almaleves

Ez beszámoló azért készült, mert tovább nem maradhattam csendben, volt aki rá is kérdezett, mikor lesz már kész. Most. De figyelmeztetek mindenkit, hogy elég szar lett. Sőt. Istenről és a városunkról szól, meg az itt élő emberek mindennapjairól.

- Hány éves vagy?

- Hmmm. Kettő.

- És hogy hívnak?

- Hmmm. Nem tudom. Meg kell kérdeznem az apukámat.

Elmegy. Látom, hogy felteszi a kérdést. Visszajön.

- Anna.

Legutóbb a tudatnál hagytuk abba. Mielőtt belekezdek elmesélem, valószínű, hogy meg lehet ölni Istent. Nem egyszerű, de a lehetőség fennáll.

Valami a földre zuhan. Valaki bizonytalanul utánanyúl. Az apja rászól:

- Siess, mert ha 3 másodpercen belül felveszed, akkor még megeheted.

Eközben a padlón.

- Kaja! Gyerünk, zabálni! - kiáltott fel izgatottan a testhez legközelebb álló baktérium.

- Állj! - parancsolta a baktériumkirály. - Ki kell várni az 5 másodpercet. Ez a törvény!

Városunk templomának csonka tornyaival kapcsolatos elképzelések alapvetően bizonyultak tévesnek. Nem csak arról van szó, hogy nem akar a mi templomunkba beköltözni Isten, hanem arról, hogy elköltözött a korábbi lakhelyéről is. Jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen.

Városunk legmagasabb épülete majdnem elkészült. Most azonban valami zavar támadt körülötte, messziről látható, két hatalmas tornya csonkán meredezik az ég felé. Igazi falusi Notre-Dame. Ennek okait próbáljuk körüljárni, amihez segítségül hívjuk a transzcendens erőket is.

Hogyan legyünk boldogok? A széles körben megjelenő boldogtalanságot látva, közzéteszem a boldogság elérésének, tudományosan is alátámasztott módszertanát, mely alkalmazásával bárki boldog lehet. Ha mindez nem volna elegendő, kísérletet teszek a világon jelenleg elhatalmasodó boldogtalanság okainak a feltárására is. Nagyot harapunk, mert a boldogságra éhezünk!

Hosszas töprengés után arra jutottam, hogy egyetlen értelmes dologban értelmes hinni, mégpedig az élet totális értelmetlenségében.

Szeretném figyelmeztetni a hölgyeket, hogy a kamera lencséjén végigcsorgott valami nyálszerű váladék, amitől a képek hatása művésziskedővé torzult, a mondanivaló pedig nem vált érthetővé.

Elcseszted az életed? Nocsak. De ne aggódj, sokan vagyunk ezzel így, nem rajtunk múlott. Elárulom, ha erre már rájöttél, akkor te azon kevesek egyike vagy, aki képes még gondolkodni. Ha esetleg arra is rájöttél, hogy nem feltétlenül benned van a hiba, akkor még tovább jutottál. Ha érdekel milyen választásod van, az alábbiakban szembenézhetsz vele.

- Te húzd fel!
Kiszabadulásom első emléke ez volt. Először azt hittem nekem parancsol ez a rekedtes hang. Mit kéne felhúznom? Sejtelmem sem volt róla.
Kellemes érintést kaptam valakitől. Tehát nem nekem szólt az előbbi.
A puhán redőzött ujjak megragadták testem és egy forró, még simább felületre helyeztek. Lüktetett, közben egyre nőtt. Alattam volt ez a valami. Élt. Nem önmagában, hanem egy sokkal nagyobb részeként.

A korábbiakban sokat hivatkozott Emberi Jogok Egyetemes Idiotizmusa egy, a Szamárpacák Birodalom Világmegváltó Testülete által elfogadott nyilatkozat, mely összefoglalja a világszervezet álláspontját a minden embert megillető alapvető jogokról.

Az emberiség bukása valóban elkerülhetetlen? Az biztos, hogy bármi is fog történni, a megoldás kulcsa az egyének kezében van. Elszántság és az életforma újraértelmezése nélkül a válasz, csak igen lehet. Az előző részben a problémát vizsgáltuk, itt a megoldásokkal foglalkozunk.

Ez a történet egy olyan bolygóról szól, amelynek magukat egyetlen értelmes fajnak gondoló lakói parazitaként lassan felélték jövőjüket. Hiedelmeik szerint ők irányítják a világmindenséget, teszik mindezt úgy, hogy ez a lehető legjobb minden és mindenki számára. Úgy képzelik, ha bármikor is meginogna önnön tudásukba vetett hitük, az a bolygójuk és talán a világegyetem azonnali pusztulásához vezetne. Szerencsére önhittségük szilárd alapokon nyugszik, mert az általuk megalkotott gép ügyel gondosan erre. Önzésük az, amit egyértelműen a haladás egyetlen mozgatórugójának tartanak. Lehet, hogy igazuk van?

Meghívtak Lámanézőbe, amit elfogadtam. Reggel felvettem szkepticizmusom álarcát és nekiindultam az útnak. Szerencsére sem a Láma, sem más nem hallotta a fejemben visszhangzó gondolatokat. De a savanyú pofámat, azt láthatta mindenki. Ilyen kezdet után magam is értetlenül állok az előtt, hogy mikor kijöttem az előadás végeztével a teremből, elérzékenyültem. Nem, ez így eléggé pontatlan. Elfolytam, megsemmisültem és nagyon szegénynek éreztem magam. Lelki értelemben persze.

Az ember szereti magát biztonságban érezni és ezt ki mástól is lehetne várni, mint a rend éber őreitől. Manapság ugyanis úton-útfélen azt hallani, hogy ha a köztereken mindig látható lenne egy fakabát, akkor bizony itt végre rend lenne. Bocsánat rosszul írtam: REND. Bár maga a felvetés elég bizarr, mert az egyenruhásokat köztéri szoborként kezeli, ennek ellenére lenne rá igény.