a szarka földön kapirgál és felém bámul
kráterben megbúvó férgek után kutat
a kikötött kutya szemei, zavartan csillognak
riadtan várja parancsolóját, a továbblendítő ukázt
a lépések zokogó zaja
elhullatott részek, a súlyok eltávoznak a talpakból
ott maradnak a légben, nem látszanak
a kuka vigyora, rajta az izompálcika
emberként röhög, élettelenül merev
a magány ellenszere
kiplakátolt felhívás
van esélyed neked is, nem kell egyedül lenned
valaki mégis elvonulna