RSS ikon Facebook ikon

Mit vinnél magaddal a világvégére?

Írta: Almaleves

2010.09.21. 16:36

A hamarosan bekövetkezni látszó ökológia katasztrófa sajnos tőlünk (is) elég komoly áldozatokat fog követelni. Le kell mondanunk az eddig megszokott kényelmünkről, lehet, hogy az életünkről is. A második esetben nem lesz szükségünk semmire, így ezzel az eshetőséggel most nem foglalkozok. Ha azonban életben maradunk, biztosan lesznek szükségleteink. A boltokra ugyanis nem számíthatunk, mind kifosztják az első héten, a hasunk vészesen ürülni kezd, a hosszú évek alatt összegyűjtött zsírtartalékaink pedig hamar az éhség martalékává válnak. Végül pedig a megszokott dolgaink is lassan, de annál biztosabban elhasználódnak. Mindezeket megfelelő előkészületekkel elháríthatjuk! Össze kell tehát szednünk magunkat!

A legjobb, ha már most felkészülünk és elkezdjük a titkos élelmiszer és ruharaktár kialakítását. Amint megvagyunk, kényelmesen hátradőlve megvárhatjuk a világvégét.
Azaz csak akkor tehetünk így, ha az alapvető szükségleteinken kívül gondoltunk az egyéb létfontosságú kellékekre is. Mindezeket úgy képzeljük el legjobban, hogy a világ romokban, pótlásra semmi remény, mert ettől kezdve nem gyártanak semmit!

Az én top 10-es listám a következő (kaja és ruha kivételével, mert azt már elástuk az előbbiekben):

1. Parfüm - létfontosságú kellék csajozáshoz vagy pasizáshoz! Ha már minden civilizáció eltűnik, egyedül neked lesz olyan illatgerjesztőd, amivel a fürdés hiányát percek alatt kompenzálhatod, saját hónajkutyád szaga ugyanis egy idő után elviselhetetlenné válik
2. Napszemüveg (20 db) - az esetlegesen véletlenül bekövetkező atomvillanások ellen remekül véd és a csajozási faktora is rendben van
3. 300 db elem - bármikor jól jöhet, mert energiából lesz a legnagyobb hiány
4. Zenelejátszó - kellően nagy memóriával ellátva persze, felvéve rá az amerikai álom legnagyobb slágerei, plusz néhány halotti induló, mert arra számítani kell, hogy a körülötted lévők az átlagosnál gyorsabb ütemben hullnak el mellőled (persze te nem, mert felkészült vagy!)
5. Óvszer - a szexet könnyen kapod (lásd fenti kellékek), de a trippert is. A fertőzéseket kicsit nehezebb lesz kezelni
6. Kispárna - a megfelelő minőségű alvás nagyon fontos és nem is foglal sok helyet
7. Körömvágó csipesz - nem kétséges, hogy az anarchia társadalma sem fogja díjazni azokat, akik a körmüket rágják.
8. Sakk - mivel dolgozni szerencsére már nem kell, valamivel el kell ütni az időt. Egy sakkparti és utána szex. Garantáltan csodás élmény, én már kipróbáltam.
9. Cigi - szex után jólesik egy staff
10. Törölköző - ezt ugye tudjuk miért...


Legjobb lesz, ha mindenki elkezdi átgondolni a fentieket, mert az ősi pakisztáni mondás időszerűbb, mint valaha: Mindenhol szar, de legszarabb mindenhol!
 

 

4 komment

Címkék: világvége túlélés felkészültség

A bejegyzés trackback címe:

https://almaleves.blog.hu/api/trackback/id/tr572312858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása