Szombaton felállították a 22-es csapdáját a 2. kerületben. Véget ért ugyanis a II. kerületi időközi választás és ahhoz képest, hogy mekkora hírverés előzte meg, az eredményéből kevesen vonták le a következtetéseket. Pedig volna mit.
Felvilágosult, az átlagosnál jobb anyagi körülmények között élő, fővárosi választópolgárok véleményét ismerhettük meg a hétvégén, így jogosan hihettük, hogy a társadalom egyik fontos reprezentánsa adhat némi támpontot a jövőben várható eseményekhez.
A korteskedés alatt, a választás eredményét felfokozott várakozás előzte meg. Sokan azt gondolták, köztük jómagam is, hogy az itt tapasztaltakból azért le lehet majd szűrni valamit a jövőre nézve is.
A fő kérdés természetesen az, hogy a jelenlegi pártok hiteltelenné vált rendszerét elutasítják, vagy sem. Nem mellékes az sem, hogy csak a jelenleg kormányzó erőtől fordulnak el a szavazók, esetleg minden pártra nagyívben tesznek.
Ezek a válaszok az egyes pártokra adott voksokból és a részvételi arányból elég jól kiolvashatók.
Megvallom én meglepődtem az eredményen. Ahhoz képest, hogy körülöttem milyen mértékű zuhanást tapasztalok, mind morális, mind anyagi értelemben, a jólszituált polgárok egy viszonylag nagy hányada továbbra is igent mondott a jelenlegi berendezkedése, sőt az aktuális kormányszédelgőkre is.
Elgondolkodtató, azonban egy kicsit távolabbról szemlélve, mégis egészen törvényszerűnek látszik. Tökéletesen beleillik a jelenleg uralkodó civilizáció logikájába. Ahogy a jövő generációk érdekében sem akarunk változtatni a pazarló, szeméthegyeket termelő életformánkon, úgy továbbra is azt támogatjuk, aki mindent megígér a jelenben és elfordul a jövőtől. Hangsúlyozom, hogy nem retorikai szintekről beszélek, hanem a cselekvés által kijelölt irányvonalakról. A többség által szó nélkül hagyott hazugságok hivatottak leplezni a mindennapok sivárságát és haldokló emberségünket. Arcátlanságról, mely arctalanná változtat mindnyájunkat. Amit és ahogy teszünk, akit és ahogy választunk megbélyegez, szintúgy az is, hogy bennünket nem érdekel semmi, csak a pillanatnyi igényeink minél teljesebb kielégítése. Mindent elnyelő tömeggé váltunk, gondolkodásra és intuícióra képtelen egyedek.
A most lezajlott választás is jól jellemez bennünket. Számomra nehezen felfogható, hogy az emberek többsége képes egy olyan jelöltre voksolni, akiről azt sem tudják, hogy kicsoda, - a Fideszesről ugyanis, ez nem derült ki - pusztán abból a megfontolásból, hogy neki a szimpatikus, avagy a legkisebb rosszat képviselő párt jelöltje nyerjen. Hogy ki jut a parlamentbe, az teljesen mindegy. Ezzel azt fogadják el, hogy mindegy ki fog bekerülni, a dolgok menete nem fog változni. Egyik kutya, másik eb. Ha ez így van, nem lenne elegendő minden pártnak egy képviselő, aki annyi gombot nyomogat, ahány mandátumot szerzett a pártja?
A modoroson azt hozták ki végeredménynek, hogy az elegem van a politikusokból formáció nyert. Sajnos ez csak részben igaz, mert a kerületben szavazók aránya, nem különbözik jelentősen az országosan megszokott átlagtól, sőt jelentősen magasabb, mint a mostani érában megtartott időközi választásokon tapasztalt érték. (Püspökladányban, az első fordulóban szavazók aránya csak 20%-os volt.) Az persze igaz, hogy ez egy tudatos kerület és a legutóbbi parlamenti választásokon kétszer ennyien voksoltak, azonban ez mégsem jelentős érv. Ha 20 % körül lett volna itt is, az már lett volna valami. De nem így történt.
Az eredmény belesimult az itthon megszokott menetrendbe, történhet bármi, azt kell tennünk, amit tennünk kell. Láthatjuk, hogy egy szépen feldíszített 22-es csapdájával van dolgunk. Kötelességünk szavazni, ha nincs kire, akkor is, kizárásos alapon a legkisebb rosszra. Ráadásul, ennek így kell maradnia az örökkévalóság végezetéig, mert ez egy isteni kinyilatkoztatás, vagy ateista változatában, a világegyetem egyik megváltoztathatatlan törvénye. Úgy tűnik, ezt valami felsőbb hatóság kényszeríti ránk, aki nem így cselekszik, azt elviszi a sátán vagy elnyeli egy fekete lyuk.
Rendben van, elég ésszerű magyarázatnak tűnt ez, úgy 1217-ig, azonban vegyük észre, hogy most 2011-et írunk! A magyar emberek túlnyomó többsége szájtátva bámulja a technika vívmányait, legfőbb kényszerképzete, mely egyúttal a jelenleg általánosan elfogadott mantra is, hogy az emberiség mindent képest megváltoztatni, kitalálni, sőt legyőzni! Ehhez nem szükséges mást tenni, csak AKARNI! Ha mindez így van, akkor megkérek mindenkit, hogy a techno-optimista hitrendszerét nagyon sürgősen ültesse át, a társadalmi konvenciók elpusztítását aktiváló ivarszervébe, és basszon a régi ideákra, méghozzá jó magasról!
Nem vagyok telhetetlen, első lépésként megelégednék a jelenlegi nomenklatúra (függetlenül attól, hogy ellenzéki, avagy kormánypárti) lombtárba helyezésével. Ha ez a lépés megtörtént, jöhet a drasztikusabb változtatás. El lehetne kezdeni egy más minőségű életforma kialakítását, mondjuk az uralkodó vallás likvidálásával. Könyörgöm, vegyük már észre, hogy a kapitalizmus nevezetű hitrendszer pontosan ugyanannyira káros, mint az inkvizícióval megtámogatott katolicizmus volt anno. Sőt, az eszközei sokkal kifinomultabbak, képes maga mellé állítani szinte bárkit, mivel az általa felkínált júdáspénz elfogadása követendő példának számít.
A kényelem és a fejlődés oltárán minden feláldozható, a jövőnket már felvonszoltuk a golgotára, a keresztek állnak, ha tovább haladunk a megkezdett úton, a szögeket is mi fogjuk beleverni. Hát kell ez nekünk?
