Az alábbiak nem egyebek, mint „A galamb szárnyai” című film által keltett hullámok lenyomatai.
Küzdelem a férfiért. Nők szeretnek furcsán, szenvedélyesen. Férfiak a sorssal alkudoznak. A gonosz vinné már minden nő és férfi lelkét, de egy tiszta nő nem engedi, halálával a bűnök megbocsátatnak.
Sóhaj száll, majdnem tökéletes minden. Vagyis az, de ezt a két szerelmes nem látja. Mit érdemes feladni egy szerelemért? Mindent. Mondani milyen könnyű, megcselekedni szinte lehetetlen. Ha eldobnád önmagad, az alaktalan szerelem karjaiba lökve tested, az rögvest megcsúfol, kinevet és egy fénytelen sikátorban játszadozni kezd veled. Ismeretlen a hely, de csak számodra az. A pénzesek keresik itt a szerelmet. Velence, izgalmas, saját magát kiélt város, reményekből és sóhajokból felépítve. Nem is építmény, hanem óriási, süllyedő kupac, apró sikolyok, kéjszilánkok, emlékfoszlányok, szerelemcafatok szemétdombja. Talán megtalálja itt a szerelmet az is, akinek az élet szűk cseppekben van kimérve. Ennyi lom közül valami csak jól áll neki is. Eközben a halál esténként körülötte táncol, ijesztgeti, hogy reggelre már együtt lesznek a pokolban. De ő nem aggódik, ott van benne az igaz szerelem.
A pénz egyszerre áldás és átok. Látszólag csak zavaró tényező, nélküle lehetne szenvelegni, hiányában lehet rá vágyakozni, valójában pedig a katalizátor. Gerjeszti a lelkekben szunnyadó valóságot, mindenki színt vall, általa ismerszik az igazi való. Óriási hatása van mindre, egyik féli, hogy elhagyja, a másik reméli, hogy nem emiatt néznek rá gyengéden, az arisztokrata miatta dobja el a szerelmet, nélküle oda a háza. Meg kell hát próbálni fenntartani a látszatot, mert nélküle semmivé dermedne, nem is létezne. Az arisztokrata könnyedén hordott álarca alatt elfojtott szenvedély és az érdekek által gúzsba kötött érzelmek lapulnak. Lénye intrikákban folytatódik.
A félelem utat tör a női szívbe, megásva önnön sírját. A gazdag amerikai nő karjaiba taszigálja a szerelmét, a mindenki által sóvárgott férfit. Az kelletlenül belemegy a játékba, majd akaratán kívül elbódítja és megtöri. Mikor meghal a gazdag nő, az ő szívének egy darabja is sírba száll vele együtt.
A szerelem sohasem bocsátja meg, ha megcsalják, a szeretet mindig. Képesnek lenni szeretni ritka adottság, talán kell hozzá a halál segedelme is. A megszámlálható napokba sűrített élet figyelme igaz, nem enged sem magának, sem másnak felesleges színjátékot előadni, mer bolondot csinálni magából a férfi előtt, akit szeret, szerelemmel és tisztességgel.
Ekkora terhet rakni egy férfira, aki az egész színjátékot nem is akarta, akit a pénz igazán sosem izgatott, merész húzás. Egy ártatlan halálraítélt utolsó bátor tette, mellyel képes az addig ide-oda billenő mérleg serpenyőjét a tiszta szeretet oldalára átbillenteni. Higgyük, hogy örökre.
A meztelen test, a kölcsönös próbák sem ingatták meg az újonnan kapott szerelmét a vágyott férfinak. Pedig a nő kiállja az utolsó próbát is, a másik asszony pedig már halott. Nem áll útjukban senki, a halott vagyon reájuk szállt. Csak egyet felejt el, békén hagyni az emlékét. A félős nő ezúttal bátran viselkedik, szembesíti a férfit az eltávozott nő iránti érzelmeivel, az hallgat, ezzel mindent töredelmesen bevall. Halott szerelmét nem tudja elárulni, ha tetszik a némasága, akkor a nővel marad, ennyit tud ígérni. A nő ezúttal nem alkuszik, a halott nőtől akaratlanul is megtanulta a leckét. Megalkuvó szerelem nem létezik, mert az már csak egy korcs torzója önmagának, megélni meg végképp nem érdemes, szenvedni lehet máshogy is, ahhoz nem kell egy magából kiszakított férfi lelke koloncnak. A sajátja is épp elég teher. Gondolataival együtt távozik a férfi életéből, lesz ideje merengni az örök bölcsességen, amit más tesz az önmagára is ugyanannyira hat, önmagával is megcselekszi. Akkor is ha jó, akkor is, ha rossz az.
A férfi végül visszatér Velencébe, emlékezve a halott nő szavaira. Hamarosan nagy szerencse éri. Amivel akkor nem tudott mit kezdeni, mostanra értelmet nyert. Visszakapta elveszett ártatlanságát és hitét. Ez valóban isteni szerencse, többet egy sokat megélt embernek kívánni nem lehet.
"Az én szívem reszket bennem, és a halál félelmei körülvettek engem. Félelem és rettegés esett én reám, és borzadály vett körül engem. 2 Sám. 21,11."
Továbbiak:
