Az emberi civilizáció legveszélyeztetettebb központjából posztolni a klímaváltozás hatásairól, igazán pikáns módja a nihil bornírt és lehangoló kifejezésének. Egy életképtelennek minősített, valójában minden szükséges eszközzel rendelkező egyén inkább maradjon csöndben.
A civilizáció legmagasabb fokán, a guanóhalmon állva, időnként sanda pillantásokat vetve süllyedni belé, természetesnek látszik, hogy a zuhanás is innen lehet a legfájdalmasabb. Hisz ez egyszerű fizika. Azon kevés törvényszerűségeknek az egyike, amelyek a világmindenség működését szabályozzák. Az elődeink által összehordott guanó halomhoz hozzátesszük azért a magunkét is.
Laposföld hívő, gravitáció tagadó embertársainkat most elegánsan nem tekintem a civilizáció részének. Hiába, jobb az óvatosság, mert a guanó akaratlanul is a cipőnk talpára tapad.
Kétféle ember létezik. Az egyik még nem akar tenni semmit, a másik már nem.
Tulajdonképpen mindkettőjüknek igaza van, a várható eredmény tekintetében nincs igazán különbség.
Ha létezne harmadikféle, aki most akar cselekedni, az sem változtatna a klímaváltozás hozzáállásán. Konzekvensen ki akar pusztítani élőlényeket.
Arra kell gondolnom, hogy a klímaváltozás nem igazán szimpatizál a fingó-böfögő létformákkal, ellenben a mikroszkopikus létezésnek nagy kedvelője. Csodálójának nem nevezném, mert a múlt történései és az eljövendő szép napok ígéretei erős cáfolatai lennének mindezeknek.
Hozzáállása érthető. A zajos, koszos és látszólag logikátlan egyedek mind elég nagyok, viszont emiatt megvan az az előnyük, hogy kölyökkorukban cukik, ki ne érzékenyült volna el cuki kismacskák vagy kutyakölykök fotója láttán.
A klímaváltozás egyéni preferenciáit nem boncolgatnám tovább, eddig öt véres kihalási esemény során elégíthette ki vérszomját, és komolyabb szimpátiát eddig nem sikerült kiváltania maga iránt.
Elhamvadt a mindent felemésztő maghasadás beindulását követő hidrogén-sikolyban.
Nem maradt más utána, csak kiégett fűtőelemek és folyamatos fejfájást okozó helyhiány. Bárhová teszem, a determizmus szigora fejcsóválva emlékeztet: az ott nem lesz jó.
Na igen, ezt mindjárt gondoltam. De akkor hová tehetem?
Szorongó szégyenérzet kísért, amiért a kuckós csokinyalogatásra csak egy sugárzó atomtemetőben kerülhet sor.
A súlyos DNS roncsolódás elkerülhetetlen. Túlélők nincsenek.
A kísérlet bizonyítása sikertelen, de ez nem befolyásolja az EU források folyamatos lehívását.
Vannak medveállatkák - mostanában még csekély intelligenciával megáldva, viszont irigylésre méltó eposzi jelzőkkel jócskán teleaggatva, nagymenő ökológiai fülkében ücsörögve.
A sokat tűrt, reziliens állatka amúgy képtelen bármire az élésen túl, talán ez a bosszú az általa elfoglalt ökológiai fülke túlzott méretéért és azért is, mert nem engedi magát micimackó-állatnak nevezni.
Puszta sznobságból.
