RSS ikon Facebook ikon

Egy birodalom születése

Írta: Almaleves

2010.09.06. 21:33

A legutóbbi Világmegváltó Testületi ülésen fellángoltak a viták a megalapítandó ország nevét és államformáját illetően. Mert végül is mi a francot jelent az, hogy Császári Köztársaság? A nagy semmit! Vagyis annál egy egész kicsit többet. Többen úgy gondolták, hogy egy széteső félben lévő elme, hibbant agyszüleményének tűnik. Hosszú és parázs vita után egyhangúan azzal mindannyian egyetértettünk, hogy az elnevezés túl hosszú, ellenben minden értelmet nélkülöz, ezért késedelem nélkül át kell keresztelnünk.

 

Az, hogy új nevet kellett találnunk, nem volt kérdés többé. Ezt sajnos egyértelműen alátámasztotta a lakosság toborzó akció sikertelensége is, amely mostanáig nem nyerte el az elégedetlen tömegek tetszését. Azok a balgák továbbra is bíznak a földhözragadt pártalakulatok semmitmondó ígéreteiben, pedig az orruk előtt van egy dinamikus és hatékony szerveződés, amely megoldhatná minden bajukat. De nem, ez őket hidegen hagyja. Semmi másra nem vágynak, csak egy hideg sörre és a tévé megnyugtató villódzására esténként. Elhagyta őket a hitük, öntudatlan szavazógépekké váltak. Fel kell ráznunk őket, a felelőségünk óriási. Az új eszmék csiráinak bennük kell kikelniük, még ha ez most annyira hihetetlennek tűnik. Egy országnak, pláne egy bolygónak, szüksége van lakosságra!

 

Miután ezekre így önmagunktól ráeszméltünk, elkezdtük keresgélni azt a nevet, amelyik egyszerű és frappáns, bizalmat sugároz és a határozottság képzete társul hozzá. Az sem volna hátrány, ha némiképp kapcsolódna a mostani elnevezéshez.

 

Ez volt: Szabad Marsi Paleolit Császári Köztársaság

Ez lett: Szamárpacák Birodalom

 

A bolygót is átkereszteltük, megelőlegezvén a végső metamorfózis sikerét. A poros sárgolyóbisra utaló megalázó Föld helyett, a méltóságteljes Beton nevet viseli ezentúl. Imígyen hirdetve lakói öntudatra ébredését.

 

Az utolsó fogalmi átalakulást a saját kommentátori megnevezésemnek kellett elszenvednie. A semmitmondó kisdobos helyett, hírvivő lettem. A Szamárpacák Birodalom Hírvivője. Mata Harakiri terrorlány persze rögtön rövidíteni kezdte: - Figyelj Eszbéhá, ezt kurva gyorsan ki kell ám hirdetned! Erre én csak annyival vágtam vissza, hogy - Macahara, jó lenne, ha kussolnál!

Erre hozzám vágta a teáscsészéjét, ami korántsem volt üres. A teremben kitört Zűr, Zavar alig tudta lecsillapítani, a végén mindenki egyszerre próbálta meg túlordítani a másikat. Paleolit Krisztián hangja aztán megzavarta az esti szórakozásunkat: - Fogjátok már be és ne ordítozzatok!

 

- Még egy csomó mindent kell csinálnunk, ti meg úgy tűntök, mint akik képtelenek még saját pofátokat is alapállásba kényszeríteni!

Ezzel nem értettünk egyet, amit szóvá is tettünk: - Mit játszod itt a főnököt? Ki vagy te?

Mielőtt komolyabb vérontássá fajult volna a dolog, szerencsére lefőtt a kávé, így mindenki feljogosítva érezte magát az ülés befejezésére. Bob és Bobek visszaugrott a cilinderbe, a többiek meg hazamentek.

 

Nekem még foghegyről kiadták az utasítást, hogy írjam meg a jegyzőkönyvet. Azt még valamelyik nagyokos hozzátette: - De legyen most már érthetőbb, mert az előzőek förtelmesek voltak.

A végére álljon itt egy megrázó kép, aljas növények által bekerített és halálra sebzett ártatlan betontömb agóniájáról.

 

Utolsó perceiben sem hagyja el hite, számunkra felfoghatatlan bátorsággal küzd a paraziták ellen és ebben segítségére van néhány önfeláldozó amerikai harcos is. Innen a távolból üzenjük, hogy lélekben veletek vagyunk!

 

 

a Szamárpacák Birodalom Hírvivője

Beton bolygó, Szamárpacák Birodalom, 2010.09.06.

 

Szólj hozzá!

Címkék: föld beton születés birodalom

A bejegyzés trackback címe:

https://almaleves.blog.hu/api/trackback/id/tr62276212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása