RSS ikon Facebook ikon

Swinger óvoda

Írta: Almaleves

2012.04.17. 18:00

 

Helyszíni riport Svédország leglangyosabb, kevert hőmérsékletű óvodájából, ahol a piratebay terroristák és a kiber-szexuális bűnözők tömeges kiképzése folyik.


Tökeletesedésünk új napra virradt. Törődés helyett szex, óvodai mantrikus vagy tantrikus rituálék, szájjal kényeztetés zsengén, később játék a másik kitudja milyen nem, még nem működő műszereivel, akár csoportosan is.

Ilyen egy felvilágosult hely a sötét Skandinávia gyomrában. Ott, ahová egy kedves nőismerősünk disszidált, hogy később három szőke gyermekkel ajándékozzon meg egy svédet. Gyermekei lassan felnőnek, jövőjük bizonytalan. A világ forrong, a veszély eddig nem sejtett irányból érkezik.

A babákra kényszeríttet kötődő nevelés, mint modernkori fóbia, elnyomja természetes ösztöneiket, okafogyottá teszi számukra az állandó sírást és a rácsos kiságyak unalmát. Az átélt megpróbáltatások hatására ezek a gyermekek furcsa szokásokat vesznek fel, ok nélkül mosolyognak, világellenes összeesküvéseket szőnek és szeretik az anyatejet.


Mindezek, főként a semleges nemű, hen terelgetésű, minimum négy szülővel rendelkező gyermekeket érintik, ahol két ellentétes nemű, zavaros nemi struktúrájú, homoszexiális pár végzi a nevelést.
Tevékenységük az ilyesfajta irányultságot szigorúan betartató óvodákban a legnyilvánvalóbb, ahol a felvilágosult ki tudja milyen nemű gyermekek, azonnal érdeklődni kezdenek a világ dolgai után, és persze a helytelen iránymutatás miatt, rögtön emberellenes ügyek szolgálatába állítják bimbódzó értelmüket.

Ebben a göteborgi óvodában, a kiscsoportot felügyelő felnőtt személyzet hallgatólagos jóváhagyásával, például megalakították az Anonymus egyik helyi szervezetét. Természetesen a tagság anonim, a tagok nem tudhatják, hogy a többiek milyen neműek, sőt azt sem azt, hogy ők maguk micsodák.

Egyelőre ők csak egy vékony szelete a társadalomnak, céljaik érdekében nem riadnak vissza semmilyen, emberéleteket nem veszélyeztető módszertől. Általában a többség elutasítja, hogy az ő érdekében bárki gyerekcsínyeket kövessen el. Mert a többség tévézni akar.
Azonban miből gondolja bárki is, hogy az Anonymusnak a többséget kell képviselnie? Főleg ha az a többség birkaként rohan a szakadékba. Ő csak jelzi, hogy: hé, a szakadékba eső emberek többsége szörnyethal! Aztán ez vagy érdekel valakit, vagy nem.
Nyílván ők úgy képzelik,hogy egyszer elérkezik az ébredés órája és elpusztul ez a velejéig romlott rendszer, hogy átadja helyét egy sokkal kevésbé velejéig romlottnak. Megoldódik majd minden, a globális felmelegedéstől a környezetszennyezésig, a ketchup balatoni felvizezésétől a budapesti taxisok családi problémájáig.

Ezt eléggé szenvedélyesen és nem a ma konformjózsi ízlése szerint teszi, de lássuk be, egy mai tömegpolgár azt sem érti, miről beszél. Van vagy nincs olcsó párizsi? Emelték-e a benzinárát, vagy sem? Ennél az Anonymus problémafelvetése egy egészen kicsit szofisztikáltabb, így hát az igazán nagy bajok beköszöntéig nem is várható, hogy a mainstream média hajlandó komolyabban is foglalkozni velük. A hekkergyerekek öncélú buzulásának tartott események, körülbelül negyven másodpercig számítanak érdekes hírnek. Ismét lelőttek egy weblapot. Na bumm, és akkor mi van?

Az óvó néni ez esetben egy jól megtermett domina, mely előzetes nemi hovatartozás vizsgálata nélkül, korbáccsal kényszeríti a gyermekekből az engedelmességet. Kivéve ha a gyermekek hajlandóak összeszorított ajkakkal a vesztükbe rohanni.
Az intézmény vezetői több esetben is javasolták, hogy az állandó szökések miatt, kerítsék magas fallal körbe az óvodát, és a biztonság kedvéért vezessenek a kerítésbe áramot is.

Azzal indokolták, hogy falak közé kell zárni a népességet, hogy ne császkálhassanak el, és ne készíthessenek étkezési búza alapú gabonaköröket, hogy aztán pszichedelikus drogok hatása alatt nehogy ráfoghassák azokat az ufókra. Persze, hogy drogozni akarnának legelőször.


Többen felismerték, nem most, már régebben, hogy a jó marketing egyébként is elegendő a célok megvalósításához. Ha létre tudod hozni a célcsoportodat, akkor befolyásolni is tudod őt. Hisz te vagy a teremtőjük, az istenmítosz megvalósításának gyakorlati lehetősége, az alábbi linken elérhető.

Ezt a tervet végül elvetették, de nem amiatt, hogy túlzottan kegyetlen lenne, meg nem felel meg az ENSZ éppen érvényben lévő, idevonatkozó irányelveinek, hanem azért, mert erről megállapították, hogy továbbra sem érdekel senkit. Nem csak ez.

A göteborgi Anonymus sejt nemrégiben hallatott magáról. Egy nagyszabású sajtótájékoztató keretében, Vlagyimir Putyin Facebook fiókjának feltörése után, elhatárolódtak a putyini tolerancia-nélküliség és másság-elleneség ideájától. Követeléseik egy semlegesnemű, jelöletlen, százdollárosokkal telipakolt bőrönddel egészültek ki, továbbá azzal, hogy valaki küldje el gyorsan azt részükre. Kizárólag áldozati célokra! A levetített kampányfilmben látható bőröndnyi százdolláros elégetése során, egy bőröndnyi hamis százdollárost alkalmaztak dublőrként, az eljátszandó szerep különösen veszélyes mivolta és főképp a százdollárosok köztudottan félős természete miatt.

A titokzatos LULZ csoport göteborgi aktivistái, magasztos eszméiknek megfelelően, egyenlő arányban osztotta szét, a félelemtől még mindig reszkető százdollárosokat, majd közös nyilatkozatban cáfolták, hogy a jelenleg érvényben lévő civilizáció, valaha is bármilyen előnyt biztosított volna a számukra, és különben is rohadtul utálnak mindenkit!

A könnyebb azonosíthatóságuk végett, a három kiscsoportos hen óvodai jelét az alábbiakban közöljük: WIN7, OSX, LINUX

 

A különös progresszió magyarázata természetesen a svéd néplélek kalózkodásra és hatalmaskodásra hajlamos őseiben keresendő. A látszatra nyugvópontra jutott társadalmi berendezkedés, képtelen megszabadulni a múlt örökségétől, nem birtoklásvágy, hanem a kaland keresése motiválja tagjait.
Az unalmas északon, végeérhetetlen éjszakák fullasztó párájából, szokás furcsa hobbikba menekülni , és akkor még nem szóltunk a skandináv cölöplábak által keltett irritációtól vagy az általuk keltett spontán perverzióról.

Aki szerint egy öreg Saab szép autó, annak Inge is fog tetszeni. Egyenes út a szexfüggőséghez. De azt tudnia kell, hogy még ezzel együtt is muszáj lesz néha kikapcsolódnia vagy embereket ölnie. Ez utóbbi éppúgy nem legális, mint szerzői jogok megsértése, különbség pusztán annyi, hogy utóbbi súlyosabb megítélés alá esik. Tulajdonképpen egy akciófilm letöltése egyenértékű Obama felpofozásával, amit egy ilyen érzékeny nép, mint az amerikai bizonyosan nem fog eltűrni. A svédek erről mintha nem akarnának tudomást venni.

Az amerikai nép egyébként is árgus szemekkel figyeli az előbbiekben bemutatott, feltehetően a svéd óvodások által irányított mozgalmat. Nem nézik jó szemmel a B. kategóriás zombifilmek ingyenes letöltését, sem azt, hogy a fura európaiak kritikusan szemlélik a Goldmann Sachs tevékenységét.
A demagóg óvodás hekkerek, naiv játékainak nevezik a különféle szervezetek ellen véghezvitt támadásokat, de azért sietve kijelentik, hogy Amerika háborús oknak tekint, minden, az internetes infrastruktúráját érintő támadást.
És ha kiderül, hogy nem a svéd óvodások voltak?
Ha elkapnak két los angeles-i és három dallas-i suhancot, akkor mit tesznek velük? Lebombázzák a nyugati partot?

Amikor Ole kijelenti, hogy szomorú amiatt, hogy a tévében látott kenyai kisfiú éhezik, akkor mégis mi a francot mondjon neki az ember? - teszi fel a kérdést a meggyőző idomokkal rendelkező, zsákruhát viselő óvónő. Vagyis óvodai alkalmazott.
- Aztán azzal jön, hogy vigyünk neki kaját. Úgyis mindig egy csomó maradékot kidobunk! Most hogy mondjam el neki, hogy tízezer kilométer távolságba nem érdemes óvodai maradékot szállítani? Egyszer megpróbáltam. Tudják mi volt a válasza. Kína még messzebb van! És igaza a van neki!

Nem csoda, ha világ erkölcsileg fejlett részének gyanús a svéd modell, ennek fényében a melegfelvonulások betiltása és az internet cenzúrázása is érthető, egyszerű önvédelmi reakció. Felteszem a kérdést: Kellenek tehát nekünk, a nem nélküli, állandóan hülyeségeket kérdezgető debil kölkök?

5 komment

Címkék: jövő gyerekek nevelés anonymus svéd modell

A bejegyzés trackback címe:

https://almaleves.blog.hu/api/trackback/id/tr534457230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Judit Lingon · http://www.panno.se/ 2012.04.17. 19:27:17

Most mondjam vagy mutassam? :-)
Komolyan: a hen és kalózkodás jó meglátás. Az Anonymous nem. A stílus döcög. Engedd el magad, és írd át apokaliptikusra. :-D

Judit Lingon · http://www.panno.se/ 2012.04.17. 19:31:55

Lehet, emlékeztetni kellene az amcsikat, hogy a svédek bizony befogtak anno egy lopakodót Észak-Svédország fölött! - Nem tudom. Csak a nemzeti büszkeség mondatja velem. A svéd külügy egy nagy rakás szar, persze, hintáznak a nagy büdös sivatagi viharban.

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2012.04.17. 20:08:41

@Judit Lingon:
mi bajod az anonymus modellemmel?
szerintem perfect.
egy olyan generációról írok, akit megnyomorít a sok esztelen elképzelés gyakorlatba ültetése. És most ez a válaszuk rá.
én drukkolok nekik.
az ellenfél nem kicsi: konformizmus, nemtörődömség, nihil.
bassza mán meg mindenki, de tényleg.
Lőjék le egyszer a mindenséget és NÉPEK NÉZZENEK MÁR SZÉT.
aki meg fegyvert gyárt vagy fog, az egy gyáva senkiházi...
a bakiparádémban javításokat kellett eszközölnöm, mert trehány és hányaveti vagyok, de ez már csak ilyen.

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2012.04.22. 08:44:07

@Piir: Baromi jó volt az általad ajánlott cikk, olyannyira, hogy néhány igen fontos következtetés le tudtam vonni belőle. Sőt, valahol ezt mindig is éreztem, ha nem is tudtam megfogalmazni ennyire konkrétan.
A válságunk saját magunk ürességéből táplálkozik, ha kiszakítanánk minden gyűlölt dolgot, nem maradna a helyén semmi. Az élettért fülkéket pedig valami mindig be fogja tölteni.
süti beállítások módosítása