almaleves

Egyszer egy faluszéli odvas fa tövében üldögéltem, amikor odalépett hozzám egy piros szoknyás, fehér blúzos lány. Felém hajolt, de alig láttam az arcát, mert a szemembe sütött a nap.
- Szia. - köszönt rám.
- Hello. - válaszoltam amerikásan, jobb az elején érzékeltetni a társadalmi különbségek meglétét a falusi luvnyával. - Te meg mit keresel itt? - próbáltam lazára venni a beszélgetésünk fonalát.
Megvonta a vállát: - Unatkozom. Nem tudsz valami jó mókát? - eközben a szoknyáját és a sonkáit simogatta.

A korábbiakban megkezdett ökológiai talpnyomorításom újabb nagyszerű eredményeket hozott, amiket most megosztok mindenkivel. A kedvet nem csak kapni lehet, hanem akarni is!

Nemrégiben elhatároztam, hogy a továbbiakban fenntartom a fejlődésem. Egészen pontosan 23 perccel ezelőtt történt a nagy fogadalom és rögtön hozzáláttam elkészíteni a nagyszabású cselekvési tervet. Úgy neveztem el, hogy Fenomenális Bolygómegértési és Megszánási Program (FEBOMEP).

Van egy vacak bolygónk, ami jelen állapotában aligha felelhet meg a kényes ízlésű ember elvárásainak. A rajta élők többsége szánalmas kispolgár, akik még egy hamis Rolexet sem tudnak megkülönböztetni a valóditól. Nem értékelik a frissen facsart narancslé fanyar gyönyörét, ráadásul ócska tucat autóikkal állják el az utat a kivételes egyéniségek elől.

Nem lehet mindenkinek palotája, ám valakinek egy ágy sem jut. A mai demokratikus világunkban ez így igazságos. A hajléktalanok sokáig tücsök módjára éltek, így most viseljék méltósággal korábbi tetteik következményeit.

A hamarosan bekövetkezni látszó ökológia katasztrófa sajnos tőlünk (is) elég komoly áldozatokat fog követelni. Le kell mondanunk az eddig megszokott kényelmünkről, lehet, hogy az életünkről is. A második esetben nem lesz szükségünk semmire, így ezzel az eshetőséggel most nem foglalkozok. Ha azonban életben maradunk, biztosan lesznek szükségleteink. A boltokra ugyanis nem számíthatunk, mind kifosztják az első héten, a hasunk vészesen ürülni kezd, a hosszú évek alatt összegyűjtött zsírtartalékaink pedig hamar az éhség martalékává válnak. Végül pedig a megszokott dolgaink is lassan, de annál biztosabban elhasználódnak. Mindezeket megfelelő előkészületekkel elháríthatjuk! Össze kell tehát szednünk magunkat!

Meghívtak Lámanézőbe, amit elfogadtam. Reggel felvettem szkepticizmusom álarcát és nekiindultam az útnak. Szerencsére sem a Láma, sem más nem hallotta a fejemben visszhangzó gondolatokat. De a savanyú pofámat, azt láthatta mindenki. Ilyen kezdet után magam is értetlenül állok az előtt, hogy mikor kijöttem az előadás végeztével a teremből, elérzékenyültem. Nem, ez így eléggé pontatlan. Elfolytam, megsemmisültem és nagyon szegénynek éreztem magam. Lelki értelemben persze.

Az ember szereti magát biztonságban érezni és ezt ki mástól is lehetne várni, mint a rend éber őreitől. Manapság ugyanis úton-útfélen azt hallani, hogy ha a köztereken mindig látható lenne egy fakabát, akkor bizony itt végre rend lenne. Bocsánat rosszul írtam: REND. Bár maga a felvetés elég bizarr, mert az egyenruhásokat köztéri szoborként kezeli, ennek ellenére lenne rá igény.

A gyermekekkel mindig csak a baj van. A kiskorú egyének ugyanis úgy határoztak, hogy nekik nem kell az ég egy adta világon semmit sem csinálniuk. Tették mindezt önálló mérlegelési és döntési jog híján, csak úgy izomból lenyomva az úgynevezett felnőttek torkán.
Azok meg be is vették.

Az öregekkel alapvetően két komoly baj van. Egyrészt nem dolgoznak, másrészt elfelejtettek időben meghalni. Jelen civilizációnkat elborítják az elöregedő társadalmak és ez minden kétséget kizáróan az idősek műve.

Az előző két részből kiderülhetett, hogy az Stupare Sapiens létezik, csupán bátorításra szorul, hogy át tudjon kelni saját gátlásai tengerén. Az evolúciónak egyetlen célja van, mégpedig, hogy kívánatos és gyönyörű formák jöjjenek létre. Agy nélkül persze.

Az elmúlt napok, az idegenek invázióján kívül tartogattak egyéb meglepetéseket is a számunkra. Megpróbálnak minket ezek a vészterhes idők, de ki kell tartanunk. Az események önmaguk groteszk karikatúráivá váltak, szétzilálva lelkünk békéjét, darabokra törve az a köztünk lévő összhangot is. Azonban a kialakult helyzethez alkalmazkodnunk kell, mert ez a Birodalom életére és jövőjére jelentős befolyással bír. Most majd elválik, hogy sikerül-e megőrizni az emberi mivoltunkat!

A birodalom keresztelőjén elhatároztuk, hogy ezentúl  időről-időre betekintést engedünk az itt lakó kedves teremtések életébe. Azért tesszük mindezt, mert talán így sokan kedvet kapnak a letelepedésre. Mai anzixunkban a bájos Rambó Csaba gyerekkorából szemezgetünk. Ezenkívül, egy tegnap felbukkant rejtély nyomába eredünk. Bolygónkat ismeretlen eredetű támadás érte, amelynek következtében, minden eddiginél komolyabb fenyegetéssel kellett szembenéznünk.

A legutóbbi Világmegváltó Testületi ülésen fellángoltak a viták a megalapítandó ország nevét és államformáját illetően. Mert végül is mi a francot jelent az, hogy Császári Köztársaság? A nagy semmit! Vagyis annál egy egész kicsit többet. Többen úgy gondolták, hogy egy széteső félben lévő elme, hibbant agyszüleményének tűnik. Hosszú és parázs vita után egyhangúan azzal mindannyian egyetértettünk, hogy az elnevezés túl hosszú, ellenben minden értelmet nélkülöz, ezért késedelem nélkül át kell keresztelnünk.

Előző értekezésemet ott fejeztem be, hogy elkezdtem boncolgatni az élőlények önmaguk teljességéhez való jogát és végül arra a megállapításra kellett jutnom, hogy az ember reménytelenül lemaradva kullog a jelenleg rendelkezésre álló technikák alkalmazását illetően. A legfájóbb pont, az önajkazás lehetetlensége. Ami ezért nem csoda, hogy ha szinte teljesen kiaknázatlanul hever a pamlagon. Pedig ez még egy macskának is simán megy.

Nemrégiben egy nagyon megkapó jelentre lettem figyelmes. Egy késő nyári délutánon a lemenő napsugaraiban sütkérezett egy ábrándos tekintetű házi cica. Érzékenyebb lelkületű olvasóimat ezen a ponton szeretném felszólítani arra, hogy készítsenek be maguk mellé legalább egy tízes csomag zsebkendőt!

Tegnap kaptam ezt az aljas és minden porcikájában hazug üzenetet. Nem tudom ezt máshogy értékelni, csak nyílt provokációként.

"A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre! A probléma a mai világban az, hogy az emberek vannak használva és a tárgyak szeretve."

Ha szétnézünk magunk körül, láthatjuk, hogy tombol a kényszeres párosodási düh. Hajlamosítva van  rá  a humanoid, ez nem vitás. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a néha csak pillanatokra összekeveredő párok egyszerűen képtelenek hosszabb távon együtt élni. Sőt még rövid távon se. Erre kínál megoldást a most következőkben ismertetendő rendszer, mely természetesen a hamarosan megalkotandó EJEI részévé fog válni.

Ma zárt ülést tartott a Szabad Marsi Paleolit Császári Köztársaság Világmegváltó Testülete. Erre azért volt szükség, mert nagyon kényes témák kerültek napirendre. A közlekedés és a zabálás. Ennek ellenére sikerült szinte tökéletes megoldási javaslatokkal előrukkolni. Felerészt már meg is oldottuk őket!

Újabb tagokkal bővültünk, azaz hogy régebbről visszamaradottak jöttek vissza hozzánk.

Ugyanis tegnap Bob és Bobek, meg a Zűr és a Zavar lépett be a földalatti terrorcsoportunkba.

Egy kicsit paprikás is lett a hangulat, mert egyből jöttek a szokásos hülyeségeikkel.

Bob azt mondta: - Kevés a szex! Bobek erre csak annyit reflektált: - Ja! És szar is! Mindezt olyan unott pofával tette, hogy a Szomszéd eb meg akarta harapni. Végül sikerült lebeszélnünk róla.