Az emberiség bukása valóban elkerülhetetlen? Az biztos, hogy bármi is fog történni, a megoldás kulcsa az egyének kezében van. Elszántság és az életforma újraértelmezése nélkül a válasz, csak igen lehet. Az előző részben a problémát vizsgáltuk, itt a megoldásokkal foglalkozunk.

A kultúra felfedezése

A túlélés kapcsán gyakorta megfeledkezünk a kultúráról. Most természetesen nem az adott társadalmi berendezkedést meghatározó szokások rendszerére gondolok, hanem az olyan tevékenységek gyakorlását ill. élvezetét, amelyek nincsenek közvetlen kapcsolatban az ember fizikai túlélésével. Ennek ellenére nehezen tagadható, hogy szerepük legalább annyira fontos, mint amazoké. Talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy a kultúra maga az ember lényege. Olyasmit alkotni és befogadni, amely önmaga szépségét tárja elénk, amely a mindennapokban elfáradt szellemünket felfrissíti, inspirálja. Mindenki fogyasztója és nagyon sok ember alkotója is. Ideális esetben minden embernek mindkét táborhoz tartoznia kéne. Nem kell a magas művészetekre szűkítenünk a kérdést, ugyanolyan fontosak a hétköznapi viccek, vagy az egyszerű papírrepülő is. De egy tánccal is megmártózhatunk hullámaiban, attól függetlenül, hogy botlábbal rendelkezünk vagy tüzes bokával. A hasznosnak nevezett és az improduktív tevékenységek kiegészítik egymást, teljessé teszik a lét örömét. Erről sosem szabad elfeledkeznünk. Ez megjelenik a legborúsabb katasztrófa filmekben is, a roppant nehéz helyzetbe lévő főhős egy elfeledett dalt dúdolgat, vagy egy naplóba jegyzi le az események hatására született versét. Az agyhalált előidéző, a befogadó részéről semmilyen szellemi erőfeszítést nem igénylő „alkotásokat” távol kell tartani magunktól. Tévénézés közben az ember passzív szemlélődővé válik, a megszerzett információk értékelése, élvezete szinte majdnem mindig elmarad. Az időt viszont remekül lenullázza, nem marad sem magunkra, sem a minket körülvevő emberekre. Tudatosság nélkül öregkorunkra annyi történik velünk, hogy emlékszünk a tévénézésre, meg egy tucat szappanopera hősének a nevére és komplett élettörténetére. Elég szomorúan hangzik.

Az önmagát alkotó ember

Az ember és a Föld jövője közös, kapcsolatunk a szülőbolygónkkal akár elfogadjuk, akár nem szimbiotikus. Bár a Föld nélkülünk is jól megvan, mégsem tekinthetünk magunkra parazitaként. Ha így tennék, akkor azzal megegyezne azzal a kijelentéssel, hogy hedonista akarok lenni. Elsőre jól hangzik, de elárulom, az nem mindenkinek való.
Eddig egy olyan biológiai kísérlet végtermékeként bizonyítottuk rendkívüli túlélőképességünket, amelyik célja jelenleg számunkra nem ismert. De az út, amire léptünk, úgy tűnik, a semmibe vezet. Ezen muszáj változtatnunk. Az élet felnövekedésének jelenlegi eredményei tükröződnek a ma élő ember genetikai állományában, abban azonban biztosak lehetünk, hogy ez még nem a végeredmény. A változás folyamatos, az alkalmazkodás pedig elkerülhetetlen. Lehetséges, hogy az evolúció létre akarta hozni a tudatot, olyan élőlényeket alkotva ezáltal, amelyek képesek saját létformájuk bármelyik minőségét szabadon alakítani. Mostanra nagyjából elérkeztünk ennek a küszöbére. Ehhez gyakorlatilag felhasználtuk a bolygó erőforrásainak egy tetemes hányadát, mégis csak odáig jutottunk, hogy képesek vagyunk felfogni azt, hogy az ember sem állandó és tökéletes teremtmény. Ahhoz kétség sem fér, hogy önmagát formálni kész. Külső megjelenése már a kezdetektől állandó átalakuláson ment keresztül, a 20. században pedig megjelentek azok a technológiák, melyek sokkal drasztikusabb beavatkozásokat tettek lehetővé. Mellimplantátumok, botox, ráncfelvarrás, stb. Nem számít mennyire veszélyes vagy kiforrott, lelkes tömegek vetik bele magukat az önformálásba. Lehet, hogy ez a többségben jelenleg még inkább ellenérzést szül, azonban az előtt nem lehet szótlanul elmenni, hogy óriási igény mutatkozik az ilyen beavatkozásokra. Azért csak ezekre, mert jelenleg ennyire képes az orvostudomány. Ha az agy teljesítményét fel lehetne javítani, akkor biztos lehetünk benne, hogy az iránt is hasonló érdeklődés mutatkozna. Ha pedig így van, akkor lassan ideje kijelentenünk, hogy az embernek kell megalkotnia saját utódját nemcsak fizikailag, hanem koncepcionálisan is. Azért ez elég nagy feladat. Létrehozni a saját mikro evolúciónkat igazán emberfeletti teljesítményt jelentene. Igazán ezt akarjuk?
Nem kellene elgondolkodni erről a kérdésről sokkal globálisabb méretekben is?
Lehet tiltani a klónozást, az őssejt terápiát, a genetikai kísérleteket, de valójában nem érdemes. Úgyis mindig lesz olyan, aki ki akarja nyitni a Pandóra szelencéjét, ezért nem mindegy, hogy az egy biztonságos páncélteremben vagy a szabad ég alatt történik majd meg.

Konklúzió

Nem hallgatható el az a tény, hogy minden elképzelés a jövőről, nagyon bizonytalan alapokon nyugszik. Jelen írás sem kivétel ez alól. Bármely oldal képviselőit hallgatja is az ember, ha egyoldalúan teszi ezt, akkor egy idő után igyekszik az ez alapján felállított saját teóriáit a legvégsőkig védelmezni. Minden annak ellentmondó állítást zsigerből ignorál, a képviselőit pedig a sátán követeinek gondolja. Pedig mindez nagyon helytelen.
A legjobb, amit tehetünk, hogy meghallgatjuk mindegyik fél álláspontját és a hallottak ismeretében kialakítjuk a sajátunkét. Senkinek ne higgyünk el fenntartások nélkül semmit. Az egészséges kételkedés saját nyugalmunk és bölcsességünk alapja. Az így megalkotott saját igazságot aztán folyamatosan meg kell próbálni, ehhez pedig a legjobb eszköz, ha a miénktől gyökeresen eltérő igazságokkal ütköztetjük. A kapott válaszokat tegyük gondosan mérlegre, ezután ha kell, módosítsunk elképzeléseinken, hiedelmeinken.
Hiszen a cél nem az, hogy igazságot tegyünk, vagy birtokoljunk, hanem az, hogy egy olyan világban éljük, amelyik a tenyerén hordoz minket. Ha már egyszer is belénk nyílalt a saját létezésünk értelmetlensége, ha egyszer is kétségeink merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a jelenleg kitűzött céljaink helyesek-e, akkor az épp elegendő indok ahhoz, hogy elmélyedjünk kicsit önmagunk és a világ kapcsolatában. Ha olyan dolgokat fedezünk fel benne, mint amilyeneket én is tettem, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valami nincs rendben. Itt kezdődik minden, akár önismeretnek, akár természettudatnak vagy bármi másnak is nevezzük azt, csak a saját (minden kétséget kizáróan fenntartható) fejlődésünket fogja szolgálni. Sőt, talán a világ is kicsit szebb lesz általa.

Végül álljon itt a konklúzióról egy elgondolkodtató megjegyzés:

1. állítás: Az ember képes gondolkodni és cselekedni
2. állítás: A problémákat gondolkodással és cselekvéssel meg lehet oldani
3. állítás: Az ember képes megoldani a problémákat

A 3. állítás először is abban az esetben igaz, ha az emberről feltételezzük, hogy valóban meg akarja oldani a problémát. Másodszor pedig akkor, ha valóban létezik is a probléma.

Kennedy szavait kicsit elferdítve nem az a kérdés, hogy mit tehet érted a Föld, hanem az, mi tehetsz érte TE!

A világvégére ne felejts el felkészülni, itt megtudhatod, mit vigyél magaddal!

Források:

8. Barabási Albert László: Villanások és Behálózva c. könyve, amelyekből a kapcsolatokról és összefüggésekről tudhatunk meg pár érdekes dolgot.

9. CIA Factbook – jelenleg ez a legátfogóbb és legpontosabbnak tartott oldal, ahol a világ dolgai vannak tényszerűen számba véve (Populáció, gazdaság, stb.)

10. A jövőt érintő kérdésekben Stanislaw Lem-re mindig érdemes támaszkodni. Két műve is ezzel foglalkozik: Szempillantás, Tudományos-fantasztikus irodalom és futurológia