódva a többiektől, ahogy mindig.

 

Felhúznak egy házat, átadnak egy utat. Valami új és nagyszerűnek tűnő emberkéz által készített alkotás alakot ölt. Az örökkévalóságnak épül, senki nem feltételezi, hogy öt, tíz vagy bármennyi év múltán nem fog létezni. Mégis, az első pillanattól kezdve bomlani kezd. Sőt, még el sem készül, máris megkezdődik a hanyatlása.

Eztán óriási energiák mennek el a szinten tartására.

 

Anna odajön, megpróbál kapcsolatot teremteni az egyévessel. De őt sem érdekli. Megy a maga feje után, homokba turkál, kutyák után fut, labdát lop. A lány kissé szomorúan utána néz, majd keres valami elfoglaltságot, hogy úgy tűnjék, ő is pontosan olyan, mint a többiek.

 

A többség képtelen folyamatosan változó struktúrában gondolkodni. Mindenáron meg akarja állítani az időt, változatlanságot szeretne és biztonságot. Szeretet és kellemes ismeretségeket.  Ezért folyamatos harcban áll mindennel. Némelyek elfogadják, hogy az ő sorsuk nem ilyen. Ez eleinte sokak számára szomorú, hisz ezzel kiírják magukat a többségi társadalomból. Valaki nem is tud ezzel huzamosabb ideig együtt élni. Nincs ereje megkeresni azokat a kapcsolatokat, amelyek hozzá valók.

 

A németek a második világháborúban a kétfrontos háborútól rettegtek a legjobban, mégis ők nyitották meg az orosz frontot. Bele is buktak, nem is kellett hozzá túl sok idő. Az emberiség végtelen számú frontot nyitott, a küzdelem teljesen kilátástalan, mégsem marad abba. Folytatódik az utolsó szál emberig. Heroizmus, csodás képzetek, zavaros fejekben, csodálatossá magasztalt átlagemberek.

A szépség, a kapcsolatok, a sport, az épületek és minden egyéb arról mesél, hogy képesek vagyunk legyőzni a változást. Pedig még soha, senkinek nem sikerült, mert lehetetlen.

A repedések ott vannak mindenütt, akár láthatóak, akár egy ideig még rejtve maradnak.

 

Az élet egy olyan instabil állapot, melynek fenntartása rengeteg energiát emészt fel, fenntartani nem sikerült tartósan. Legalábbis bizonyíték nincs róla. (Ez volna az öröklét, de az gennyes dolog, így kerülendő). Ámbátor valami értéke mégis lehet ennek az állapotnak, mert sokmilliárdnyi élőlény küzd folyamatosan, hogy fenntartsa. Emberek, állatok, növények születnek abban a hitben, hogy fennmaradnak. Küszködnek, főnixmadárként felizzanak egy pillanatra, majd belevesznek az enyészet és az antropológia mocsarába.

 

Minden az emberről és annak erejéről szól. Vannak, akik viszik a lángot, a többiek meg követik őket. Így mesélik el, ehhez képest alakulnak az álláspontok.

Ha a hősök helyett egyszerű sherpákról szólna a történet, akit mondjuk reggel felkelnek, elbúcsúznak az asszonyuktól és a tíz éhező gyermeküktől, annyit kérve,hogy imádkozzanak érettük, talán rendben volna az egész. Kényszer szülte feladat, amit valakinek el kell végeznie. A fizetségből eltartja családját, dacol a veszéllyel, a hófehérek erkölcsi érzéke némiképp lázadozik, de a világ rendjébe beleillőnek találja a dolgot.

 

Erőss is otthagyta gyermekeit, hegymászó feleségét, miközben a nyolcezresek skalpját szép sorjában begyűjtötte. Erre azt mondj anya: - Micsoda felelőtlenség!

Kérdem: - Miért?

- Mert nem egyedül van! Ott az a pici gyerek! Egyéves alig!  - Látom, hogy a hasonlókorú sajátjára gondol.

- A felesége elfogadta ezt, akkor mi a baj?

- Honnan tudod? Lehet, hogy csak beletörődött! - feleli feldúltan. - Szerinted a nemrég született gyermekét nem emiatt vállalta? Hogy otthon tartsa!

- Nem hiszem. Amikor elfagyott a lába, nagyjából három éve, azért választotta az amputációt, hogy tovább mászhasson. A felesége ezután szült. - világosítom fel tárgyilagosan.

- Ez nem jelent semmit! - jelenti ki öntudatosan.  - Pont emiatt döntött úgy a nő!

- Szerinted, ha otthon marad, akkor lehetett volna belőle egy átlagos fickó?

- Csak el kell dönteni!

- Nézd már meg az átlagfickókat. Szinte mind nyomorult, vágyaitól megfosztott zombi! Nem jobb a nőnek, ha egy erős, ambiciózus férfit tud maga mellett, akit néhány hónapra elszólít a hivatása vagy a szenvedélye?

- Ha gyereket vállal, azzal döntött. Ha nem tudja felnevelni, akkor ne akarjon utódokat. Ez egoizmus!

Nyilván az, ezzel nem lehet vitatkozni. Vagyis lehet, de egy öntudatos, huszonegyedik századi anya ellenében nem érdemes.

 

- Milyen szörnyű így elveszteni valakit!  Olyan lezáratlan az egész! Mindig várnám, mintha visszatérhetne!

Erre nem szólok semmit. El kell temetni a halottainkat. De lehet, hogy az élőket is.

1 komment

Címkék: élet gyerek halál

A bejegyzés trackback címe:

https://almaleves.blog.hu/api/trackback/id/tr275318138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LunaPiena 2013.05.27. 15:19:40

"Mindenki kísérti a sorsot, aki él. Van, aki azzal, hogy felmászik a hegyre, - valaki azzal, hogy fel sem áll a fotelből." (Erőss Zsolt)