Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
RSS ikon Facebook ikon

Végső megoldás: parallel nemiség (szex és lélek) – 2. rész

Írta: Almaleves

2010.09.06. 14:52

Előző értekezésemet ott fejeztem be, hogy elkezdtem boncolgatni az élőlények önmaguk teljességéhez való jogát és végül arra a megállapításra kellett jutnom, hogy az ember reménytelenül lemaradva kullog a jelenleg rendelkezésre álló technikák alkalmazását illetően. A legfájóbb pont, az önajkazás lehetetlensége. Ami ezért nem csoda, hogy ha szinte teljesen kiaknázatlanul hever a pamlagon. Pedig ez még egy macskának is simán megy.

 

Ahhoz azonban, hogy megértsük miért lett ez a civilizációnk egyik átka, tovább kell boncolgatnunk az ember szexuális megnyilvánulásait, továbbá rá kell világítanunk a jelenlegi társadalmi berendezkedésből adódó korlátokra. Mindezek végeztével pedig le kell vonnunk a konzekvenciákat, amely a Világmegváltó Testület által kidolgozott javaslatban materializálódik és amely a végleges és tökéletes megoldást nyújtja a probléma  megoldásához.

 

Az emberiség legnagyobb téveszméi közé tartozik mind a mai napig, hogy egy másik fél is szükséges kelléke a szexualizációnak. Ez csak látszólag van így. Ahogy a társadalmi berendezkedés változik, egyre feltűnőbb a sok, pár nélkül lézengő akárki. Ezek, vagy az otthonuk mélyén reménykedő félhülyék, vagy a túlzott szabadosság megszállottjai. Herceg fehér paripán vagy fű, fa, virág, gyakorlatilag mindegy ebből a szempontból.

Eleddig rengeteg látszatmegoldás született a témakörben, a magazinok társkereső rovatai, párkereső weboldalak tömege vagy különféle klubok segítenek elvben partnert találni. Kicsit lejjebb a mocsárban meg kerítőnők és stricik kínálják az olcsó vagy éppen ellenkezőleg, drágán mért szerelmet. A helyzet azonban nem változik. Egyedülállók szexmentes tömegei várják az igazit. Nem akarunk senkit kiábrándítani, várja csak nyugodtan, a hülyeség ellen nincs nagyon mit tenni. Azonban a nagy várakozásban, a nagyrészük már felettébb unja a kezét, a szexuális segédeszközöket és úgy egyébként az életét is. Hercegről vagy szupermodellről ábrándozik, aki egyszer csak betoppan és majd pont az ő löttyedt testére lesz kíváncsi. (A lélek most másodlagos) Azért azt érezzük, hogy ezek nem túl reális elképzelések… Ennek ellenére a mindenütt jelen lévő tömegpszichózis és a hazug médiumok kitartóan terjesztik ezeket a téveszméket. Áldozatai között vannak hírességek és egyszerű emberek egyaránt. Mindennek egyre jobbnak kéne lennie, ehelyett minden egyre szarabb. Látszólag csúszunk a pöcegödör alja felé és az egyetlen kapaszkodónk egy árammal teli vezeték. Valamit tenni kellene. De mit?

 

Felettébb érdekes próbálkozás a nemiség kiterjesztésére annak az etióp férfinak az esete, aki vaginát növesztett a fenekére. Elmondása szerint nem is ő csinálta, hanem egy rosszakarója megbabonázta, de ez a mi szempontunkból irreleváns. Az üzenete viszont egyértelmű, a szabadon változtatható nemiség lehet a megoldás a probléma egyik felére. Az állandósult izgalom, a gyönyör teljességének átélése.

 

A Szabad Marsi Paleolit Császári Köztársaság felkínálja a kötelező évenkénti random párkijelölés mellett, az ingyenes nemi identitáscserét, a hozzátartozó testi kellékek le- ill. felszerelésével egyetemben. A nemi izgalom végletes felfokozásán túl, ez további dimenziókat nyit majd meg az emberiség előtt. Az olyan elavult fogalmak, mint a nő, vagy férfi, lassan értelmüket vesztik, helyére a nemek feletti humán intelligencia kerül. Az olyan mondatok, mint pl. a pasik csak a farkuk után mennek, hamarosan értelmüket vesztik, kiüresednek. Minden születendő gyermeknek kötelező lesz egy fiú- és lánynevet is választani, majd a nevelésük során felkészíteni őket a folyamatos nemcserék aktusaira. Milyen izgalmas kísérlet lenne, ha az egyik évben csak férfiak, a másik évben, pedig csak nők élnének a bolygón. Végre pontot lehetne tenni az évezredes vita végére, hogy melyik nem alkalmasabb a társadalom és az emberiség vezetésére, konzisztenciájának megőrzésére és a nyugodt fejlődés biztosítására. Nagyon kíváncsi vagyok egyébként a végeredményre, mert a mostanában tapasztalható megnyilvánulásaik alapján egyik esetben sem tudom elképzelni, hogy a bolygó 3 hónapnál tovább elkerülje a totális pusztulással járó atomháborút.  

 

Az onanizálás kérdésében ugyan még nem jutottunk dűlőre, de egy új szexuális forradalmat úgy tűnik sikerül elindítanunk az ország betelepítésekor. 68 szelleme tovább él, az akkori ideákat tovább kell vinni! Erre kizárólag a mi új országunk és annak elhivatott vezetői képesek.

 

Jöjjön mindenki! Az első 500 jelentkező 50 folyóméter drótkerítést kap ajándékba, hogy megfelelőképpen tudja elkezdeni az új életét. Segítségével azon nyomban megkezdheti a neki szimpatikus földdarabka szeparációját.

 

Jelentkezni az alábbi linken lehet még mindig: www.fucktheotherlife.com/registration

 

Éld át az új élet valóságát és csatlakozz hozzánk!

 

a Szabad Marsi Paleolit Császári Köztársaság kisdobosa

 

Szólj hozzá!

Címkék: szex párkapcsolat ember emberiség egyedül élvezet

A bejegyzés trackback címe:

https://almaleves.blog.hu/api/trackback/id/tr592275195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása