Kapcsolj ki mindent egy hétre! Most azonnal kezdd el! Ne hallgass rádiót, ne nézz tévét, kerüld el az internetet is k messzire. Újságok és egyéb periférikus ósdi hülyeség szavalását meg se kíséreld követni! Semmilyen úgynevezett tömegtájékoztatási eszközre ne legyél tekintettel! Azokkal az emberekkel, akivel találkozol, értesd meg, hogy veled ezen a héten, csak semleges, vagy pozitív dolgokról lehet beszélni.Nagyon fontos, hogy ezt betartsd!
Miért is?
Mert ezután próbáld meg értelmezni a bűnözés, nyugalom, béke és a rend fogalmát.
Ha nincsenek napi sokkoló hírek, brutális címszavak, akkor talán reálisabban fogod átgondolni, hogy valójában milyen mélyre süllyedtek azok a büdös fiatalok, a kisebbségek, meg minden olyasfajta csoport, ember, szörny, vulkán, akiknek példája alapján a hírek, most óriási hangorkánnal tudatják, hogy ott ahol Te élsz, rohadt szar létezni. És ha ez még nem lenne elég, akkor tudd meg, hogy ez a későbbiekben csak még sokkal rosszabb lesz.
Ezért könyörgöm, ne dőlj be nekik! Próbáld ki amit javasoltam, saját magad. Ha az egy hét már megy és a tapasztalataid kedvezőek, akkor legyél bátor és növeld az időtartamot. Egy hónap, egy év, öröklét. Kíváncsi vagyok, mennyi mocsok ragad rád ezután.
Gyilkos tinédzserek, akik egy mobilért megkéselik egymást? Biztos léteznek, nem kétlem, hogy igaz. De miért éljek ezekkel az aberáltakkal nap, mint nap itt a fejemben. Menetrendszerűen ellopott tyúkok? Sajnálom az idős nyugdíjast, akivel ez megesik. De nem akarok ezzel kelni és feküdni.
Robbanás, csalás, korrupció, megcsalás, celeb öngyilkosságok és az ősrobbanás.
Nagyon helyes, hogy vannak ilyenek, de ha én nem akarok tudni róla, akkor nagyon kérem, hagyjanak engem békén ezzel!
Ez nem arról szól, hogy nincs bennem társadalmi felelősség vállalásra hajlam, szolidaritás, vagy azonosulási hajlam. Nem akarom és tudom figyelmen kívül hagyni az elesetteket. Erről szó sincs. Csak abból van nagyon elegem, hogy az ember saját identitását vagy romokba döntik a napi szenzációk harsonái, vagy egyszerűen lakonikusan, alig odafigyelve hallgatja meg ezeket. Aztán amilyen hamar lehet elfelejti. Én egyiket sem szeretném. Mert elfelejteni úgy sem lehet teljesen, beleégett már az évek alatt az agyunkba.
Mindössze annyi a vágyam, hogy az utcán elbotló néninek szívből és őszintén tudjak segíteni. A szeretett nagymamáját elvesztő baráttal együtt tudlak sírni.
Ellenben nem akarok rideg félrenézéssel fordulni semmi olyan esemény irányába, ami valóban szörnyű, de alig van közöm. Mert egyszerűen ez már túl sok. Mindenki ingerküszöbén rég túlburjánzott utcai szemét. A szél felkapja és már senki sem törődik vele.
Legyen végre belső csend...Aztán béke.
