Nagy szerencsénk van, mert a régió egyik legnagyobb olajvállalatának közgazdászai elkezdtek törődni a klímavédelemmel. Tudásukhoz mérten, beállítódottságuknak megfelelően ajánlásokat fogalmaztak meg a kormány számára, így közvetetten tanácsokkal látnak el minket is.
A lehető legolcsóbban oldjuk meg a klímaváltozás kérdését. Értjük ugye? A lehető legkevesebb pénzből, érjük el a lehető legnagyobb eredményt. Nem azt keressük, ami a legjobb, erről szó sincs. Nem véglegesen akarjuk megoldani, csak amolyan még éppen kezelhető módon. Mert hát ugye baj az nincs, csak apró gondok, amiket fájdalommentesen lehet orvosolni. A javaslat lényege, hogy van egy kisebbik rossz, mely a jelen helyzetben megfelelő megoldásnak látszik, ezért célszerű ezt alkalmazni. Tehát el kell költeni egy bizonyos (elég nagy) mennyiségű pénzt, építeni újabb valamiket és a dolog rendben is lesz. Ha elfogadjuk az a feltételezést, hogy a Föld állapota egyáltalán nem kritikus, hanem még bőven a visszafordítható ökológiai károsodások szintjén belül van. A legnagyobb szennyezők természetesen ezt akarják elhitetni és ki lenne a mostani helyzetnek pillanatnyilag a legfőbb haszonélvezője, ha nem az energiaipar, azon belül is a fosszilis alapú energiahordozók kitermelését folytató vállalatok.
Ha még azt is hozzáteszem, hogy ezek a közgazdászok pont egy ilyen hatalmas olajipari vállalkozás (a MOL) alkalmazásában állnak, akkor túlságosan nem is fogunk meglepődni ezen a hozzáálláson. A stratégiai energiahordozók közül tudható, hogy a földgáz az, ami jelen ismereteink szerint a legtovább fog kitartani. Mennyisége, kitermelhetőségének körülményei miatt, most úgy tűnik, hogy hosszútávon (mondjuk az elkövetkezendő 100 év távlatán belül) elegendő a növekvő energiaigényünk biztosítására, így talán a legolcsóbb alternatívát jelenti a kérdés megoldására. Ennek következtében alkalmas lehet az emberiség, ezáltal szűkebb környezetünk, Magyarország tartós energiaellátására is, melyre ugye azért szükségünk van. De miért csökkenti a földgázra átállás az üvegházhatású gázok kibocsátását? Az indokok nagyon egyszerű logikára épülnek, a földgáz felhasználása (értsd elégetése), jóval alacsonyabb mennyiségű üvegházhatású gázkibocsájtással jár, mint az egyéb alternatívák. A cikkben fel is sorolják a lehetőségeket , majd számszerűsítik (értsd, pénzzé konvertálják) azokat, a grafikonon pedig meggyőzően kirajzolják a végeredményt, mely egyértelműen mutatja a gáz diadalát. Olcsón jelentős szennyezéstől szabadíthatna meg minket, ehhez mindössze meg kell fogadnunk a tanácsaikat.
Ez természetesen a jelen rendszer konzerválásának igénye mondatja velük, nagyjából változatlan, vagy esetleg kismértékben csökkent életszínvonalat feltételezve. Az életszínvonalra a mainstream, vagy más felfogás szerint az uralkodó paradigma alapján tekintek. Mielőtt továbbmennénk a megoldási javaslatuk elemzése felé, maradjunk egy kicsit a jelenlegi életszínvonal, helyesebben életforma jellemzésénél. Mindezt azért kell megtennünk, mert e nélkül nem lehet megérteni azt, hogy a rendszer foltozgatása miért is nem jelent megoldást, se rövid-, sem semmilyen távon.
A kapitalizmus vezéreszméje a végtelen növekedés. A gazdaság, a pénzmennyiség, a termékek, stb. korlátok nélkül növekedhetnek, ami az önérdek által vezérelt egyének belső motivációja hajt, ami előre viszi a világot, biztosítja az emberiség jólétét.
Ha közgazdászokkal akadunk össze, akkor úgy kell beszélnünk, gondolkodnunk, ahogyan ők szoktak. Az általuk követett és végtelenül leegyszerűsített paradigma szerint a jólétünk kulcsa a hatékonyság. A hatékonyságot úgy tudnánk jellemezni, hogy az előállított javakra bevétel-költség hányadosa minél magasabb legyen. A tökéletesen hatékony rendszer az, amelyiknél 1 egység bevételt nulla költség mellett tudunk realizálni. Ilyen természetesen nincs, mert még a Cortez (konkvisztádor) által elrabolt javak (arany, drágakövek, stb.) is jelentékeny költségek árán voltak megszerezhetők, de az elv jól megérthető az ő példáján. Fogj egy pár elszánt és kellően nemtörődöm embert, vedd el ami kell neked, semmizd ki a helyieket, tedd mindezt meggyőződésből, hogy az általad képviselt civilizáció minderre (sőt még ilyenebbekre is) feljogosít.
Visszatérve a központi kérdésünkre, hatékonyan kell eljárni, mert ellenkező esetben Adam Smith bácsi láthatatlan keze az orrunkra koppint, utána meg Keynes bácsi hívja az államot, hogy segítsen minket megvigasztalni. Őszínte sajnálatomra, a modern közgazdászok is idáig jutottak, végül majd az állam átszervezi, megoldja, majd ők megmondják hogyan is csinálja.
A modern közgondolkodásban ezek miatt minden elérendő célt, közjavat, sőt ideát, pénzzé kell konvertálni, majd ezekhez rendelni azokat az eszközöket, mellyel a leghatékonyabban (legolcsóbban) megvalósíthatóak.
Tehát adott a mi kis problémánk, melyet klímaváltozásnak nevezünk. A cél az, hogy a lehető legrövidebb időtáv alatt, a lehető legolcsóbban meg tudjuk állítani a negatív spirált, az egyre aggasztóbb klimatikus változásokat, melyek valószínűleg az egyre gyakoribb és egyre pusztítóbb természeti katasztrófákat okozzák. Az igen gyatra (a készítőik állítják ezt, nem az én pejoratív minősítésem) klímamodellek alapján azonosításra került a főbűnös és néhány további társa. Széndioxid és más hasonszőrű üvegházhatású gáz a probléma okozói, melyről a legtöbb témával foglalkozó tudós (néhány másként gondolkozó kivételével) egyértelműen azt állítja, hogy emberi tevékenység eredménye.
Lokalizáltuk tehát a problémát, keressünk hát megoldást rá. A Mólos fiúk, mint ahogy már korábban elárultuk, meg is találták, földgázra kell áttérni, a meglévő erőművi kapacitásokat át kell állítani a legkorszerűbb, un. CCNT rendszerű gázerőművekre. Továbbra is a hatékonyságmaximalizáló logika mentén haladunk, aminek az ő számításaik szerint ez az energiahordozó és felhasználás felel meg leginkább.
Érdekes gondolatuk alapján, "ha nincsenek korlátlan erőforrásaink, akkor az olcsóbb megoldások nagyobb kibocsátás-csökkenést eredményeznek". Ezt akár el is lehet fogadni, bár az árazás kérdése mindig erősen viszonyítási alap kérdése, garancia erre ugyanis nincs.
Az állítás abban az esetben lehetne csak igaz, ha legalább az egyes megoldások árai között állandó arány állna fenn, tehát ha ma 1 egységbe kerül a gáz és 2 az kőolaj, akkor ez 5-10-15 év távlatában is így maradna. Ez nyilvánvalóan hasonló képtelenség, mint az abszolút hatékonyság, ezért annak a valószínűsége, hogy a cikkben felvázolt megoldások költségaránya 15 év múlva is változatlanul fennáll, gyakorlatilag nulla. Ebben az esetben nem arról van szó, hogy tervezni sem érdemes, mert a változó körülmények miatt úgyis kudarcra vagyunk ítélve, hanem arról, hogy ha azt látjuk, hogy a tervünk alapjai felbecsülhetetlen mértékű ingadozásokat mutathatnak önmagukhoz és egymáshoz képest a jövőben, akkor a terv ezen formája gyakorlatilag irreleváns megoldásokat fog eredményezni.
Ezért alapjaiban kellene átgondolni azt, hogy a klímaváltozás elleni talapzatot, milyen általunk jobban befolyásolni képes instrumentumokra építjük, továbbá azt, ami gyakorlatilag szinte teljesen mellőzve van a fent említett cikkből, hogy az emberi tényező szerepét mennyire próbáljuk beépíteni a modellünkbe, szakítva azzal a felfogással, hogy majd a mindenható kormányok megoldják ezeket a problémákat. Láttuk és látjuk, népszerűtlen intézkedéseket szinte lehetetlen átverni, a végére felpuhulnak, céljukat tévesztik és eredménytelenek maradnak, úgymond feláldozódnak a rövidtávú érdekek csatamezején. Úgy hívjuk őket, hogy ésszerű kompromisszumok.
A legfőbb probléma a fenti megoldással az, hogy nem a betegséget kezeli, hanem a tüneteket akarja enyhíteni. Pedig emlékeztetnék az eredeti kérdésre: Hogyan oldjuk meg a legkevesebből, hogy csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása?
A válaszuk: olcsó energia leghatékonyabb felhasználása. Tehát más összetételű energiahordozó, de ugyanannyi energia, kisebb kibocsátási szint, tehát a mostanival megegyező igények kielégítése. Változatlan fűtés, szállítás, termékelőállítás, stb.)
Felteszem a kérdést, a legolcsóbb nem az volna, ha az értelmetlen energiapazarlást megszűntetnénk és a szemléletünket a földi bioszféra egészének szemszögéhez igazítanánk. A klímavédelem szempontjából a meg nem történt dolgoknak jóval nagyobb jelentősége van, mint azoknak az (általában maradéktalanul csak egy összeomlás során megvalósuló) igyekezeteknek, melyek során értelmetlen dolgok fenntartására pazaroljuk a drága és rendkívül környezetszennyező energiahordozók felhasználását. Álljon itt néhány nagyon egyszerű, mindennapi példa: hajmosás után nem kell megszárítani a hajat, mert magától is megtörténik ez a kritikus folyamat, mindössze néhány perccel tovább tart. Le lehet építeni az összes olyan, un. munka egy elég jelentős részét is, mely nem több, mint félresikerült elgondolás. Ilyen például a fűnyírás az utak mentén. Jön egy autó, lenyírja, elszállítja és elégeti a füvet. Externáliaként felmerül még egy kis talajerózió is, de ezzel igazán nem is kell törődnünk.
Az abszurditás egyik jelképe, a lift és mozgólépcső. A felnőtt lakosság hatalmas tömegei túlsúlyosak. Ennek ellenére ahonnan lehet, kiiktatjuk a mozgás utolsó csíráit is, épületen belül, védett körülmények között sem akarunk még egy emeletet sem a saját lábainkkal megtenni. Utolsóként megemlíthetjük a temetkezési szokásainkat is. Az még hagyján, hogy a test égetéséhez rendkívül sok energia kell, lévén nem éghető anyag, de ha hozzátesszük azt is, hogy eközben nettó széndioxid kibocsátás is történik, akkor a helyzetet csak agyrémnek lehet jellemezni. Nem szeretném felsorolni az összes, civilizáltságunk bizonyítékaként számon tartott emberi tevékenységet, elég, ha alaposan körülnézünk, akkor elképesztő mennyiségben fogunk találni magunk körül ilyeneket. Véleményem szerint a klímaváltozás elleni küzdelmet itt kell kezdeni, mert az elérhető eredmények azonnal jelentkeznek, mindenfajta beruházási igény (költségmentesen) nélkül.
Az ezeken elérhető megtakarításnak van egy hatalmas előnye. Ez nettő energiaigény csökkenés. Teljesen mindegy mekkora az energiahordozók ára, milyen az erőművek hatékonysága, ennyivel biztosan kevesebb lesz a kibocsátás még változatlan feltételek fennállása mellett is. A Föld és a bioszféra szempontjából "olcsóbb" egy embert úgymond ingyen etetni, mint energiát pazarolni valamilyen vele végeztetett értelmetlen tevékenységre. Amennyiben ez a szemléletmód meg tud honosodni, akkor marad tér az olyan megoldások bevezetésére, melyek valóban megújulók és a környezethez alkalmazkodók. Meg kellene végre tanulnunk ismét azt az ősi elvet, hogy csak annyit végy el, amennyit vissza is adsz.
Mindezek mellett felvetődik azt a kérdés is, hogy egy olyan olajipari vállalkozásnak, mint a MOL, mi érdeke fűződik a klímavédelemhez? Ráadásul, ha ennyire felvilágosult és a környezet állapotáért aggódó közgazdászai vannak, akkor hol érhetőek tetten mindazon törekvések a cég napi tevékenységei körében, amelyek mindezeket alátámasztják. Nem akarom összemosni az egyéneket a munkaadójukkal, azonban az általuk jegyzett cikkben ez meg van említve, tehát jogos a következtetés, hogy az általuk megfogalmazott vélemény, nem homlokegyenest ellenkező a MOL csoportéval.
Egyszerű felhasználóként a benzinkutakkal kapcsolatban tudok csak véleményt formálni, azonban ha ilyen a külvilág felé mutatott oldaluk, akkor élek azzal a feltételezéssel, hogy mindenhol ezeket az irányelveket követik. Ha belépek egy MOL benzinkútra világító reklámtáblák hada fogad, kizárólag agyoncsomagolt termékeket van lehetőségem megvásárolni, azonkívül, hogy zöld a cég logója, semmilyen törekvés nem utal a környezettudatos elvek alkalmazására.
Ha tanácsolhatok én is valamit a nagyra becsült közgazdász uraknak, akkor jó lenne, ha elbeszélgetnének a főnökeikkel és megemlítenék nekik, hogy ez így nem jó! Sőt…
