A pálinka először a nyelőcsövemet marta. Amint lejutott a gyomromba, pánikszerűen elkezdett felszívódni. Az érzékelésem megváltozott, a valóság rideg szövete foszlani kezdett. Először ezt a pálinka hatásának tulajdonítottam. A körülöttem lévők átalakultak, fejük a korábbi méretük többszörösére növekedett. Az arcvonásaik nem változtak, a fogaik viszont eltűntek. Ettől elkezdtek selypítve beszélni, a végén már nem is értettem, mit mondanak. Látszólag ők nem vettek észre semmit a változásból.

Felálltam és elindultam a mosdó felé. Biztos sokat ittam, egy kis hideg víz majd segít. A lábaim nehézkesen engedelmeskedtek az akaratomnak.
Az ajtó elé érve, mikor meg akartam fogni a kilincset, váratlanul elkanyarodtam és a bejárat felé indultam. Vagyis nem én voltam, de képtelen voltam bármit csinálni, haladtam egyenesen kifelé a házból. A hátam mögül hallottam, hogy valamelyikük a nevemen szólít. Válasz nélkül léptem ki az utcára. Körülöttem sötétség és csend. A metsző hideg arcul csapott, most vettem észre, hogy kabát nélkül jöttem ki a mínuszokba. A lábaim vittek tovább, az út mellett fák tűntek fel. Belegázoltam a hóba és vacogva haladtam a békés óriások között. A zsebemben találtam egy doboz cigit, rágyújtottam. A füst és a leheletem párája összekeveredett a sötétben. Az ágak között beszűrődő holdfény alig világította meg a környéket. Hátranéztem, a házak már nem látszottak. Hová visz ez az ismeretlen erő? A cigimbe kapaszkodva próbáltam nem gondolni arra, hogy mindjárt megfagyok.

Nem tudom mennyi ideig mentem, az arcom elzsibbadt, a hátamra jéghideg veríték dermedt. Egy idő után a fák elmaradoztak mellőlem, a sötétben nem láttam, hogy meddig terjed az előttem lévő üresség. Egyre lassabban vonszoltam magam, a lábujjaim érzéketlenül töltötték ki a hóban egyre kelletlenebbül megmerítkező cipőim üregét. Az egész testem valahogy nem akart ebben a kiterjedésemben megmaradni. Aztán váratlanul a lépteim lelassultak, az akaratom visszakerült hozzám.

Ezek szerint megérkeztünk. Körülnéztem, de csak a sötétben fuldokló holdfény vett körül a havas mezőn. A bőröm megszűnt érezni. Nem volt többé hideg, se meleg. Az erőm végképp elfogyott, lerogytam a hóba. Valahogy sikerült a hátamra feküdnöm, a fagyott hó csikorogva vette tudomásul a mutatványom. Az erőfeszítéstől kifulladtam, tüdőmből szakaszosan áramlott a gőz. Lihegtem fekve és a gőzfelhőket bámultam. Ekkor szűntek meg a hangok. Néztem a tökéletes csendet. Az engem körülvevő tér olvadozni kezdett, a látásom is feladta a szolgálatot.

Nem voltam képes többé megmozdulni, feküdtem a sötétben és vártam. Mást úgyse tehettem volna. Egy íz tolakodott a nyelvemre. Nem ismertem fel. Mindegy.