II. Károly spanyol király
Madrid, 1661. november 6. - Madrid, 1700. november 1.
Kortársak élménybeszámolója alapján összeállított életrajzi szövedék következik. II. Károly, mint ember nem túl érdekes és valljuk be, nem is túl emberi. Amitől egy arasznyit izgalmasabb, hogy királyi fenséget tisztelhetünk személyében, aki ráadásul a forróvérű spanyolok nemzetségéből származik. Igen, egy spanyol király. Ha nem lett volna az, valószínű, hogy csupán egy születési bejegyzés maradt volna utána valamely helyi spanyol egyházmegye lajstromkönyvében. Született ekkor, meghalt korabeli mértékkel mérve teljesen normális hosszúságú időtartam után.
De király volt, aki tartogat számunkra még egy meglepetést: Habsburgnak született. Ez a család is ismerős lehet sokak számára, de ha nem, segítek: a magyar trónon is elég sokáig üldögéltek a család tagjai.
Trónra kerüléséhez némi szerencse is szükségeltetett, ugyanis erős akaratú kisgyermek révén, négynaposan elhatározta, hogy ő márpedig király lesz. Szerető dadája – aki ekkor még egyáltalán nem is ismerte - elmondta neki, hogy nincs semmi vész, az anyja a királynő, így a vágyai kétségkívül teljesülni fognak. Azt azonban elfelejtette közölni vele, hogy rajta kívül, még négyen ugyanebben a hitben élnek. (A katolikuson kívül. A szerk.)
Hatnaposan szembesülve a realitásokkal, a kis Karcsi éktelen haragra gerjedt. De a gerjedelmébe némi szexuális attitűd is vegyült, ezért mielőtt leütette volna a dada fejét, erőszakot tett rajta.
Ezután folytatta ámokfutását, aminek végére megszabadult a többi alávaló trónbitorlótól is. Négyük halála jelentette az ő felemelkedését az égi magasságokba. Ahogy sejteni lehet, ő lett a király. Ezt a történészek olyan maradékelmélettel magyarázzák, mivel rajta kívül nem maradt más, hát egye fene, jó lesz ő is! Ennek az állításnak kevés az igazságtartalma, mert bizton állíthatjuk, hogy ő nem a Nincs ló, jó lesz szamár is! elve alapján jutott a csúcsra. Károly szomjazta a sikert, megszédítette a csillogás, ezért születésétől fogva határozottan és céltudatosan tört a trón felé.
Anyja eközben nem nézte jó szemmel szeretett gyermekei elvesztését, egy ideig nem is engedte a kondér közelébe a fiatal Károlyt. Helyette osztogatta a parancsokat, irogatta rendeleteket, emelt fel kegyenceket, döntött romlásba rakoncátlankodó államokat, veszelytett el elégedetlenkedőkett.
A kis Károly ezt - az ebben az időben elhatalmasodó kokain iránti szenvedélye miatt - elég rezignáltan vette tudomásul. Hozzá közel álló bizalmasok feljegyezték szavait: Fasztérdekel! Hagy csinálja azt a vén szatyor, amit csak akar! – mondogatta engedékenyen a talpnyalóinak, finoman célozva az anyakirálynő parancsolgatási hajlamaira.
Az uralkodópalánta ferdülő hajlamai nem okoztak meglepetést sem a spanyol udvaroncok, sem a jelenkori történészek számára. A helyi lakosok egy dolgot akartak, hagyják őket békén, Károly ügyeire csak a vállukat vonogatták, az anyját meg szívből utálták. Vérszívó perszóna, így becézték, eközben a herceg sebesen száguldott a teljes becsavarodás rózsaszín fellegei felé.
A dolgok ilyen irányú mocorgása egyenesen következik a Habsburgok házasulási szokásaiból. Ugyanis a Habsburgok nagyjából kétszáz éve csak unokatestvéreikkel voltak hajlandók egybekelni, ami persze ekkorra már majdnem színtiszta kék vért eredményezett köreikben. Ezzel csak egy bőkkenő van, hogy a vér színe a vörös.
Túltenyésztett pedigréjük ugyan rég felülmúlta az Olümposzi istenek vérvonalát, viszont egy aprócska problémát azért mégiscsak eredményezett ez a nagytisztaságú arisztrokanizálódás: sík hülye lett egy idő után mind. Mint a kuvasz, aki megszületik mint aranyos eb, aztán nagykorúságát megtapasztalva (talán az élet sivár értelmetlenségére válaszul) saját farkát is letépi, annyira paranoiddá válik.
Valami ilyesmi történt Károllyal is, csak épp ellenkező előjellel, anya pokolba történő evakuálása után, abbahagyta a kokain szívását. Majdnem mindenki fellélegzett, könnyes szemekkel várta a nagy uralkodó erélyes felemelkedését a trón eszmei magasságaiba. A várakozás azért volt ekkora, mert az akkori – mára igencsak elavult - nézet szerint az uralkodó vitte hátán az egész kócerájt, népe jólétéért pepecselt, no meg képviselte országát a hitetlenekkel közösen tartott rendezvényeken (pl. csata).
Az akkoriak képzeletében, felelős uralkodóként, rengeteget forgolódott éjszakáként álmatlanul az áldott népe sorsán aggódva.
Hála a mélynövésű haladásnak, azóta ezek az avítt agyszülemények, a feledés homályába kényszerültek. Egy mai vezérigazgató csak saját magával kell, hogy foglalkozzon, a dolgozók meg csináljanak, amit akarnak, de azt legalább csendben.
Hamar kiderült azonban, hogy ő ezt egy kicsit másképp gondolja. Magasról szart az alattvalóira és mivel a változatosság gyönyörködtet, rászokott a hernyóra. Szerencse, manapság ez már nem történhet meg, köszönhető a vezetők gondos, többkörös interjún történő kiválasztásának.
Károly elavult, mielőtt igazán modern lehetett volna. Esze ágában sem volt magáévá tenni, ezeket a haladó elveket, tunya és réveteg despotaként viselkedett. Ez volt az oka annak, hogy az államügyek iránt nem mutatott nagyobb érdeklődést, mint egy meztelen csiga. Annál inkább izgatta a napi adagjának a megléte. Ezt aztán alaposan ki is használtak az őt körülvevő alantas állami előkelőségek. A királyt, a ritka audienciák alkalmával azzal nyugtatták, hogy az áldott népe sora jól megy, sőt ennél már nem is mehetne jobban. Talán túlságosan is magas a caffeteria. De ők – mondogatták a nagyurak – nem kapzsik, nem irigylik a sokaságtól ezen javakat, inkább lemondanak a saját kényelmükről, takarékos háztartást vezetve, csak kibírják valameddig.
Homály.
Mivel a palota körül elővigyázatosan kialakítottak egy öt kilométeres demarkációs sávot, ezért az éhezők és elnyomottak segélykiáltásai nem is hallatszott el, a napjait általában magányos ködében álmodva töltő uralkodó lakosztályának ablakáig.
Kecskére káposztát..! - tartja a mondás, igaznak bizonyult ez az akkori spanyol viszonyokat illetően is. Adaptálva valahogy így hangzana: Hatalomvágyó, kapzsi kegyencre igazgatást…! Az eredmény megfelelt a várakozásoknak, Spanyolhon hanyatlása megközelítette Magyarország jelenkori apadását.
A vég egy borongós őszi napon settenkedett be a királyi kastélyba. Magával hozta cimboráját, Kaszás Jánost is. 39 évesen a királynak új dílere lett, mert a régi már túlságosan hígította a cuccot, az aranylövés nem is sokáig váratott magára. Egy őszi napon bekövetkezett a vég,
A vég egy borongós őszi napon settenkedett be a királyi kastélyba. Gyorsan végzett, reggelihez már nem kellett teríteni, mert addigra már nem dobogott többé az alattvalóiért a király szíve. Ahogyan eddig se. A változást, csupán egy löttyedt, vérpumpa utolsó sóhajtása jelentette. Milyen kár…
Epilógus
Van itt még egy verzió, de a forrást vizsgálva nem lehetünk biztosak a valóságtartamában. (A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.)
II. Károly (Madrid, 1661. november 6. - Madrid, 1700. november 1.) spanyol király (1665-1700), a Habsburg-ház utolsó tagja a spanyol trónon.Élete
II. Károly 1661. november 6-án született Madridban IV. Fülöp spanyol király és második felesége, az osztrák ágból való Habsburg Mária Anna 6354ötödik gyermekeként. 1665-re apjának négy törvényes fiúgyermeke halt meg, melynek következtében mint a Habsburg-ház spanyol ágának egyetlen törvényes férfitagja, apja halála után, 1665. szeptember 17-én ő foglalta el a trónt.
Tehetetlen, beteges, nem uralkodásra termett férfi volt, helyette 1665-től 1696-ig anyja, az osztrák ágból való Habsburg Mária Anna kormányzott, majd az özvegy anyakirályné halála után, 1696-ban Károly kegyencei vették át a kormányt. Uralkodása alatt Spanyolország gazdasági és hatalmi helyzete rohamosan hanyatlott.
