RSS ikon Facebook ikon

Statáriális Médiahóhérsági Hatóság

Írta: Almaleves

2010.12.20. 19:07

A mai áldott emlékezetű napon megszületik végre az új és minden ízében korszerű médiatörvény. Éppen ideje volt megrendszabályozni ezt a csürhét, hisz mostanáig annyi kárt okoztak a tevékenységükkel, hogy az is csoda, hogy nem hülyült el teljesen az ország. Elképesztő és érthetetlen, hogy eddig nem történt semmi a megzabolázásukra. De majd most! Szerencsénkre még maradtak olyanok, akik értik az idők szavát, helyén van az eszük és a szívük, ráadásul mindenféle tettekre is készek.

Blogunk eddig is messzemenőkig kiállt a rend nemes eszménye mellett, ezért rendkívüli módon örülünk a hamarosan életbe lépő változásoknak. Nincs azonban ezzel mindenki így. Azok a sajtóorgánumok, akik eddig kártékony tevékenységükkel szennyezték a magyar információtermesztés talaját, reszketnek félelmükben. Alighogy feltűntek a tévedhetetlen géniuszok szolgálatában álló, nemzetmentő keresztes lovagok és lovaginák, a téveszmékre épülő világnézetük talapzata inogni kezdett. Roskatag ideáik eltöröltetnek!

A törvény végre az igaz emberek oldalára állt, mindent elsöprő hullámai maguk alá fogják temetni azokat, akik nem képesek megfelelni az új idők szavának! Az igazság mellettük áll és éppen az utolsó cigijét szívja el, mielőtt teljes pompájában megmutatkozik. Nem is kellene, mert egyébként van elég rendőrük és végre létrehozták a statáriális médiahóhérságot is. Úgy is hívhatnánk, hogy az igazság otthonát! Létrejött hát a rögtönítélő, sosem hibázó és azonnali eredményeket garantáló intézmény. Bátor és nyíltszívű vezetője szigorú bírája lészen az elfajzottaknak. Nem lesznek csöcsök, véget érnek a bugyuta sorozatok, a népbutítás, ugyanakkor teret kapnak az igazi értékek. Az ifjúság visszatérhet az ősei által kitaposott útra: munka, haza, család!

Javasoljuk, mi több, követeljük, hogy a törvény életbe lépését követő napon azonnal kezdjék el a bírságolást. Ha jól forgatják törvény által kezükbe helyezett kardjukat, egy hét alatt megtisztulhat a magyar médiahorizont. Ha ezt megteszik, akkor visszavezethetik a kiválasztott magyar népet a paradicsomba. Már szinte látom lelki szemeim előtt, ahogy tömött sorokba kígyóznak az odavezető úton az egymásba karolt, a szabadságtól megrészegedett tömegek.

Nincs szükség itt ennyi összevissza írogató sajtómunkásra, nem kellenek az agyhalottakat kiszolgáló elektronikus médiumok, sem a többi médiaszenny. Amire itt szükség van, az a rend. A meglévő és mostanára jó kezekbe került közmédiumok ugyanis, minden tekintetben ki fogják tudni szolgálni a fogyasztókat. Aki pedig mellettük életben akar majd maradni, annak el kell fogadnia a megváltozott feltételeket. Hisz körülöttünk a létező világok legjobbika épül, olyan, amilyen még nem volt a világtörténelemben. De ehhez szükség van a szigorú szabályozásra, ezt mindenkinek meg kell értenie és el kell fogadnia.

Ha visszatekintünk történelmünkre, akkor világosan kirajzolódik, hogy csak a nemrégiben elkezdett út járható. A lovat be kell törni, a nagyszájúakat meg pofán kell vágni. Szimbolikus értelemben persze. Hisz kultúrlények vagyunk ugyebár! Csak úgy tanulja meg a leckét, ha éhen hal. Ha pedig nem, az ő baja.

Az újonnan létrejövő szabályozás persze nem minden pontjával tudunk egyetérteni. Példának okáért kimaradt a törvényből az, hogy minden embernek joga van kussolni. Sőt az is, hogy nemcsak nekik, hanem a médiumoknak ugyanúgy. Ne szólj szám, nem fáj fejem! - tartja a régi közmondás, ami aktuálisabb, mint valaha.
Továbbá az sem egészen érthető, hogy miért nem korlátozzák a külföldön lapuló internetes söpredéket?

Annyit azért el kell ismerni, hogy a közoktatás jövőre életbe lépő változásai sokat segítenek a helytelenül gondolkodók megregulázásában. Mindent fiatal korban kell kezdeni, akkor még van esély visszatéríteni az eltévelyedőt a lenini, akarom mondani a felnőtté válási útra. A tantervfelügyelő komisszárok majd rendet tesznek a zavaros fejekben, nem engedve, hogy megfertőzzék társaikat. Ily módon, ami ma még csak drákói szigorral teremthető meg, a jövőben természetes lesz. Elég egy szúrós nemzetvédelmi vagy nyugdíjvédelmi tekintet, rögtön mindenki tudni fogja, mit engedhet meg magának és főleg, hogy mit nem!

Egy dolgot remélünk, hogy a törvényt önzetlenül pártolók számára juttatnak majd némi támogatást, hisz ez volt a szokás régen is. A kulákok házait, ha arra nem volt szüksége egy magas beosztású főrendűnek, általában a feljelentők kapták meg.

Új korunk hajnala végre felvirradt, örvendezzünk együtt!
 

6 komment

Címkék: büntetés médiatörvény médiahatóság

A bejegyzés trackback címe:

https://almaleves.blog.hu/api/trackback/id/tr1002528530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vrv 2010.12.20. 20:54:39

hogy fogok igy posztolni az aktuál dugásaimról??????:)

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2010.12.21. 13:35:28

@vrv: majd gyűjtünk pénzt, vagy esetleg amit csurgatnak a támogatásomért, abból fedezzük.
Tényleg, nem akarsz közösen blogolni velem?

vrv 2010.12.22. 04:37:07

@Almaleves: küldtem neked egy meghivót:)

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2010.12.22. 10:08:52

@vrv: láttam, de most mocskosul melóznom kell, ezért csak később tudok reagálni. fene a munkakurvaságba...
süti beállítások módosítása