Azt megszoktam már, hogy a környezet aktuális állapotára vonatkozó nézeteim miatt szellemi fogyatékosnak tekintenek gyakorlatilag az ismeretségi köröm 95%-ában, amihez ha hozzászámítom a komplett családot is, akkor kiderül, hogy ez az arány kicsivel kevesebb, mint 98%. A maradék 2% a bizonytalanok táborát erősíti, ők még nem döntöttek.
Korábban az a kérdés még erősen foglalkoztatott, hogy én vagyok-e az a bizonyos egy hülye, aki az autópályán a forgalommal szemben halad, avagy a többiek azok? Mostanra ez elmúlt, mert lényegtelenné vált. A hírek, a tudósítások egyértelműen jelzik, hogy ez a téma az embereket nem foglalkoztatja, egy elferdült gondolkodású szekta agyrémének tartják a környezetért való túlzott aggódást, tiszta erőből tagadják az emberi tevékenység súlyosan romboló hatását. Mindez nem egyéb, mint a jólétért hozott elkerülhetetlen áldozat, mely még a negatív hatások ellenére is bőven megéri.
Minden rendben van tehát, a nagyszerű emberiség kézben tartja a dolgokat, ha vannak is problémák, ezek mind megoldhatók, hetente fedeznek fel egy új, minden korábbinál hatékonyabb víztisztító berendezés, nemesítenek óriási hozamú haszonnövényeket, mely az élelmezési gondokat most már egészen biztosan megoldja.
A piaci szereplők, a világ mainstream része, nem hajlandó elismerni, hogy egy erőforrás válsággal állunk szemben. Tökéletesen normálisnak tekintik továbbra is azt, hogy a javak óriási távolságot megtéve vándorolnak a többség felől a kisebbség irányába, ami egy óriás erőforrástranszfer. Ahová áramlik ott ez természetes, ahonnan pedig jön, ott az emberek megszokták, hogy az elmúlt évezredben nem voltak kíváncsiak a véleményükre, sőt az életük is teljességgel érdektelennek számított.
A vezetők és döntéshozók foglalkoznak az államok és vállalkozások jólétével, amit a lakosság életszínvonalával mosnak össze, azt állítva, hogy amennyiben az államadóság megszűnik, ami csak rendkívüli és évtizedekig tartó áldozatvállalás mellett lenne elméletileg is lehetséges, akkor mindenki számára beköszönt a szép új világ. Nevezhetjük Kánaánnak is.
A következő elvárás fogalmazódott meg azok szájából, akiket nevezhetünk globális elitnek, akik mindössze egy tekintetben magasodnak ki ők a tömegből, ez pedig a jövedelem. A földi javak kizárólagos birtokosai, melyeket kitalált játékpénzek segítenek nyilvántartani, elvárnák a többiektől, hogy a fogyasztói társadalomban szocializált tömegek vágjanak mindehhez jó képet, majd úgy ötven évig fogják be a pofájukat és húzzák össze azt a nadrágszíjat.
Fiatalság kultusz, újdonságkeresés, azonnali avulás miatti szeméttengerek, kényszeres divatkövetés és agybetegségekre hajlamos sznobizmus mellett a tömegek szorítsák össze a fogukat, közben mosolyogjanak és integessenek, ha megjelenik az elit luxusverdában feszítő tagja, akire ugye mindezek a szörnyűségek természetesen nem vonatkoznak.
Ne legyen a szívetekben irigység! Óv a vallás, csakhogy nehéz ám ezt megtartani, ha állandóan szem előtt vannak az emberekre aggatott beteljesíthetetlen álmok.
Mivel a globalizált világban a létezés értelmét sikerült árcédulák szintjére degradálni, ezért senkitől nem várható el, hogy lemondjon a korábban évtizedeken keresztül belésulykolt álmairól, a megszokott kényelméről és úgy általában semmiről. Ha nekem azt mondja valaki nap, mint nap többször is, hogy én egy kivételes elme vagyok, akkor egy idő után el fogom ezt hinni. Ez már bekövetkezett, ami a bekövetkező események kimenetét rendkívüli módon fogja súlyosbítani. Azért mert senki nem lesz felkészülve rá, aztán meg azért, mert eleinte olyanoktól várja majd a segítséget, akik a fülébe sugdosták az illúziókat. Van egy kis gond azzal, ha az álmok sehogyan sem akarnak teljesülni. Míg néhány évtizeddel ezelőtt a többség ebbe beletörődött, manapság ez már nem megy. Tombol az erőszak, sokan gondolják úgy, hogy bármi áron, de meg fogják szerezni azokat a javakat, melyeket birtokolni akarnak.
Hiba volna azonban mindent a hatalmasságok nyakába varrni, a felelősség közös, részese mindenki. Mostanára kezd kiderülni, hogy amit eddig sikernek gondoltunk, nem egyéb, mint egy szépen csomagolt méregfiola, amit lassan le kell nyelnünk.
A világ eközben halad a maga útján. Hogy merre? Amerre eddig is, a totális összeomlás felé. Néha még felbukkan még egy-egy józanabb hang, amire senki nem figyel igazán, egyébként meg mindent elborít a csodavárás. Valahogy senki nem akarja elhinni, hogy csupán egyetlen lépésre vagyunk a szakadéktól. A csodavárást érdekes módon rendkívüli pesszimizmus és bizonytalanság kíséri. Még az olyan, korábban biztonságosnak gondolt befektetések, mint az arany, rendkívüli bizonytalanságot hordoz magában, hatalmas volatilitás mellett, épp elmével nehezen megmagyarázható árfolyam ingadozásokat láthatunk. Az iránya mindig attól függ, hogy a héten mennyi kokaint szívtak a vezető brókerházak agyonfizetett alkalmazottai. Kialakult egy végtelenített utazás a pénz templomaiban, egy bad trip, ahol új és visszatérő félelmek uralkodnak el a bődületes virtuális pénzeket mozgató embereken. Azokon, akik kontraszelektáltan bevallottan pszichopaták. Nem is lehetnének mások amúgy, ekkora hatalommal a kezében kevesen őriznék meg a józan eszüket. Vagyis nekik azt mondták, hogy óriási a hatalmuk és a szereplők ezt el is játsszák.
Ebben az őrült színjátékban elvesztek a biztos pontok, bevonták a közönséget is a játékba, így az is hamar elvesztette a józan eszét. A végtelen növekedés ábrándja kiszabadult, elszálltak a lakásárak, a vállalati profitok, a prémiumok és minden más is. Na meg a hitelek is. Még azok is hittek a visszafizethetőségükben, akik zárt banki tárgyalókban kitalálták a problémás hitelek becsomagolása nevezetű játékot, majd mindehhez első osztályú minősítést szereztek a boldogan ajánlkozó hitelminősítőkkel. A kockázati étvágy folyton csak nőtt és úgy tűnt, hogy semmi sem tudja csillapítani. Még az egyszerű emberek is olyan ügyletekbe kezdtek, ami jóval a lehetőségeiken túl voltak. Mindezt azért, közösen álmodták egy álmot.
Azóta, mint értesülhettünk, ez a dolog nem jött be, valahogy bebizonyosodott, hogy égig érő fa nem létezik, még akkor sem, ha ezt a nagyszerű és hipertalálékony ember így gondolja.
Ami ezután a válság után maradt, az a bizonytalanság. Sikerült megingatni minden korábban stabilnak tűnő pillért. Sem a dollár és egyúttal Amerika, sem az arany, sem semmi nem biztonságos immár. A kétely ott maradt mindenhol.
Ilyen előzmények után teljesen helyénvaló, hogy kialakult a félelem és reszketés a tőzsdéken, azonban ma mégis a legtöbben úgy gondolják, hogy az ébredés után egy kényelmes és rendezett életben fogják magukat találni. Nagy lesz a meglepetés, ha egy totálisan szétvert szállodai szobában, a kezükben pisztollyal ébrednek, amiről ráadásul azt sem tudják, hogy a korábbi zavaros elmeállapotukban maguk ellen akarták fordítani, avagy esetleg egy magukhoz hasonló ámokfutását remélték megakadályozni vele. Semmi nem világos, csak az, hogy az ébredés után nem biztos, hogy lesz tovább. Lehet, hogy szerencsének kell tekinteni a még kézben lévő fegyvert, levonni a konzekvenciákat és megszabadulni ebből a földi pokolból. Mármint abból, ami brókerek rémálma után vár a világra.
A józan gondolkodás láthatóan kiveszőben van a világból. Ha a többség azt gondolja, hogy gazdasági növekedés hiánya, avagy a GDP csökkenése jelenti a legfőbb problémát és nem az élővilág pusztulása, a termékenység drasztikus csökkenése a táplálékláncba bejutott és az élő szervezetekben lerakódott mérgek miatt, akkor az emberiséget őrültnek kell nyilvánítani. Ha a talajerózió és a sok helyen állandósodó vízhiány helyett a tőzsdei árfolyamok és a hitelek miatt aggódik, akkor magára kell hagyni a kényszerképzeteivel. Felépített egy világot, amiben ugyan nem érzi magát annyira jól, ennek ellenére foggal-körömmel védelmezi.
Természetesen egy őrülttel nem vitatkozik az ember, mert az őrület ragályos. Mégis foglalkozni kell a kérdéssel, mert a többségi társadalom által hozott döntések és viselkedési minták sajnos kikerülhetetlenül hatással van mindenkire.
Viszont most nagyon úgy tűnik, fordul a kocka, ami eddig egy szűk kisebbség lázálmának tűnt, az hamarosan megszületik, mint aktuális valóság. Ráadásul még az is könnyedén megeshet, hogy rosszabb lesz, mint a legsötétebb víziók. Ennek egyébként egyáltalán nem örülök, tenni ellene meg nem tudok. Ez esetben szerintem érthető, hogy a 98% által irányomban megfogalmazott kritika tökéletesen hidegen hagy.
