Penészes árkokkal szabdalt homlokom alól felsikít a neuronrománc lebenyem.
Ő a hatodik skizoid inkarnációm, aki eltemet ha meghaltam.
Meghalok kicsit, hogy találkozzam veled.
Elképzelem a mélységedbe fulladást, a nemlevés fényes bekövetkezésnek tűnik.
A semmi egyedül volt és lélegzetet vett. Parányi elemek szakadtak ki belőle, nem tudni honnan, okát sem firtatja senki. A részecskék összeálltak, szilárd formába rendeződtek, létrejött az anyagi világ.