Többen megjegyezték, hogy az általuk nem olvasott blogomat mostanában nem írom. Ez nem igaz, csak még trehányabb és lazább lettem. Most például filmekről fogok értekezni. Az eredeti koncepciómhoz híven, szélesebb kontextusba helyezve megállapíthatom, hogy a mások által jónak kikiáltott filmek láttán kifejezetten örülök a közelgő világvégének. Az objektivitás köntösébe burkolódzó barátom megjegyzésén, miszerint nem a koromnak megfelelő filmeket nézek, pedig csak röhögni tudok.
Hornby megint írt egy britanniai Cohelo-t. Tele tanulságokkal, karakterekkel és okos nőkkel. Ezen biztos megsértődne.
Be kell végre vallani, nyíltan, szemérem nélkül, hogy a férfiaknak szükségük van a habkönnyű nőcskékre. Egy kétes hírrel egy szobában emlegetve bármilyen nyomi fiúból lehet hírértékű fickó. Legalábbis egy időre biztos.
Az alábbiak nem egyebek, mint „A galamb szárnyai” című film által keltett hullámok lenyomatai.
Küzdelem a férfiért. Nők szeretnek furcsán, szenvedélyesen. Férfiak a sorssal alkudoznak. A gonosz vinné már minden nő és férfi lelkét, de egy tiszta nő nem engedi, halálával a bűnök megbocsátatnak.
Kedves nézőink! Mielőtt megtekintenék az alkotást, figyelmesen olvassák el, a film bevezetőjében felvillanó használati utasítást!