Turistantizmus. Az emberiség felfokozott vándorlási kényszere folytán létrejött, össznépi vakucsattogtató mozgalom. Mindez napjaink természetes velejárója, mégis sokak szemében gerenda, kivéve, ha saját maguk utazgatnak. Mihez kezdjünk ezzel a félelmetesen bárgyú tömeggel? Elözönlik legszebb tereinket, pimaszul mosolyognak asszonyaikra, felzabálják szent nemzeti étkeink. Orrba verni őket mégsem lehet!
Az ma már közhely, hogy máshol mindig minden sokkal szebb, jobb, zöldebb. Még inkább jellemző ez hazánk feltűnően hátrányos helyzetű régióira. A teljesség igénye nélkül a pesszimista turistagyűlölet főbb helyszínei: Magyarország, satöbbi.
Be kell látnunk, hogy az idegenekkel szembeni ellenérzés kialakulása nem újsütetű dolog. Ellenkezőleg! Mélyen gyökeredző, történelmi hagyományai vannak. Az évszázadok során minden jelentősebb kultúrának megvoltak a maga kedvenc kirándulóhelyei, legyenek akár barbár keleti tatárok avagy nyugatról jött nagyszájú németek. Történetesen ezeknek a rokonszenves népeknek, valamiért közel állt a szívükhöz kies hazánk, így előszeretettel választották úti célul a Kárpát-medencét. Azonban hiába a sok közös élmény és a gyakori kontaktus, manapság mégis azt látjuk, hogy az ellenérzések általánosak a messziről jött emberek irányában.
Hogy miért van ez így? A szokásos emberi gyarlóság. Azon lehet vitatkozni, hogy a vendéglátók avagy a vendégek tudtak jobban kitolni a másik féllel, azzal azonban hiba volna, hogy a cél mindig ez volt. Megtollasodni, avagy ingyen nyaralni. Mindkét dolog jól hangzik, csakhogy egyszerre nem működik.
Vegyük példának a török turistákat. Egy időben nagyon felkapott lett körükben Magyarország. Régi hagyomány nálunk a széthúzó társadalmi berendezkedés. Ennek eredményeképpen olcsó és kellemes üdülőhely benyomását keltette az ország a kegyvesztetté vált szpáhik, bégek és egyéb hasonszőrűek számára.
Egy jó kikapcsolódás alapvetően négy tényező függvénye:
1. kaja
2. pia
3. társaság
4. időjárás
A fontossági sorrend felállítása ezek közt egyéni preferencia dolga, ezzel bíbelődjön el mindenki önmaga. Azonban ha ezek rendben vannak, a vakáció igazán kellemes emlékké válhat. Nézzük, mennyiben felel meg hazánk ennek a négy alapvető jellemzőnek, tegyük mindezt szeretett török vendégeink múltbéli nyaralási szokásainak feltérképezésével. Egy korabeli török utazó nemrég fellelt emlékiratai jelentik a téma leghitelesebb forrását, álljon itt egy részlet a beszámolóból:
„Az időjárás errefelé (Mo. – a szerk.) alapvetően barátságos, régen is így volt, most is így van. Ha esetleg télvíz idején mégis befagyna a hátsónk, a hideg ellen remekül lehet védekezni egy kis testmozgással. Nagyszerű átmozgató edzés a magyar szüzek megerőszakolása, elég csinosak bár fürgyeni nem nagyon szeretnek. Férfierőnk kiteljesedése után az imígyen elpuffogtatott energiáink visszaszerezhetőek, egy mennyei paraszti lakoma bekebelezésével. Legjobb, ha mindjárt a szűzlány apjának a padlásáról raboljuk el az elemózsiát. Azok után, ami történt, úgy sem lesz kedve az evéshez. Ostoba hitük szerint, ez ízléstelen volna ugyanis.
Ha a nyáron érkezünk eme vidékre, akkor a friss szalma kínál remek lehetőségeket az idő eltöltögetésére avagy elbaszására. Ha többen vagyunk, akkor egy egész falut is érdemes becserkészni, változatos pásztorórákban lehet részünk a helyi menyecskék jóvoltából.
A jókedv elkerülhetetlenül meglátogat, ha egy kis magyar borral vagy szabolcsi pálinkával próbáljuk a feledést megkönnyíteni. A legutóbbi bögyös szőke, az a piszok, teljesen összetörte szívünk, a hálátlan fogta magát és megszökött egy dervissel. Az ilyen nyomorúságok és az elkerülhetetlen honvágy nélkülözhetetlenné teszi a jóféle italok gyakori utántöltését. Az igazán professzionális utazók, a nyaralásuk teljes időtartama alatt delíriumban léteznek. Az ember szíve úgyis gyakran fagyos, amit a derűnedvek csordogálása megvidámít, szerethetővé teszi ezt a galád életet és a kegyetlennek tűnő heyieket egyaránt. A szolgálóknak odavetett kiszáradt konc, maradék korty az üveg alján meglágyít szívet, lelket. Közös zokogás a soha be nem teljesült értelmetlen álmokért. Reggel úgyis minden normálissá válik, a szolga gyilkolni akarja a gazdát, aki cserébe viszont megalázza, amikor csak teheti. Végül is jogos igényünk ez, hiszen nyaralunk.”
Az idézetből látható, hogy a török turisták nemegyszer visszaéltek a vendégjoggal, ami mély nyomokat hagyott az ily megaláztatásokon átesett nép szeplőtelen lekén. Ráadásul nem ők voltak az egyetlenek, a letelepedésünk óta folyamatos az áradat. Nem sok köszönet volt eddig belőlük.
A turistantizmust kísérő negatív attitűdök ezért főképp, a régmúlt barbár szokásjogából eredeztethetők. Sokan jöttek, sokat akartak, nem kérdeztek, csak elvettek és raboltak. Mindez manapság kicsit másképp zajlik. Jönnek ugyan, egyre többen és egyre messzebbről, azonban már nem tehetnek meg velünk bármit! Az első éjszaka joga visszaszállt az ifjú férjelöltre, a legjobb falatok hazai gyomrokat táplálnak, a mézédes Tokaji esszencia magyar torkot simogat. Kivéve persze, ha megfizetik.
A nagyvonalúság eszméje mindig lelkes követőkre talált hazánk állampolgárai körében. Nem tehetünk semmit, ha egyszer az a szerencsétlen idetévedő félnótás, az ismételten megszűziesedő falu ribancáért hajlandó elővenni a pénztárcáját, akkor elégítsük ki az igényeit. Ki bánja? Férje annak, rendes ember úgyis csak akkor lesz, ha a hozományába bele lehet fulladni. (Pénzeszközöket értve ez alatt természetesen – a szerk.) Az érdek tehát ilyenkor közössé válik, ki hamvasnak mondott pinát kínál, ki pedig ilyet óhajt. Mindkettejükben mély vallásos meggyőződés munkál, kibékítve ezáltal a korábban egymásnak feszülő ellentéteket.
Ha pedig a mélyen tisztelt turista úrnak esetleg részegedni támadna kedve? A gazda egyetlen szűz leánya már világ csúfságára odalett, most pincéjének ékessége is legyen a haramiák nyeszlett utódainak martalékává? Végül is egyetlen esetben talán lehetséges ésszerű kompromisszumot kötniük a feleknek. Ez az egy eset akkor válik nyilvánvalóvá, ha az elkorcsosult gazdag világjáró a bugyellárisát előveszi. A magyar pincék őrzője először elcsodálkozik, hogy a másiknak mekkora, aztán eszébe jut, hogy neki is lehetne az.
A gyümölcsöt a maga pőreségében szinte lehetetlen pénzzé tenni, az ellenértékül odavetett fillérekkel törölje ki a zöldséges a seggét! Borrá erjesztve, dühödt pálinkává párolva viszont a maguk azonnaliságában kéjelgő lehetőségek törzsi távlatokká szélesednek. Ráadásul még itt van ez a féleszű pénzes turista úr is. Meg fogja ismerni a magyarok istenét! Mert meg kell neki ösmernie! Ha már a multi a magyar borért is csak éhbért hajlandó fizetni, most majd megmutatjuk, mit tud ez a megnyomorított magyar nép.
- Ülj le, plíz uram! – már invitálja is, kezében átlátszó demizson, annak belsejében fortyog már a házi szilva, mérgét kitölteni készül. Poharat tol az idegen elé, meglódítja a kancsót, csurog a nedű bőven, a gazda mosolyogva bíztatja: - Igya no! Fenékig! – azzal magának is tölt, kevesebbet és a gyengébből. Aztán jön az egészség, meg a nyelés és az elkerekedett szemek. Ilyen fokú alkoholtartalomra általában nincsenek felkészülve a nyugatabbról jött pénzes pajtik. Először kénytelenek kitörölgetni, a visszafojtott lélegzett miatt a szemeik sarkából kibuggyanó könnyeiket, majd óriási sóhajjal levegőt juttatnak a felgyulladni készülő gyomruk tájékára, amitől a pálinka olyat rúg, hogy a szomszéd falu határában is dőlnek a kerítések. Itt marad egy rövid másodperce az idegennek, józansága ugyanis ennyi idő alatt oldódik fel a pálinka akaratában. Ebben a minutában bevillan, hogy jajj! Aztán a továbbiakban a házi szilva lesz az úr. Gondolkozni ezentúl, csak az ő engedélyével lehet! Őt meg úgyis a gazda tanítgatta. Hamis, persze hogy az. Milyen lehetne? Labancok ellen, kuruc pálinka. A kopasztás innentől már semmiség.
Az imigyen örök baráttá lett idegen, még aljasodott állapotában hajlandónak mutatkozik megvásárolni az elmúlt évek eladhatatlan, és valljuk be nem is túl jól sikerült borkészletét, unszolni elegendő annyival, hogy teletöltjük a poharát.
A harmadik után aztán ráeszmél, hogy ez itt nem játék! Még kettő ilyen és vagyona térítésmentesen a gazda nevére száll, mellé grátisz adja majd lányainak legféltettebb kincsét is. Utolsó erejével, valahogy aztán kihátrál az üzletből, hogy aztán nyaralása végéig ki se dugja a fejét kényelmes ötcsillagos odújából. Senki nem mondta, hogy az élet habos torta. Felénk úgy tartják, szabolcsi kevert.
No, ugye hogy lehet szeretni a turistákat? Azok is rájöttek, hogy jobb békével elszedni a javakat, mert az manapság sokkal illendőbb. Meg aztán milyen jó is megismerkedni egy ilyen nagyszerű nép kultúrájával, mint a magyar!
