A szerénységéről ismeretes globális növénytanács, a halott növények árnyai mellett virrasztó csenddel kíván megemlékezni a katasztrófáról. Mélyen megrendült fajok ezrei, magukba roskadva rettegik a jövőt. Azt, amely jelenné torzulva egyre több nehézséget, fájdalmat és pusztulást hoz számukra. A helyszínről visszatérő képviselőjük, alábbi helyzetjelentést közölte az ott uralkodó állapotokról.
Három nappal a katasztrófa bekövetkezése után visszatérve üresség tátong reszkető tagjaimban. A történtek előtt állva, lenézek a mélységbe és a sötét jövő integet csak vissza. A tározó környékén élő növények populációja olyan károsodást szenvedett el, aminek kiheverése, ideális feltételek fennállása mellett is évtizedekbe telhet. Az eltűnő fajok agóniája kíséri álmomat. Utolsó eszmélésük kitágult tudatunk bugyraiba csapódva fekszik. Nehezen tudok rájuk visszaemlékezni, oly sokan voltak és lesznek is.
Az fénylő iszap halott földjén jártam. A bármilyen zord környezeti feltételeket elviselő füvek millió hevernek vörösre festve, élettelenül. A néhány életbennmaradt, az elszíneződés miatt képtelen elegendő napfényhez jutni. Agóniájuk lassú és gyötrelmes. Az éltető föld tápanyagai lúgos váladékkal telítettek, mérget fecskendeznek a gyökerek mélybe kapaszkodó fonalaiba. A méreg átjárja testüket és elsorvasztja bensőjüket. Nem könyörög senki. Csak annyit kérnek halkan susogva: Ölj meg!
A környék élővilágára emlékezzünk meg mi is egy képsorozattal. Ilyen volt valaha.
Az okozója persze semmiből nem tanul, csak növekedni akar!
Azért a gyerekekben van még némi reményünk, az egyik rajzolta a síró növényeket és állatokat.
