Lezúzott elmém ébredezik. Jelek érkeznek valahonnan, cselekvésre ösztökélnek. De annyira homályosak, hogy fogalmam sincs mit kéne tennem. Biztos, ami biztos, elkezdek rettegni.
1. riadalom
Fekszem az ágyon, puha női kezek gyilkolják ki a szememből fáradságot. Bezártan bámulom szemhéjam belső falát. Némi fény átszűrődik a vékony bőrrétegen. A kéz mozgásával szinkronban játszadoznak az árnyak a látásom maradékával. A fény megpróbál betörni a fejembe, de a kezek szigora megakadályozza. Így megy egy darabig, közben ellazulok, a lélegzésem lelassul, tagjaim ernyedten pihennek körülöttem.
Egy apró változást érzékelek. Az árnyak gomolygásba kezdenek. Koncentrálok, hátha ha valami érdekes történik.
A kusza vonalak váratlanul egy óriási szemmé rendeződnek. A sötétségbe félig beleolvad, nem tartozik sem élőhöz, sem holthoz. Nem egy konvencionális látószerv, a fehérje rész számos bordó-fekete örvénylésből tevődik össze, a szemgolyó ugyanilyen, csak az egész egy nagy örvény, a két részt éles fekete kontúr választja ketté. 
Azonban a legérdekesebb a pupilla, egy fekete lyuk. Nem tudom, kitől tudom meg, de ettől még az elmémbe villan. Ez egy átjáró, nekem alkotta meg valaki és most itt van. Egy dolgom van, behatolni a belsejébe. És ez nemcsak egy kósza érzés, hanem egy sürgető vágy. Tudom, hogy a másik oldalon látóvá válhatok, olyasmi vár, amit mindig is szerettem volna. Hogy mi az, nem tudom, vagyis csak sejtem.
Önmagam és a teremtés egyszerűsége üzent, ideje tovább mennem az úton, ők segíteni akarnak. De kedvesek, valami egyszerűbb módot nem találtak?
Mindegy, ez van, sietnem kell. ez is a tudás része, mert a látomás nagyon bizonytalan, ide-oda úszkál előttem. Próbálom magam a közelébe helyezni. A régi fogalmak a menésről, repülésről vagy effélékről ugyanis nem használhatok, Egy bennem létezőbe kívánok behatolni. Hogy a francba kell? A szem megremeg, lassan összeolvad a háttérrel és mielőtt sikerülne megközelítenem, teljesen eltűnik.
2. riadalom
Két napja reggelire áhítozva betértem az egyik Sparba. Bent észrevettem egy almát, magamhoz vettem. Lemértem, az árcímkét a kezemre ragasztottam. Gyűlölöm ugyanis a zacskókat. A többi holmit is összeszedtem, majd folytattam az utam. Másnap reggel ugyanígy jártam el, lett egy almám és némi egyéb táplálékom. A legnagyobb meglepetés akkor ért, mikor rápillantottam a címkére. Az alma súlya pontosan 0,200 kg volt. Ami legjobban megdöbbentett, hogy előző napon is pontosan ekkora almát választottam.
Mekkora az esélye, hogy kétszer ugyanaz megesik?
Gondolkoztam kicsit a dolgon és ezek jutottak az eszembe:
- Vannak dolgok, amik nem változnak. Ha ez így van, nekem kell változni.
- Vannak dolgok, amik megméretettnek és se könnyűnek nem, se nehéznek nem találtatnak, hanem csak egyszerűen csak 20 dekásak.
- Ugyanaz az út, ugyanoda vezet.
3. riadalom
Minap a kocsim egy mély hörgés után úgy maradt. Lyukas kipufogó miatt, olyan lett mint egy gőzmozdony. Téli reggeleken mindenfelől dől belőle a gőz. Persze fűst, de akkor olyan ártalmatlan vízpárának látszik. Először azt hittem, hogy szívat, vagy nem tetszik neki a ridegtartás és néhány napra fűtött wellness-szervizbe kíván regenerálódni. Ebben a gazdasági helyzetben! Érzitek, hogy elég abszurd a felfogása? ! Hülye picsa, ezért nem tehet róla. Gondoltam ráér a dolog, addig összeharácsolok némi készpénzt.
Pár nappal később egy ismerősömmel beszélgettem az utcán, mikor valahogy a gumikra terelődött a szó. A kocsi mellettem kussolt, ezért az övével kezdtem példálózni. Pofázom a sületlenségeimet, mikor megszólal a csávó, közben a jobb elsőre mutogat: - Te, az rohadtul el van kopva.
Mi? Az nem lehet, nemrég cseréltem! Odanézek és tényleg. Ez a furmányos szuka, mármint a kocsim, tényleg nem tágít.
Megadtam magam és elvittem a végszereldébe. A doktor bácsi megvizsgálta, de diagnózissal csak később bíztatott.
Ma megjött az eredmény. Az első tengelynél nagystílű bizontrópikus elváltozásokat találtak, ami miatt operációra volt szükség. Ellenkező esetben – legalábbis ezt hazudta a mechanikus úr – az életem került volna veszélybe.
Utólag látom, hogy a jelek finoman bontakoztak ki kelyhükből, megszólítottak, majd kitartóan taszigáltak a biztos megmenekülésem felé. A kocsim is megérdemel egy olajtócsás csókot, vastagon benne volt a dologban.
