A kudarcok napja, melyiket lehetne kiemelni?
Talán mindegyiket, hogy meg ne sértődjenek!
A torz, rekedt sikolyok völgyét megpillantva, kerülni kezdenek az emberek
Olyannyira taszító vagyok, mocskos és hitetlen
Elképesztő
De ők látják, ezért kerülnek
Az unalom belém mar, nincs nyoma, nem látod
Türelmetlenségem veled szemben megmutatja
Gyorsan mondd és ne legyen kellemetlen
Azt azonnal megbosszulom, könyörtelenül eltiporlak
nem nézek következményt, az emberek azt hiszik kurva okosak
Én nem hiszem ezt, korlátolt és beszűkült fájdalom vagyok
Mellkasomban a nyomás uralkodik, rajtam meg a pánik
nem a szívem kalapál, az már rég elrohadt,
hanem valami szorongatja, levegő sincs elég
depressziósnak mondanának, ha nem tudnám olyan élethűen előadni a normális, célokkal rendelkező embert, rég becsuktak volna
Bántani akarlak, nagyon erősen
Nem a tested, azt akarom érezd azt, amit én éreztem egész életemben
Inkább nem szólalok meg, nem tudnám visszafogni magam
egy dolog ment meg, a jól vasalt, nehéz faajtó
amikor vernek, kiölik belőlem az ellenállást, csak olyat tudok bántani ezután, aki ki van szolgáltatva nekem teljesen
talán még sohasem szerettek, vagy én nem hagytam
Nyávogás az egész, siránkozás és elbaszott nyüglődés
ki a faszt érdekel ez, még engem sem
sosem voltam senki, ez most kifejezett szerencse
amikor azon a helyen vagy, egészen máshogy kell viszonyulni
ott nincsenek érdekes dolgok, azért mész oda, hogy tudd, hogy milyen szerencsétlen barom vagy
ilyenkor nem unatkozol, nem sajnálod magad, ellököd magadtól az önsajnálatod
Ezen a szerencsétlenen nincs mit sajnálni
Az elméd tiszta, ott vagy egyedül, bár az is igaz, hogy egyébként is mindig egyedül vagy, és nem csak te vagy ezzel így
Szóval ott vagy. Tisztázzunk valamit, ez nem jó hely, hiába látogatod meg olyan gyakran, attól még nem más, mint egy szarszagú, rohadt prosztó narkótanya
Szerek nélkül, tudati segítséggel kötsz ki mindig ugyanott
Régebben, sokkal régebben, még hittél abban, hogy ott tudod hagyni, mostanra ez biztonyossá vált, mindig vissza fogsz ide térni. Ha nem lesz szerencséd, akkor egyszer ott ragadsz, és akkor aztán tényleg megnézheted magad.
Azt hiszem röhögni fogok rajtad.
A kívülállók sírásnak fogják látni, a hivatásos reménykedők pedig azt hiszik majd, hogy most elkezdtél kimászni a gödörből, néhányan veled ontják a könnyeket, furcsa, de a belőletek csordogáló sós lötty, ugyanazon okból csurog le az arcotokon
Örültök valaminek
Ők a gyógyulásodnak, te meg azért, mert nem kell többé semmit sem csinálnod
Egyszer valaha, azt állítottad, sőt, dicsekedtél vele, hogy szándékosan mész oda
Mekkora hazug vagy, állandóan becsapod magad
Érdekes, minél több időt töltesz odabenn, annál kevesebbet hazudsz magadnak
De ne álltassuk magunkat, nem lehetsz egyszerre kint is, meg bent is. Az egyik csak illúzió, magadból kivetített szellemalakod analizál, próbál életben tartani, mert az a hely nem egy életbiztosítás.
Inkább halálbiztos.
Milyen ez a hely?
Gondolom mindenkinek más
Nem sivár, nem is sötét, igazából a határai nyomasztó érzésekből állnak, amik meglepően szilárda..
ááá, ez képzelgés.
egyáltalán nem ilyen
egy állandó üvöltés
ennyi az egész
valaki benned állandóan üvölt
milyen hülyeség, nem? de így van
egy ordibáló barom
De mondom, nem hiszem, hogy mindenkinek ilyen
Én csak a sajátomat ismerem
Nyilván fél és csak így tudja ezt kifejezni
Azt nem tudom, hogy mitől retteg, mert még soha nem árulta el
A hónapokig építgetett önbecsülésem néhány pillanat alatt kettétörik egy bántástól
Lehet, hogy ettől retteg
Azt képzeli, hogy mindenki ellene van
Vagyis szorong amiatt, hogy bármikor bekövetkezhet egy olyan dolog, ami miatt szorongania kéne, vagyis megelőlegezi önmagának
Magát is bántja, ha más nincs, muszáj bekövetkeznie
A hátam mögé lopakodva kilesheted kicsinyes titkaimat
Utálom, ha csak úgy figyelsz engem
Nem tudom kontrollálni a szituációt
Ilyen bizonytalanságban élve nem csoda, ha a hosszú évek alatt nem sikerült kiderítenie, hogy kicsoda is ő valójában
fogalma sincs róla, mindig olyan arcát mutatja, amit a helyzet megkövetel
Képtelen rájönni, a néha előforduló, tiszta pillanatait állandóan leárnyékolja a zavaros többi, a homály nem tud megszűnni
Ha a kérdést valaki feltenné: mikor kerültél oda először és miért?
Erre nem akarok válaszolni
Tudod mi fájt a legjobban?
Amikor valaki elhitette veled, hogy segít lerombolni azt a helyet
Elkezdtétek, ketten.
Te persze féltél, akkor is.
Elárultad őt
Ő pedig téged
Nem akarja ezt beismerni
Ez nem tette könnyebbé a dolgokat
Legalább a hazudozásról kezdesz leszokni
Vagyis így ez nem teljesen igaz, akkor mondasz igazat, ha nem számít, mi lesz a hatása
A fontos dolgokban azért kellenek a hazugságok