Van egy vacak bolygónk, ami jelen állapotában aligha felelhet meg a kényes ízlésű ember elvárásainak. A rajta élők többsége szánalmas kispolgár, akik még egy hamis Rolexet sem tudnak megkülönböztetni a valóditól. Nem értékelik a frissen facsart narancslé fanyar gyönyörét, ráadásul ócska tucat autóikkal állják el az utat a kivételes egyéniségek elől.

A Föld egy rémes hely lett. Hogy lehet úgy élvezni az életet, ha állandóan nyomortelepek bűze szivárog be az ablakon? Miért kellene ezt elviselni? Az eddigi intézkedések láthatóan hatástalanok voltak, sem a nyomort, sem az ízléstelenséget nem sikerült annihilálni. Ha eddig nem sikerült, most már nem is fog! Rendes korokban még volt némi remény, a középkori földesúr még eldugott kis falvakba rejthette a nemkívánatos helótákat, azonban manapság ez fizikailag lehetetlen. Ha valahol épít az ember egy rendes kis modern palotát, biztos lehet benne, hogy néhány éven belül elcsúfítja a kies panorámát egy bevásárlóközpont. Azzal meg ugye együtt jár a siserahad.

Ezeken a dolgokon nem tudunk változtatni, az igazság az, hogy teljesen felesleges is. Hagyni kell, hadd fulladjanak bele saját kis szánalmas pocsolyájukba, nekünk pedig el kell költöznünk, amilyen hamar csak lehet. Szerencsére van hová.

A megoldás viszonylag egyszerű, nemesi múltunk bugyraiból ássuk elő kalmárszellemünk és üssük végre nyélbe az évszázad üzletét. A Földet addig kell eladni ugyanis, amíg még nem késő. Minden lakójával és szeméthegyével együtt. Gyorsan kell cselekednünk, mert ezek a senkiháziak még képesek azelőtt legyalulni, mielőtt áttelepülnénk egy kényelmes és csodás új bolygóra!

A portékát dicsérni kell, hangsúlyozni a kivételes jellemvonásait, elfátyolozni a nem túl szép arcát. Lehet például azt mondani, hogy az új befektetőnek szinte korlátlan munkaerő áll majd a rendelkezésre, akik ráadásul olyan igénytelenek, hogy néhány üveggyöngyért életük végéig képesek robotolni. Fel lehet magasztalni a földi nők szépségét és esetleg a magyar szalámi ízeit.
Ellenben azt semmilyen körülmények között ne említsük, hogy a földlakók képesek kommunikálni, ezzel elronthatunk mindent. Az meg végképp ne, hogy egynél több földlakó képtelen egyetérteni a másikkal. Esetleg arra óvatosan felhívhatjuk a figyelmet, hogy legszívesebben valamilyen zsarnok uralma alatt szeretnek tengődni, mert gondolkodni képesek ugyan, de nagyon nem szeretnek.

Ha az érveink célba találnak, végre megszabadulhatunk a megunt bolygótól. De ki is a rejtélyes vevő? Ki az, akit palira lehet venni? Földlakó nem jöhet számításba, mert az gyorsan átlátna a szitán, vagy ha nem, képtelen lenne kifizetni a vételárat. Olyanoktól pedig, akik hitelre akarják megvenni a bolygót óvakodjunk!

Az egyetlen fennmaradó lehetőség így a mostanában újra aktív UFÓ-k. Ezek a kedves és barátságos lények egyébként valószínűleg nem véletlenül jelentek meg ismét planétánkon, céljaik között biztosan szerepel némi területszerzés. Erre nekünk jól kidolgozott módszereink vannak, a földi történelem számos példát kínál akár egész földrészek elzálogosítására. Könnyítsük meg kozmikus testvéreink dolgát, mi pedig keressünk rajta egy kis pénzt. Ha az üzlet létrejött, óvatosan, nehogy gyanút fogjanak, tudakoljuk meg, hogy hol van a legközelebbi olyan bolygó, amelyre áttelepülhetünk.
Ezután már csak az marad hátra, hogy modern Noéként felpakoljunk minden olyan holmit, ami kedves a szívünknek és elhúzzuk innen végre a csíkot.