RSS ikon Facebook ikon

Mihez kezdjünk az öregekkel?

Írta: Almaleves

2010.09.13. 16:31

Az öregekkel alapvetően két komoly baj van. Egyrészt nem dolgoznak, másrészt elfelejtettek időben meghalni. Jelen civilizációnkat elborítják az elöregedő társadalmak és ez minden kétséget kizáróan az idősek műve.

Ha az ördög ügyvédjének szerepében kívánnák tetszelegni, akkor azt mondhatnám, hogy a felejtésük kizárólag a szenilitásukból táplálkozik. Ez azonban nem lenne igaz, mert csak egy logikai paradoxont próbál elfedni. Ebben az esetben ugyanis azért élnének, mert annyira szenilisek lettek, hogy elfelejtették, hogy már meg kellett volna halniuk. Ez nyilvánvalóan csak abban az esetben lenne helyes állítás, ha a szenilitás minden esetben egy jól megragadható pillanatban következne be. Ha elfogadjuk és miért is ne tennék, hogy az életben nem így szokott történni az emlékezet elvesztése, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy szándékos továbbéléssel van dolgunk.

Annyit azért el kell ismerni, hogy alapvetően nem az egyén, de még csak nem is a gonosz módon összeszövetkezett egyének bűne ez. Genetikailag kódolt az elmeháborodottság, ami alól csak néhányan képeztek kivételt, de ők már mind meghaltak. Olyan ez, mint a huszonkettes csapdája. Ugyanis mire rádöbbensz arra, hogy génjeid arra fognak kényszeríteni, hogy töpörödött öregemberként vegetálj, addigra általában töpörödött öregemberként vegetálsz.

Itt van tehát egy olyan probléma a nyakunkon, amivel senki nem akar foglalkozni. A gyorsan szaporodó idős emberek tömegei az állandó nyugdíjemelési terrorjukkal, a fiatalabb nemzedékek reményeit lassan romba döntik. Az örök fiatalság mítosza ködösebb víziókba menekül, a remény talán hamarabb felismerte, hogy megöregedett, ezért eltávozott az élők sorából. Legalábbis régen nem látta senki.
Azon kívül egyébként, hogy rendkívül negatív hatással vannak ezek a prehisztorikus emberek a normális életkorú egyedekre, a létük több ponton is megkérdőjeleződik. Elég, ha csak a betegségekre gondolunk. Az egyes nemzetgazdaságok gyógyszerkiadásainak legnagyobb hányadát, a megrendült egészségi állapotú idősek mesterséges lélegeztetésére kénytelenek fordítani. Ezenkívül, még csak nem is viccesek! A lét peremén táncolnak, állandóan a nyavalyáikról értekeznek, meg arról, hogy régen minden sokkal jobb volt. Momentán ez annyi kiegészítéssel igaz, hogy az ember megjelenése előtt tényleg minden sokkal jobb volt. Lényegesen.

Vizsgáljuk meg a kérdést egy kicsit másik aspektusból is. Mi haszna a létüknek saját szempontjukból? Valóban érdemes átélni azt a sok fájdalmat, amit egy elhasználódott test viselése jelent? Jó dolog rászorulni mások segítségére, a legelemibb szükségleteink kielégítése során? El kell viselni a naponként jelentkező megaláztatásokat, és azt, hogy az ember még a családjának is csak púp a hátán?
Ha a zavaró érzelmeink nélkül akarunk rá válaszolni, akkor ezt csak nemmel tehetjük.
Szeretetmorzsákat kolduló aszott testek. Hajdanvolt szépségek élő emlékezetei, elgémberedett elmék torzói. Kusza, magukban örvénylő gondolatok hordozói ők, akikre senki nem kíváncsi. Sokan közülük ezt érzik is, mégsem tesznek semmit ellene. Mutogatják magukat a közértben, az utcán, meg mindenfelé. Talán szánakozást akarnak kelteni lényük iránt. A jó ízlést sérti minden ilyen megnyilvánulásuk. Persze vannak, akik ki sem tudnak mozdulni a börtönükké lett szobájukból. Vannak, akik az ágyukat is csak akkor hagyják majd el, ha viszik őket. Lehangoló és szomorú az ilyen. Olyat is láttunk eleget – főleg, ha jól szituált, vagy híres az illető – hogy pénzen vagy hajdanvolt dicsőségük talmi roncsain, szerelmet vásárolnak maguknak. Fiatal és üde szépségek vetik eléjük magukat. Csukott ajkuk ezt ordítja: - Alázz meg! Becstelenítsd meg zsenge éveim szüzességét!
Az ilyen nemcsak szánalomra méltó, hanem a bennünk élő hit jótékony fátylát is darabokra szaggatja. Emlékeztetnek a felejthetetlenre: Az ember halandó!

A mosolygós és gondtalan öregkor csak kitaláció. Olyanok terjesztik, akik soha nem élték át az aggkori agóniát. Önmaguk megnyugtatása csupán önámítás. Hamar rá is döbbennek erre, mikor elérik a korábban oly csodásnak lefestett állapotot.

A test romlandósága tulajdonképpen csak a kisebbik gond. Ennél aggasztóbb az agy elhasználódása. Tekintsük az elménket egy olyan helynek, ahol két ember lakik. Az egyiket úgy hívják Gondolkodó, a másikat pedig úgy, hogy Érző. Vizsgáljuk meg, hogy mi történik az idő előrehaladtával ezzel a két, igen szimpatikus egyénnel.

Gondolkodó először egy szép, tiszta és egész határozottan üres fehér lap. A kezdetekben bőven van rajta hely, néha úgy tűnik, szinte végtelen. Később egyre több és több bejegyzés, áthúzás, firka lepi el, de még mindig viszonylag könnyen áttekinthető. Mikor a Gondolkodó vénül, a lapot már minden irányból bejegyzések borítják, sőt, a korábbiakra is újabbak kerültek, néhol több tucat rétegben. Az egész nem más, mint káosz. Mihez lehet vele kezdeni? Kiradírozni nem lehet, mert tollal írták, eltenni nem érdemes, mert a rajta lévő információkból nem lehet kihámozni, hogy melyik az értelmes. Nem marad más, mint a kályha.

Nézzük a másikat, Érzőt. Ő egy kicsit más, a tömeges információ áradat nem érdekli. Az már annál inkább, hogy ki az, aki szereti és ki az, aki nem. Erre azért van szüksége, mert azok, akik szeretik, simogatják, akik pedig nem, azok minden találkozáskor bántják. A kezdetekben minden egyszerű, azok közül, akiket megismer, a legnagyobb rész szereti őt. Főleg simogatásokat kap, nagy ritkán becsúszik egy fájdalom is. Aztán egyre több fájdalmat kap, de egy idő után megtanulja elkerülni az olyanokat, akikkel vigyáznia kell. Végül összezavarodik, mert azok, akik eddig szerették, egyre gyakrabban bántják őt, néha minden ok nélkül. Csak a gyanakvás és a félelem keveréke oldódik fel a bizonytalanságának magányában.

A két szimpatikus egyén öregkorára gyakorlatilag használhatatlan lesz. A legrosszabb az egészben az, hogy nekik ráadásul együtt kell élniük. Borzasztó belegondolni, hogy ezek ketten mit művelhetnek együtt!

Ha mindez így van, mi szükség van arra, hogy megöregedjünk?

A válasz szükségszerűen gátlástalanul perverz: semmi!

Egyet azonban senki ne feledjen: Mindenki egyszer megöregszik…
(A néhány kivételtől most tekintsünk el nagyvonalúan)
 

8 komment

Címkék: halál felesleges idős öregkor

A bejegyzés trackback címe:

https://almaleves.blog.hu/api/trackback/id/tr922293163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2010.09.15. 19:42:38

Mutass egy olyan öreg párt, mint ami a versben van... Kiállítjuk múzeumban őket!

LunaPiena 2010.09.16. 10:27:55

Kicsit szenilis és nagyon amcsi fejük van, de, tádádámmm:
taoofdan.com/wp-content/uploads/2007/02/couple.jpg

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2010.09.16. 12:20:04

@LunaPiena: :)
hát ezek most látják életükben először egymást. csak a fotó kedvéért jöttek össze és annak örülnek, hogy többet nem kell találkozniuk, hehe

zelmavagyok · http://sikospálya.blog.hu 2012.04.15. 00:00:38

Jaj... hogy ez mennyire igaz, és mennyire hazug, sztereotíp!
Hol a test romlása szalad előre... de az agy csodálatosan friss marad. Nem egy 90 éven felülit ismerek, aki energikus, nyüzsis, okos, operatív, konstruktív... Néha persze az agy vezsti el ismert működési rendjét előbb... És teljesen harmonikus idősek is vannak. Ajánlott film: Late bloomers (magyarul Tétova félrelépők, a cím rossz, a film kitűnő.)

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2012.04.15. 07:19:40

@zelmavagyok:
Kedves zelma, ez pontosan az, aminek látszik. Kifordított fiatal-kultusz, a képződő melléktermék, úgymond a selejt, amit ki kell dobni, mert ezektől a régi kacatoktól nem pörög a gazdaság, nincs növekedés.
elveszett a folytonosság, nem egy tapasztalásokkal teli életútnak, hanem egy élvezethabzsoló vidámparki élménynek tekintik a legtöbben az életet. Ide jutottunk...

zelmavagyok · http://sikospálya.blog.hu 2012.04.15. 08:45:35

@Almaleves: meglepetésemre éppen az élvezethabzsolókat kiszolgáló profithajhászok vették legelőször észre, hogy az idősebbek egy inkább jelen vannak és egyre többen vannak. Ahol jó fogyasztók, USA, Németország, ott kiszolgálják őket. (az más kérdés, hogy néha gyomorforgató módon, ilyen az egyéb generációknak kínált ajánlatok között is van éppen elég). Az úgynevezett humanisták kisöregekről beszélnek, szépkorúakról, meg szűrővizsgálatokról. Éppen ők tolják saját vidámparkjuk legszélére az idősebbeket... aztán néha kiintegetnek a ringlispilről, jóságosan és büszkén.

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2012.04.17. 22:02:51

@zelmavagyok:
az üzleti érdek miatt kialakuló mosoly nem számít...
Abban persze lehet valami, hogy a szeparáció minden oldalról durván nyomul. Valahogy elfelejtettünk integrálódni és mikor egy újabb életszakaszba lépünk, gyakran azt látjuk, hogy tök egyedül vagyunk.
Nehéz dolog ez.
süti beállítások módosítása