Hogyan legyünk boldogok? A széles körben megjelenő boldogtalanságot látva, közzéteszem a boldogság elérésének, tudományosan is alátámasztott módszertanát, mely alkalmazásával bárki boldog lehet. Ha mindez nem volna elegendő, kísérletet teszek a világon jelenleg elhatalmasodó boldogtalanság okainak a feltárására is. Nagyot harapunk, mert a boldogságra éhezünk!

Mindez miért? Mert óriási igény mutatkozik rá! Mostanság gyakran felvetődik körülöttem a boldogság kérdése, nehéznek tűnik a megszerzése, pedig nagyon egyszerű boldognak lenni. Furcsa birtokos szerkezet fejezi ki, mikor maga nem más mint egy szabadságfok.
A boldogság állapotában létezés nem jelent egyet a boldogságban úszással, mert az egy emelkedett, eufórikus állapot, ami állandó jelleget öltve szuicid hajlamúvá teszi az embert, hanem csak szimpla, pozitív előjelű közérzet. Mert a boldogság igazából ez, de a kultúránktól készen kapott felfokozott várakozásaink nem teszik lehetővé elfogadni ezt az egyszerű igazságot.

A következőkben levezetem, hogy boldognak lenni nemcsak jó, hanem rém egyszerű is, megvan a maga módszertana, amit követve garantált a siker. Tehát ez egy boldogságkalauz, de nem ám valami filozófikus, elvont idea, hanem egy gyakorlatias, tudományos tényekkel alátámasztott módszertan. Nem kevesebbet ígérek, mint azt, hogy aki követi a tanácsaimat, az eléri a boldogság ama fokát, mely az élet egyszerű, derűs kedveléséhez vezet, amelyben beágyazottnak fogja majd érezni magát a minket körülvevő világ szövetébe és elfogadja az életet olyannak, amilyen.
Ha mindez nem volna elegendő, felvázolok egy elméletet, amely megindokolja a mai tömegek boldogtalanságát is. A boldogsághoz vezető módszertan követésével azonban még ez a tömeges szomorúság, léten kívüliség is orvosolható, mindössze a követőknek kell elérnie a kritikus tömeget, ami után viharos gyorsasággal minden a helyére kerül, a Föld boldogságmámorban lebeg, a lakói, beleértve minden élőt és élettelent egyensúlyi állapotban léteznek a továbbiakban. Persze nem muszáj megfogadni az itt leírtakat, azonban arra azért felhívom a figyelmet, hogy a balansz kialakul e nélkül is, csak az emberiség számára ez utóbbi sokkal fájdalmasabb lesz. Viszont most ezt az eshetőséget ne fogadjuk el opcióként, ugorjunk fejest a pozitivizmus tengerébe és kezdjük meg utazásunkat a boldogsághoz vezető áramlatokon.

Mióta egyre nyilvánvalóbb az, hogy a korábban különállónak gondolt elő és élettelen entitások valamilyen módon össze vannak kötve, köztük láthatatlan, de erős kötelékek feszülnek, a tudósok egyre többet foglalkoznak a kapcsolati hálók életünkben betöltött szerepével. A vizsgálatok során nagyon érdekes megállapításokat tettek, melyek segítenek megérteni azt, hogy mitől válik boldoggá az ember.
„Minden egyes boldog baráttal az ember boldogságának valószínűsége körülbelül 9%-kal emelkedik. Egy boldogtalan baráttal pedig 7%-kal csökken.”[1]  A pénz ugyanakkor mindössze 2 %-kal emeli a boldogságszintet, ami szinte elhanyagolható és összehasonlíthatatlanul nagyobb energiánkba kerül a megszerzése. Te mit választanál, egy napi tíz mosoly vagy 8 óra kemény munka?

Emellett, nem csak az úgynevezett diadikus (közvetlen ráhatású), hanem a hiperdiadikus (tehát a közvetett, a közvetlen kapcsolaton túlmutató) kapcsolatok száma is befolyásolják a boldogságot, vagyis a barátaink barátainak az érzelmi állapota is hat a miénkre. Fokozható mindez azzal a kijelentéssel, hogy nem elég, hogy a barátaink barátainak jókedve legyen, hanem minél többen vannak, annál jobb a hangulat. Tehát a kapcsolati háló középpontjában álló egyén sokkal nagyon valószínűséggel elégedett az életével, mint aki a perifériákon tengődik, azonban az nem igaz, hogy egy kívülálló típusú személy nem lehet boldog, csak matematikailag sokkal kisebb rá az esélye, így a módszertan szempontjából eltekintünk ezektől a ritka és minden kétséget kizáróan rendkívüli belső tartással rendelkező egyénektől. Azért teszünk így, mert az ő módszerük sokkal nehezebben utánozható, kell hozzá egy meghatározó gyerekkori élmény, támogató személyek és nagyfokú szabadság, amit bepótolni nem lehet, így marad a helyettesítés. Nyugodjunk meg, az eredmény ugyanaz lesz.

Tehát ha eljutottunk idáig, akkor a módszertan egy jelentős részével már tisztában is vagyunk, azonban van néhány momentum, amit még mindenképpen tekintetbe kell vennünk. Azzal, hogy kapcsolatokat építünk, tagjai leszünk különböző, másfajta közösségeknek, csoportoknak. Önkéntelen kapcsolatépítés az is, ha elmegyünk egy céghez dolgozni, de maga a család is ilyen, vagy ha van hobbink, akkor a hasonló érdeklődésű emberekkel is egy különálló hálózatot alkotunk.
Nyilvánvaló, hogy mindegyik hálózat, személyiségünk egy más-más igényét elégíti ki, gyakorlatilag ez olyan mint a megtakarítások diverzifikálása. Ahogy nem szerencsés minden pénzünket ugyanabban az eszközben és helyen tartani, ugyanúgy rossz taktika mindent egy lapra feltéve élni. Nem jó, ha valaki kizárólagosan rabja a munkájának, vagy a családjának, mindennek helyet kell hagynunk az életünkben. Érzelmi befektetéseink így kamatoznak a legjobban, az élet egyik területén sem válunk szakbarbárrá, viszont a széleskörű kapcsolati hálónk lehetővé teszi a visszavonulásunkat, a befuccsolt területről egy prosperálóra. Ha elveszítjük a munkánkat és egy szerető család vár, mindez egy nagyobb vállrándítással elintézhető, mosolyogva, magunkban továbbra is bízva kereshetünk újabb kihívásokat az életben.

Azonban két fontos dologról szót kell ejtenünk, nem elegendő a közösségi médiumokban mostanság megszokott ismerősgyűjtögető életforma a boldogságunk kiteljesítéséhez. Világos hogy azok, akik ezt művelik ösztönösen megérezték, hogy mit is kéne tenniük az életükkel, azonban a megvalósításba óriási hiba csúszott. Hiába a több ezer virtuális ismerős, fabatkát sem érnek, ha nem tudjuk, hol vannak és milyenek. A barátaink (ismerőseink) fizikai távolsága ugyanis nagyban befolyásolja a pozitív érzelmi hozadékuk alkalmazását, hozzáférhetőségét. Egy néhány percen belül elérhető barát beváltja a hozzáfűzött reményeinket, egy ezer kilométerre élő csak a legritkább esetben, aki a virtuális térben lézeng, pedig szinte kizárt. Máshogy kell tehát magunk köré gyűjteni a pozitív töltésű ember-ionokat, fontos, hogy a kezünk ügyében legyenek, ha másképp nem megy, nekünk kell odaballagni ahhoz a bizonyos hegyhez, ahol tömegesen megtalálhatóak ezek az emberek.

Egy másik aspektusról is szót kell ejtenünk, feltűnhetett a távolságdilemmánál, hogy a közelünkbe tartott barátok azok nagy valószínűséggel ismerik egymás (egy részük bizonyosan), jó esetben van is köztük, tematikusan, bizonyos átfedésekkel valamilyen közvetlen vagy közvetett kapcsolat. Ez bizony így van, ennek felismerésével lassan el is jutottunk a törzsi berendezkedéshez, mely a lehető legnagyobb boldogságot tudja biztosítani az egyének. Furcsa, de igaz!
A tudományos kutatások ezt megerősítik, annyival kiegészítve, hogy a boldogság annál teljesebb, minél több sikeres (vagyis pozitív érzelmi töltettel rendelkező) hálózatnak a tagja az ember. Nem meglepő, ha azokra a kutatásokra gondolunk, amelyek bebizonyították, hogy egy ember cca. 100-200 másik ember sorsát tudja alaposabb követni, és ez egyből meg is határozza az ideális csoportlétszámot.
Azt is meg kell említeni, hogy ezek a hálózatok azért lehetnek sikeresebbek, mint az egyes egyedei, mert egy hálózat egésze minden esetben több mint a tagjainak az összessége. Elég arra az egyszerű példára gondolnunk, amikor valamilyen ételt főzünk. A gőzölgő hagymalevesben úszkáló póréhagyma, olvadt sajt, a só és a víz önmagukban, ha beleszakadnak sem tudják megjeleníteni, a vegyítésükkel létrejövő íz harmóniát.

Összefoglalva, a boldogság titka a következő:
Keress olyan barátokat, akik közel laknak hozzád és persze boldogok.
Alakíts olyan közösséget, amelyekben jól érzitek magatokat és a boldogság garantált. Sőt, ha ezt jól csináljátok, akkor a titeket körülvevő társadalmi csoportok többsége is átveszi ezt az attitűdöt, amitől létrejön egy összetartó és elégedett nagyobb közösség.

Jogosan kérdezhetitek, ha mindez ennyire nyilvánvaló, miért nem valósult még meg a tökéletes boldogság a Földön?

Ez a kérdés nehezebbnek tűnik, pedig alig valamivel nagyobb kihívás a megválaszolása, mint annak, hogy miként legyünk boldogok.
Az okok keresésénél vissza kell térnünk néhány gondolat erejéig a múltba. Az öntözéses földművelés feltámasztásával megjelent a felesleg. Ez nemcsak amolyan véletlenül vagy megjelent, vagy nem, hanem a módszerből következő – a föld értékeinek módszeres kizsákmányolása miatt fellépő – szükségszerűség. Amint ez megtörtént, megkezdődött a mai napig tartó hajsza a javak és a hatalom birtoklásáért.

A törzsi közösségek korábban jól működő, évezredek alatt kialakított, önszabályozó élete alapvetően változott meg a élelmiszerfelesleg megjelenésével. A felhasználásra nem kerülő rész birtoklása, egyet jelentett a kényelmes lét ígéretével. A felügyelőnek nem kellett a fáradságos munkával vesződnie, sőt, képződő mennyiség egy idő után azt is lehetővé tette, hogy maga mellé vegye az erőszakszervezet kezdetleges képviselőit is, akik nem engedtek korlátlan hozzáférést az egyszerű földműveseknek. Ez így túl durva lett volna, korai eleink nem voltak sem hülyék, sem érzéketlenek. A faragatlan elnyomókat már akkoriban sem szerették, ezért azoknak ki kellett találni valami igazán remek dolgot, hogy az elnyomás ideológiailag indokolható legyen. Sikerült nekik, megjelentek az intézményesített vallások, melyek enyhítették az elnyomás tüneteit, indokolták az eljárás szükségszerűségét. Természetesen meghatározott zsákmányrészért.
Kik voltak azok, akikből az elnyomók lettek? Hát persze hogy a tesztoszterontúltengéses férfiak, akik ugyanúgy megvoltak a hagyományos típusú törzsekben is, azonban a szerepük kimerült rituális háborúkban való részvételben. A hatalmaskodásukat jól felépített szabályok korlátozták, végső esetben meg egyszerűen elzavarták a renitenseket. A birtokviszony megjelenése mindezt teljesen keresztülhúzta, létrejött a hatalommániás kisebbség vallás által támogatott uralma, a többség felett.

A történelem felidézésére azért volt szükségünk, hogy megértsük miért jutottunk el idáig, a kisebbség nehezen indokolható, megújuló hatalmaskodását megszülő, lappangó elnyomásig.
A ránk ható hitrendszer az idők folyamán nem sokat változott, inkább csak kiegészült, formálódott. A hagyományos vallások konkurenciájaként, mindez annak kiegészítéseként, megjelentek a fogyasztás mindenhatóságát és a csúcsra jutás illúzióját hirdető tanok.
Ezek az üdvözülést a földi javak minél nagyobb mérvű birtoklásával ígérik, azonban a gyökereinket nem tudjuk kitépni, az újkori konzumvallások a régmúlt intelmeiből cseperedtek naggyá, feledést kínálva a nyugati civilizációt megnyomorító dogmára, mégpedig arra, hogy az ember eredendően bűnös.
Mikor egy kritikus tömeget hitte ezt, a világ kezdett határozottan rosszabb hely lenni. A megváltás ugye először csak a papok kézétől válhatott valósággá, majd az időközben végbement reformoknak köszönhetően ki-ki önmaga is részesülhetett az istennel való találkozás kegyében. Mostanra átéltünk egy szexuális forradalmat, beköszöntött a globalizáció és nagyon úgy tűnik a tömegek számára legvonzóbb eszme a nyugati társadalmak protestáns életfelfogása lett, melyet valami demokratikus mázzal körbelocsoltak, hogy úgy tűnjön ez nem vallás, hanem csak filozófia.
Pedig jobb, ha valódi természete szerint gondolunk rá, hiába szabad a gyarapodás, sőt a derék polgár erre tudatosan törekszik is, azonban a lelkiismerete nem lehet nyugodt, eredendő bűnben él, az egész őt körbevevő világ ilyen, ami meghatároz bizonyos dolgokat.

Akármit tesz az ember, nem rajta múlik a dolog, a többi bűnös elcseszi a dolgokat. Muszáj vagyont felhalmoznia, mert ha nem igyekszik eléggé, a többiek elszedik előle a javakat. Csak isten bocsáthat meg, de az ember akármit csinálhat, ő úgyis megteszi, így a felelősség kérdése tisztázva, elég egy jól időben elmondott fohász, a bűnbocsánat máris a tarsolyban.

Egy állandó lelkiismeret furdalásban élő nép tartósan nem lehet boldog, egy a saját tetteiért felelőséget nem vállaló társadalom, szükségszerűen boldogtalanságra van ítélve. Ha visszatérünk gyökereinkhez, a pozitív gondolatok erősítéséhez, az értelmetlen hajsza helyett a barátságok és közösségek ölelésébe, továbbá elfogadjuk, hogy az írás első részében említett kapcsolatok, nemcsak az ember és ember között állnak fenn, hanem a világ minden olyan részével, amellyel az egyén kapcsolatba kerül, akkor el lehet érni újra a kritikus tömeget, mely megváltoztatja az uralkodó kultúra észjárását, lesöpri káros dogmáit és helyettesíti egy életigenlő felfogással.
Nem lehetetlen megvalósítani, mindenki kezdje saját magával.
Keressen barátokat a lakóhelyén, beszélgessenek és mosolyogjanak. Ha nem értesz egyet valamivel, amit a másik mond, akkor nevess rá. Szívből és örömmel. A változatosságnak adóztál csodálattal, örülj annak, hogy nem csak a te egysíkú gondolataid léteznek. Mond el te is a gondolataidat és ne várd, hogy mindenben egyetértsenek veled.
Végül köszönd meg a másiknak, hogy rád áldozta az idejét és figyelmét.
Ha így teszel, nemsokára mindannyian egy új világban ébredünk.

Mindezen gondolatokat az alábbi művek inspirálták:

Nicholas A. Christakis – James H. Fowler: Kapcsolatok hálójában
Barabási Albert László: Behálózva
Barabási Albert László: Villanások

[1] Nicholas A. Christakis – James H. Fowler: Kapcsolatok Hálójában, 67. old.